lalolib
Feljegyzések a fotelból – A „sírból” hoztuk vissza
A sikeres csütörtöki EL-csoportkörös mérkőzésünk után biztos voltam benne, hogy nehéz szülés lesz Zalaegerszegen. Mivel a csapat csak pénteken délután érkezett haza Barcelonából (tán éjszaka nem szállhatott le a repülő Ferihegyen?), így az is kiszámítható volt, hogy Rebrov mester rotálásba fog. Ez persze a felcsúti rémálom óta a gyomromat is rotálta, de ha belegondoltam, milyen sorozat előtt állunk a következő hetekben, kissé enyhült a görcs, de meghagyva a kételyt és az aggódást. Mert hát szép dolog a csoportkör (nagyon is szép!), de számomra továbbra is a bajnokság a nyerő. Ebben persze van egy kis önzőség, hiszen az EL „csak” hat meccs, a bajnokság meg 33, és bár imádunk számolgatni és kalkulálni, de az EL ősszel véget ér, és nagyon nem szeretnék tavasszal úgy felülni tét nélkül a lelátóra, hogy lőtávolon kívülre essen a legközelebbi benzinkút. Ez a veszély meg egész ősszel tornyosulni fog előttünk, mert az látható, a csapat még nem képes a csütörtök-vasárnapi munkatempó maximális kivitelezésére. Az okok megfejtésétől most eltekintenék, hiszen az EL ellenfeleink is ebben a cipőben járnak és az Espanyol vasárnapi példája is mutatja (hazai pályán kaptak ki 3-1-re), hogy azon csapatok akik ehhez a terheléshez nincsenek hozzászokva, bizony simán hasra tudnak vágódni. Ráadásul a spanyol bajnokság sokkal erősebb és pörgősebb, a Real Sociedad a tavalyi bajnokságban hasonló játékerőt képviselt mint az Espanyol, mégis simán győzött. Ha nekik is nehéz megbirkózni a kettős terheléssel, akkor vajon nekünk hogyan fog sikerülni. Röviden és tömören: nyögvenyelősen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Tűz és jég dala
Az ókori Mezopotámiában az asszír katonák amint bekerülnek a seregbe, fát ültetnek, majd mindennap átugorják a helyet, ahová a magot ültették. A magból hajtás lesz, s ők azt is átugorják. A hajtásból növény nő, és ők átugranak fölötte. Lassacskán megnő a fa, és a harcosoknak egyre nagyobbat kell ugraniuk. Türelemmel, odaadással készülnek az akadályok leküzdésére. Az csak a következőkben fog eldőlni, hogy tegnap este Barcelonában átugrott fa mekkorára is nőtt, de küzdésből, játékból és szervezettségből jelesre vizsgáztak Rebrov „fiai” és egy varázslatos estét szereztek a zöld-fehér színek szerelmeseinek. Ahogy 15 éve ezelőtt Budapesten, a sokkal nagyobb játékerőt képviselő Feyenoord ellen tették Lipcsei Petiék. A történelem elég sűrűn ismétli önmagát, tegnap amikor éjfél magasságában örömittasan hallgattam Nyilasi Tibi értékelését az Espanyol elleni döntetlenről úgy villantak át rajtam a 2004-s mérkőzés eseményei mintha egy gömbvillám csapott volna belém. Akkor is vezettünk egy nagyszerű első félidő után, akkor is a második 45 perc közepén már csak az akarat és küzdés vitte előre a szíveket, de ahogy az asszír harcosok, akkor is és tegnap is átugortuk az egyre magasabbra növő fát. Nem volt egy könnyű feladat, de ha már 15 évet kellett várnunk az újabb csoportkörre, bizsergető érzés volt végigélni annak minden pillanatát. Mely olyan volt mint George R. R. Martin Tűz és Jég dala, benne minden, amiért szeretjük a labdarúgást és imádjuk a Ferencvárost. Voltunk tűz, eljártuk a Sárkányok táncát, átéltük a Kardok viharát, de voltunk jég is, és bár nekünk csak 20 percig tartott a „hosszú éjszaka”, nagyon közelgett a tél, és nem sok hiányzott, hogy az Éjkirály jéggé változtassa azt, amiért addig nagyon keményen megküzdöttünk. A különbség annyi, hogy Rebrov mester annál sokkal jobb „író” mint a Game of Thrones alkotói, akiknek sikerült annyira elrontani a Tűz és jég dal utolsó évadját, hogy a rajongók (köztük én is) újraforgatást követeltek. Nekem most nem kell petíciót aláírnom, csak le kell pergetni a szemem előtt a tegnapi 90+4 percet , újra átélve annak minden egyes másodpercét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed hangolás
Az utóbbi években, főleg a „kitenyésztett” zenei sztárocskák világában, egy koncertnek nevezett hakniparádén, aki úgynevezett fél playbacket ad elő, azt már valamilyen zenei díjra felterjesztik. Nincs sok gond, elő kell venni a jó öreg Tesla magnót (abból is az orsósat, az idősebbek még emlékeznek rá), hozzá egy triódás, csöves erősítőt, abból is lehetőleg a nagy behemót Conracodot, mely cipeléséhez legalább két marcona legény is kellett annak idején, össze kell dugni őket, kézbe venni a mikrofont és indulhat a hakni. Ehhez nem kell hangmérnök, itt nem kell behangolni a zongorát, nem kell megkeresni a megfelelő basszust a gitáron, csak tövig kell tekerni a hangerőt és indulhat a buli. Itt nincs varázslat, nincsenek tiszta hangok, itt nincs improvizáció, csak dübörgés és hangzavar. Ez nem a zenekedvelők műfaja, ez csak arra jó, hogy félig bódult állapotban, kezünket a magasba emelve csápoljunk. Tegnap este az első félidő harmincadik percéig kb. ezt éreztem a Paks elleni meccsünket nézve. Tíz perc sem telt el és már újabb sör landolt a hűtőből, szerkesztőtársaimmal közösen szenvedve néztük egy hangmérnök nélküli előadást, ha nem „szkájpolunk”, talán el is bóbiskolok. Csápolni végképp nem volt kedvem, de kitartottunk, mert bíztunk benne, hogy a az előadás közepén mégis csak sutba dobják a jó öreg Conracodot, és ha nem is egy Loreena McKennitt koncertet élvezhetünk, de legalább igazi hangszeren folytatódik az előadás. Nem is kellett csalódnunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból: -1, +1, 3 pont
A csütörtöki fieszta után vissza kell zökkennünk a jelenbe. Az 5 éves nemzetközi kóma után teljesítettük azt, amit megkövetelt a „haza”. Innentől, bármennyire is fontos lenne a jó csoportkörös teljesítés, számomra első bajnokság, a bajnoki cím megvédése, hiszen enélkül jövőre sokkal, de sokkal nehezebb lenne lekopírozni az idei csoportkört. Ez meg akkor is igaz, ha papíron van két sorunk, de a hokiban is igaz, hogy általában az első sor hozza a gólokat, a második és főleg a harmadik meg megpróbálja védeni azt. Most nem akarok példálózni a múltheti felcsúti kisiklással, hiszen az ottani kisvasút még zötykölődik valahogy, de nekünk nagy pofon volt, amit csütörtök annullált ugyan, de sajnos a bajnoki táblázaton mégis csak ott éktelenkedik. Ráadásul a benzinkút, levetkőzve a vaduzi égési sérüléseket, sorra hozza meccseit, és futószalagon termeli a gólokat. A csoportkörös eufória mondathatja velünk, hogy nincs is gond, legyőzzük őket háromszor és helyreáll a világbéke, de tudjuk azt is, hogy ez sem olyan egyszerű mint az egyszeregy. Az is tény, hogy még 28 forduló (nekünk 30) még hátra van, de ősszel hat EL meccsünk lesz és megnézve a sorsolást, olyan „szerencsésen” jön ki, hogy utána mindig idegenbe megyünk, ami nekünk soha sem életbiztosítás. Ennyit a jósdai tevékenységről, zökkenjünk vissza a jelenbe. Vasárnap van, trópusi hőség, meccsnap egy olyan ellenfél ellen akit mostanság bucira vertünk (az utolsó négy meccsünk: 19-2), ezért rotálás ide vagy oda, nem okozhatott volna gondot a DVTK legyőzése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csoportkör és hullámvasút
Van egy mondás, mely szerint a siker az, amikor a tehetség találkozik a lehetőséggel. Csak az a lehetőség ritkán jön el, de akkor nagyon készen kell lenni rá. A Ferencváros 15 évet várt erre a lehetőségre és ha megnézzük honnan indultunk, milyen buktatókon vezetett idáig az út, akkor megértjük, miért is volt álmaink netovábbja a csoportkör. 2004 őszén amikor Tőzsér 30-ról bebombázta a szabadrúgást a Feyenoord kapujába (Babos még sorfalat sem állított) nem gondoltuk, hogy két év és minden egy „irányított” tollvonással szertefoszlik. Három év kínszenvedés után meg volt itt minden, csak stabilitás és foci nem, jöttek mentek a tulajok, a szélhámosok, a konténer játékosok és akkoriban már annak is örültünk, ha a 89. percben valaki megpróbálkozott a kapura lövéssel. Most meg beléptünk azon az ajtón mely a legendás történelmünk okán mindig is nyitva állt, csak az a fránya küszöb 15 éven át folyamatosan elgáncsolt, vagy nemes egyszerűséggel saját magunkat rúgtuk hátsó fertályon. Tegnap este is rezgett a léc, de néhány órát aludva a történtekre érdekel ez bárkit is? Szabad most mérleget vonni, felsorolni a hibákat, az infarktust okozó labdaeladásokat, az elszalasztott lehetőségeket? Vagy dőljünk hátra, hunyjuk be a szemünket és idézzük fel a góljainkat és a mérkőzés utáni fiesztát? Vagy nyissuk ki a „gúgli” térképet és barangoljunk a leendő ellenfelek útvonalán? Ma reggel bármit megtehetünk, még kritizálhatunk is ha úgy esik jó a lelkünknek, de a lábunkat is belelógathatjuk egy lavórba miközben azt hisszük, hogy az Adria partján, egy árnyas pálmafa alatt áldozunk a semmittevésnek. Megtehetjük azt is, hogy elutazunk Ohio-ba, és felülünk a Cedar Point park lélegzetelállító hullámvasútjára, a Valravn-ra. És ez már nem csak képzelet, hanem a tegnap esti valóság. Ohio behelyettesítve Budapesttel, a Cedar Point a Szentéllyel, a Valravn pedig a Süduva elleni Play-off meccsünkkel. Mert bizony az igazi hullámvasút volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ha hiszel a győzelemben, a győzelem is hinni fog benned.”
Feljegyzések a fotelból – Berotáltunk
Most légy okos Domonkos! – anyám ezzel a felkiáltással adta rám mindig az iskolatáskámat, miközben szeretettel megsimogatta a fejem. Akkor még nem nagyon értettem miért hív engem Domonkosnak, de tudtam és főleg éreztem, hogy ez a szeretet jele. Azt már csak évekkel később tudtam meg, hogy az a bizonyos Domonkos a népi mondásban Domokos (erről Imre bátyám biztos többet tudna mesélni), de ez a fajta szójáték anyám kedvenc időtöltése volt, imádta a népi bölcseleteket idézni, de úgy, hogy egy-egy szót mindig „kicserélt”. A legkedvesebb ilyen tévedése, a ködben eltűnő marha szamár, amin mindig jókat nevettünk. Bocsánat, hogy régi emlékekkel traktálok, de próbálok időt húzni és legszívesebb az egész jegyzetet az emlékeknek szentelném, mely egy idő után biztos nagyon unalmas lenne, de legalább nem kéne a tegnapi kínkeserves 90 perccel foglalkoznom. A gondolataim már az ébredés pillanatában kikerülési állapotba kerültek, anyám „Domonkosa” is emiatt juthatott az eszembe, csak most a felkiáltás nem tőle eredt, hanem saját magamtól. Mert vajon mit is lehet írni egy ilyen szégyenteljes vereség után? Akkor könnyebb dolgom lenne ha a felcsúti rémálom nem keveredett volna össze a kissé túl dimenzionált csoportkörös vágyainkkal, hiszen akkor tényleg véres vitriolba márthatnám a billentyűket. De most más a helyzet, mert minden a csoportkör körül forog és úgy látszik ezért bármit be lehet áldozni. Azt is megtanultam már, hogy a „bármi” sem lehet mindig „bármi”, van mikor azért mérlegelni kell, hogy mit is veszthetünk. Tegnap nem csak három pontot vesztettünk, a Fradi bajnoki mérkőzésen, ilyen arányban röviden és tömören: nem kaphat ki, főleg nem Felcsúton. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Veszélyes döntetlen?
