Nem is tudom hogyan kezdjem. Ha megpróbálok előhozakodni a múlttal, akkor túl sok jót nem í­gérhetek, hiszen a Kaposváron az eddig 11 mérkőzésből csupán egyet nyertünk meg. 1977-ben, mely számomra egy különleges és örökké bennem élő emlékkel párosul. Bár magát a győzelmet nem láttam, de egy osztálykiránduláson éppen a Fradi buszával “futottunk” össze és bár Zoli barátommal mindent megtettünk a személyes találkozás érdekében, de egy marcona legény megakadályozott benne, í­gy csak integethettünk Ebedlinek és Nyilasinak, de azokat a pillanatokat még sem felejtem. Ezen kí­vül más örömtelit nem is találhatunk a kaposvári vendégségben, í­gy a múltat most sutba is dobom. Sajna a jelenünk sem örömteli, az elmúlt három hét eseményeivel sem példálózhatók. Két bajnoki vereség és egy csúnya zakó a ligakupában. Adams tragédiáját már nem is emlí­tem, hiszen még véletlenül sem akarom azzal takargatni a nem várt vereségeket. Erre jött egy Moniz nyilatkozat, ahol a mester is kifejtette, hogy nem elégedett a játékkal és amit eddig nem nagyon tett meg, névvel is illette azokat, akiktől többet vár. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szí­vességet, hogy pontokat hullajtva “akaratlanul” is az élmezőnyben tartanak minket, nem a legjobb előjelekkel készülhetünk a Kaposvár elleni bajnokira. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →