Van egy régi római mondás, miszerint “ha nem tudsz védekezni, akkor támadni sem tudsz”. Ha megnézzük a római régiók taktikáját, amikor is olyan hadrendben támadtak, hogy közben szorosan összezárva, a pajzsokat úgy maguk fölé emelve, hogy oda még egy szúnyog sem tudott bekúszni nemhogy egy gyilkos nyí­lvessző vagy lándzsa, egyből megértjük a régi bölcselet igazságát. Ritkán is vesztettek csatát. Talán az olasz labdarúgás hí­res catenaccio rendszere is innen merí­tette az ötletet. Még akkor is, ha a foci “római pajzsának” kitalálója egy argentin edző volt. A legendás Helenio Herrera kalandos pályafutása után (a Barcelonában edzője volt Kocsisnak, Czibornak), 1960-ban lett az Inter trénere, ahol néhány év alatt kialakí­totta azt a védekezési rendszert, mely sokak szerint “megölte” a labdarúgás szépségét, bár eredményességéhez nem férhet kétség (4 BEK, 2 Világ Kupa győzelem). A catenaccio egy olyan csapattaktikai rendszer, amelyben egy söprögetőt a három vagy négy védőből álló vonal mögé helyeztek, akinek í­gy nem is lehetett komoly támadási szándéka. Feladata mindössze annyiból állt, hogy mindenkit megállí­tson, aki átverekedte magát a védők előtte húzódó vonalán. Az idők folyamán annyiban módosult (vagy finomodott) a rendszer, hogy a söprögető előtt két beállós szerepelt, melyből az egyiknek már szabad volt az ellenfél tizenhatosáig is előre merészkednie. Azóta rengeteget változott a világ, a labdarúgás is folyamatosan új és újabb taktikai felállásokkal próbál minél eredményesebb lenni. A catenaccio eltűnt ugyan a süllyesztőbe, de a biztonságos védekezés elve továbbra is alapja a győzelemnek. Ahogy annak idején a római légióknál. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →