Horváth Árpád

1968.IV.14. Ferencváros – Videoton 1:0

A Videoton egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak

Bajnoki cí­mvédőként, egy aranylabdás labdarugóval és több világválogatott játékossal nekifutni egy új bajnokságnak úgy, hogy közben már négy fordulón túljutottunk a VVK-ban (1968 nyitányaként a Liverpoolt búcsúztattuk!), ráadásul az előbbiek miatt szinte az egész világ a Fradira volt kí­váncsi, nem egy könnyű edzői feladat. Főleg akkor ha a játékosok között sincs minden rendben és sérülések is akadályozzák a felkészülést. Ezek közül is elsősorban Géczi Pistát várta már vissza a csapat, és bár Takács Béla jól helyettesí­tette, Géczi rutinja plusz magabiztosságot adott a védősornak. Ahogy már emlí­tettem, 1968-at a Liverpool kiverésével kezdtük majd februárban a csapat összecsomagolt és meg sem állt Dél-Amerikáig, ahol több mint két hétig vendégeskedett.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1968 – Az FTC tartalékcsapatának mérkőzései

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1967 – Az FTC tartalékcsapatának mérkőzései

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ifjúsági csapatunk nyerte a Caligaris Kupát

npl-1966-I-0016-caligaris-kupaAz FTC ifjú játékosai az olaszországi Casale Monferratóban folytatták sikeres szereplésüket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1966 – Az FTC tartalékcsapatának mérkőzései

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK