2013/14
Mennyit is ér a bronz?
Azt még álmunkban felverve is tudjuk, hogy a Ferencváros története során hány bajnoki címet szerzett. A „jobbak” még az évszámokat is feltudnák sorolni, az igazán „elvakultaknak” a gólarány megadása sem jelent akadályt. De vajon azt tudjuk, hogy a 28 bajnoki cím mellé mennyi bajnoki ezüstöt és bronzot gyűjtöttünk össze? Erre már valószínűleg kevesen tudnák a választ, pedig nagyon sok klub örülhetne annak, ha története során összesen 82 bajnoki érmet gyűjtött volna össze. Tudom, a megoszlás sokat számít, hiszen „sírni csak a győztesnek szabad”, ráadásul a második hely megszerzése soha nem ünnep, hiszen általános sportnyelven szólva, a második helyet csak elveszteni lehet. Aki második, az vajon miért nem lett bajnok? És ha megnézzük a történelmünket számos olyan második helyet szereztünk, mely során elvesztettük az első helyet. Erre meg tényleg nem jó emlékezni, mi is felelevenítettünk már néhány olyan bajnoki szezont amikor az utolsó meccsen dőlt el, hogy végül is nem lettünk bajnokok. És vajon mi van a „háttérben” megbújó harmadik helyekkel? Vajon a történelmünk során megszerzett 21 bronzérem tényleg a feledés homályába vész? És vajon voltak olyan évek amikor az utolsó fordulóban dőlt el, hogy bajnokok leszünk vagy harmadikok? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.V.24. NB III, Ferencváros II. – Jászapáti: 10-0
K.O. Tóth Mihály csapata ellen
Elkerült a Lipcsei-csapat a kieső helyről
A kiesés elől menekülő Ferencváros II a labdarúgó NB III 2013–2014-es idényének legfölényesebb győzelmével rukkolt ki szombaton: az élvonalban is szereplő játékosokkal megerősített kis Fradi hazai pályán 10–0-ra verte a Jászapátit a 29. (utolsó előtti) fordulóban.
2014.V.23. Ferencváros – Mezőkövesd: 2-3 (edzőmérkőzés)
2014.V.18. NB III, Veresegyház – Ferencváros II.: 3-2
Feljegyzések a fotelból – Thomas Doll: Nekem is 8!
A heti pletyiáradat olyan erővel zúdult ránk, mint ahogy Yvette tette a hét közepén. Azt persze soha nem értettem, hogy vajon ezeket a természeti viharokat miért a gyengébb (és persze szebb) nemmel azonosítják, ezért nehogy egyszer Zeusz tényleg megharagudjon és bemutassa, miért is ragadt rá a villámok istene jelző. De most hagyjuk el Ivette-t (szerencsére ő is gyorsan elhagyott minket), és foglalkozzunk néhány mondatban azzal a pletyiáradattal mely a bajnokság befejezése előtt néhány héttel elkezdte korbácsolni az indulatokat. Természetesen a Fradit érintő átigazolási keringő borzolta egy kissé az idegeket, hiszen ha távozik Jovanovics, Pavlovics, Jenner és Besic akkor nem lesz könnyű Thomas Dollnak, ha egy ütőképes csapatot akar pályára küldeni július elején. Persze ehhez az is kell, hogy a dobogón végezzünk. Tisztában vagyok azzal is, hogy a beharangozó távozók közül egyedül Jovanovics tűnik tuti hírnek (mellesleg nagyon sajnálom!), a többire Kubatov Gábor elég sejtelmesen reagált, így ezzel többet nem is érdemes foglalkozni. Legalábbis egyelőre. Ennél sokkal fontosabb feladatot kellett teljesíteni a csapatnak. Győzni Szombathelyen. Ami nem csak a három pontot jelentette, hanem azt is, hogy 1996 után újra sikerül a Fradinak zsinórban 8 bajnoki mérkőzést nyerni, ezzel beállítva Varga Zoli sorozatát. Már a 7 győzelem is bizakodásra adott okot, melyből kétségtelenül a DVTK elleni győzelem volt a legértékesebb, hiszen azt 3 állandó csapattag nélkül sikerült elérni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.V.18. Haladás – Ferencváros: 0-1
Nekik 8: sorozatban nyolcadszor is nyert a Fradi
Diallo góljával elhozta a Ferencváros a három pontot a több ziccert kihagyó Haladás otthonából.
A labdarúgó NB I 29., utolsó előtti fordulójában a dobogó harmadik fokáért harcoló Ferencváros Ulysse Diallo góljával elhozta a három pontot a rengeteg helyzete elpuskázó Haladás otthonából.
„A magyarok jobban szeretnek trükközni, mint harcolni”
Muhamed Besic, a magyar NB I egyetlen vb-résztvevője szerint a magyar focisták nem harapnak eléggé. Félreértették, nem akarja elhagyni a Fradit.
Egyetlen ember lesz ott a brazíliai focivébén a magyar NB I-ből: a bosnyák világbajnoki keretbe meghívott Muhamed Besic, a Fradi védője, akinek Lionel Messit kell majd fognia. Szerinte Pintér Attila válogatott összetartásai nincsenek jó hatással a játékosokra, ráadásul a magyar focisták nem harapnak eléggé, de egyelőre nem akarja elhagyni a Ferencvárost. A 21 éves játékos írásban válaszolt az Origo kérdéseire.
Feljegyzések a fotelból – Több mint mócsing
Amióta Szivics mester egy kissé fellengzősen kijelentette, hogy imádja legyőzni a Fradit, azóta „ferde” szemmel nézek rá. A Münchausen bárót is leköröző nyilatkozatairól híres tréner a héten még rá is tett egy lapáttal, hiszen olyan önfényező reklámba fogott, hogy azt bizony bármelyik celeb megirigyelhette volna. Kijelentette, hogy a taktika csúcspontja volt a „B” csapatával felálló Debrecen kiverése a Magyar Kupából és ideje lenne a szakmának hajbókolni előtte, valamint a két döntő olyan fizikai megterhelést jelentett a játékosai számára, hogy most bizony a Fradi ellen rotálnia kell a csapatát. Ezt persze egy pillanatig sem hittem el, hiszen akinek a Fradi legyőzése élete értelmét adja, az biztos nem fogja kihagyni azt a lehetőséget, hogy az ellenfél három állandó tagja hiányzik eltiltások miatt. Ez persze nem illik bele a mester összeesküvés-elméletébe, de ez őt igazán soha nem zavarta. Ígérem most már többet nem hozom elő Szivics mestert, de nehezen tudom megállni, annyira ingerel minden mondata. De most inkább a Fradiról és az előzményekről. Mivel egy pillanatig sem hittem abban, hogy a DVTK mezőgazdasági földtevékenységet fog folytatni, valamint ismertem a vendégek megtermett játékosait, Mateos és Pavlovic eltiltása miatt egy kicsit aggódtam, vajon a hiányzó belső tengelyt kikkel fogja pótolni Doll mester. Besic helye vitathatatlan volt, de arra csak tippelni tudtam, hogy kit fog mellé rendelni. A meccs előtt Besic-Gyömbér, vagy Besic-Busai kettőst vártam, erre jött a Besic-Cukic párosítás, mely elsőre meglepett, de végül is remek húzásnak bizonyult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....