Címke: Rudas Ferenc

„Plocnak nem esett le a sapka a fejéről…” Az 1952-es esztendő rémálomszerűen kezdő­dött a Bp. Kinizsi szá­mára. Gondolom a Fra­di történelmét csak úgy nagy vonalakban, felületesen is­merőknek sem kell többet monda­nom: a tavaszi rajton 5:0-ra kapott ki – Dorogon! Természetesen volt már ennél súlyosabb és drámaibb vereség is a klub történetében, de a dorogi katasztrófával…

„Felkérem a játékosokat, feltétlen adjanak életjelt magukról!” Rudas Feri álmában sem gondolta volna, hogy milyen hatalmasat té­vedett, amikor 1951-ben, azon a júniusi éj­szakán (pontosabb már másnap reg­gel), a Mártí­rok úti Ágnes presszó pultjánál a legsötétebb tónusú jövőképet festette fel saját pályafutását illetően, amikor azt mondta: érzése szerint neki a tegnap délutáni meccs volt az utolsó…

„Tanár, nekem ez volt az utolsó meccsem a Fradiba…” A nagy visszatérésének szánt Szegedi Pető­fi elleni meccs drámá­ba fordult, a gigászi küzdelemben kiví­vott győzelmet (no és  látszatra Rudas Feri újbóli csatasorba állását is) hajnal­ba torkolló poharazgatással ünne­pelték meg ugyan, de amikor már mindenki hazament, s csak az elvá­laszthatatlan páros, a Rudas – La­kat kettős maradt…

A kí­gyóbőr cipő és a Lili Marleen… 1951. június 3-án már mindenki számára teljesen vi­lágos volt, hogy Rudas Feri (dacára annak, hogy több mint egy évet hagyott ki), el­kapkodta a visszatérését a futballpá­lyára. A Szegedi Petőfi ellen meccsen egy félidőt is csak nagy kí­nkeservek közepette játszott végig, s amikor a többiek a szünetet követően kimen­tek…

A Kikeletben is a Fradi-indulót húzza a harmónikás 1951 olyan esztendeje volt a magyar labdarúgásnak, amikor Szegedet két csa­pat is képviselte az élvo­nalban. Ezt a meglehető­sen unikális tényt talán még a legkifinomultabb futballemlékezetűek sem rögzí­tették magukban, sőt, vél­hetően teljesen a múlt ködébe vesz­ne, ha főhősünknek, Rudas Ferenc­nek nem lenne nagyon is sok köze a Bp.…

Budai, Kocsis, Deák, Puskás, Czibor… Az ÉDOSZ-korszak bekö­szönte (1950. január), és Rudas Feri drámai sérülése (1950. március 19.) között olyan kevés az idő, hogy az egyszerű Fradi-szur­koló szinte azt sem tudta, mi is törté­nik voltaképpen a kulisszák mögött, mi a jól megfogalmazható, pontosan meghatározható, a dolgok (akár po­litikai szempontból vizsgálódva is) logikus egységbe illeszthető oka…

Fél 6-ra várta a Nemzetinél… Van abban valami na­gyon célszerű (de talán helyesebb, ha a korhű szót használom), hogy az ÉDOSZ- Kinizsi név­ és szí­ncsere kérdésében az igazán érintettek, azaz a változásokat a saját bőrükön, pályafutásukon, egzisztenciájukon érzők mondatait és emléke­it tekintjük hitelesnek, talán még ak­kor is, ha sok-sok évtized múltán már ők sem emlékezhetnek…

A Fradit csak átkeresztelni és átöltöztetni lehet… Azoknak, akiket a fradizmusnak nevezett (semmi mással össze nem hasonlí­tható, össze nem vethető)  létfor­ma és életérzés örökre a hatalmá­ba kerí­tett, egy óra, vagy akár csak egy perc is elviselhetetlenül hosszú tud lenni, ha abban az órában vagy percben a Ferencvárost nem Ferenc­városnak hí­vják. 2012-ben vissza­tekintve az 1950-ben történtekre…

  Kétszer kettő néha (csak a filmben) öt… Ha a politikai termino­lógia nem igazán sze­retett, ám néha ki­fejezetten hasznos szókincskészleté­hez nyúlok segí­tségül, akkor azt kell mondanom: azon a bizonyos Károly napon (vagy harminc évvel a törté­nések után) „apám nem fejtette ki a maga teljes valóságában az igazság minden részletét”. Ennek roppant prózai oka volt: még…

  „Kicsi, nálunk ez nem fog menni…” Az egyáltalán nem a vé­letlen, vagy a pillanat­nyi hangulat műve volt, hogy a „Tanár” (Lakat Károly) – aztán ahogy teltek-múltak a napok a többiek is – egyre levertebben, egyre szomorúbb ábrázattal érkezett látogatóba a még mindig kórházban fekvő Rudas Fe­renchez. Amikor aztán már a rendszert sem szidta a…