Amikor kiderült, hogy a litván bajnokot sodorta felénk a szél, az első gondolatunk az volt, hogy innentől már biztos a csoportkör. Még a Dinamo elleni visszavágó előtt voltunk, fél szemmel a BL-re kacsintottunk, árgus szemekkel figyeltük a norvég bajnokot, miközben a Süduva két győztes meccsen kiverte azt a Maccabit, akik tavaly minket „tréfáltak” meg. Azóta persze sokat változott a Maccabi ereje, de papíron még így is ötször annyit értek mint a litvánok. Bár a számok néha fejtetőre állnak, de az ötszörös szorzó a mi esetünkben a Dinamo ellen bejött, a visszavágó második félidejében – még ha fájdalmas is leírni -, de kivégeztek minket. Ezután már egy kicsit árnyaltabban néztünk a Süduva játékerejére, érték ide vagy oda, az elmúlt három évben mégis csak eljutottak a play-off körig, mi meg sorra elvéreztünk az első vagy a második körben. Azt nem néztem meg, hogy az a bizonyos „ötszörös szorzó” mikor szokott fejre állni, de minden bizonnyal ritkán és ezen esetek szokták a kivételeket erősíteni. Ettől függetlenül ahogy teltek az órák egyre bizonytalanabbá váltunk, elmúlt a magabiztosság, Rebrov mester is 50-50%-ról beszélt, melyben a kötelező egyensúly érzésén túl benne lehetett a Dinamo ellen pofon és talán még a Rákóczi elleni gólképtelenségünk is. Azt tudtuk a litvánokról, hogy általában 8-9 emberrel védekeznek, a buszokkal elfoglalják a saját térfelüket és megpróbálnak gyors kontrákkal operálni. Ennyi csupán a taktika, de elnézve az eredményeket, eddig hasznosnak tűnt. Vajon ellenünk is ezt fogják játszani? Vajon a csatáraink képesek leszek a góllövő csukát felhúzni, vajon az eltűnő (eligazolt) kreativitást valahogy vissza lehet csempészni a játékunkba? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Európa-Liga beharangozó: FK Suduva
Az egyik áhított ajtó becsukódott ugyan (jelenleg még ez a realitás), de egy másikat jó nagyra tártak. Az Európa-Liga csoportkörbe jutásra 15 év után újra van esélyünk, a sorsolás a FK Süduva-t sodorta elénk. Nem lebecsülve a litván focit, de az erőviszonyok alapján nekünk áll a zászló, bár túl sok összehasonlítási alapunk azért nincs. Sőt, ha azt vesszük, hogy a Süduva már háromszor jutott el az EL-csoportkör „határáig” (Play-off), nekünk meg az elmúlt években általában a második kör után befejeződtek a küzdelmek, egy kicsivel árnyaltabb a kép. De ezen túl mit is kell tudnunk az FK Süduva múltjáról és erejéről? Őszintén bevallva, még Litvániáról sem tudnék néhány mondatnál többet mondani. Balti állam, mely tagja az EU-nak, Vilnius a fővárosa. Történelmi ismeretem sem döntöget csúcsukat, egy néhány napja látott dokumentumfilm miatt tudom, hogy a napóleoni háborúk után került orosz fennhatóság alá, majd a II. Világháború alatt Sztálin megszállta és közel 50 évig a Szovjetunió része volt, megszenvedve annak minden önkényét. Az FC Süduváról még ennyit sem tudok, de hála testvéroldalunknak (üllöi129.hu), keresgélnem sem kell az internet adatbázisaiban, mert ők összeszedtek mindent, így csak oda kell kattintani, és máris feltárul elénk a tavalyi litván bajnok története és jelenlegi csapatának összetétele, mely hozzánk hasonlóan főleg légiósokból áll. De ha már történelmet említettünk és átfutottuk az FC Süduváról írtakat, akkor néhány bekezdés erejéig emlékezzünk a Ferencváros UEFA Kupa és az Európa Liga sorozatban elért eredményeire is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Helyzetcunami
A keddi BL kiesésünk után, az EL Play-off előtt, két halasztott mérkőzéssel a hátunk mögött mi is bekapcsolódtunk a bajnokságba. Szerkesztőtársam, a ZTE meccs elhalasztása után azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy a Fradinak talán nem is kéne végigküszködnie a bajnokságot, elég lenne a végén egy bajnoki döntő és kész. Addig meg nyugodtan készülhetnénk valamelyik csoportkörre (most már tudjuk a helyünket), plusz nem is kéne annyi játékost „eltartani”, mert abban mindannyian biztosak voltunk, hogy Rebrov mester rotálni fog és a bajnoki küzdelmekben főleg azoknak fog szerepet adni, akik addig nem, vagy csak néhány percet töltöttek a pályán. Létszámban bőven megvagyunk, akár két csapatot is ki tudnánk állítani, ami egyrészt jó dolog, de bizony vannak buktatói. A Kaposvár ellen be is jöttek ezek a buktatók, mert mással nehéz magyarázni, mint a játékhiány, a kihagyott helyzetek sokaságát, mely majdnem meg is bosszulta magát. Ha az elején Zubkov nem talál be, ülhettünk volna a szégyenpadra. Néhány hete kering az interneten egy matematikai egyenlet mely eléggé felborzolta a számok szerelmeseinek ingerküszöbét. Az enyémet speciel nem, soha nem voltam egy matekzseni, sőt inkább az ellenkezője, de ha az a bizonyos számsor gondot okozott (inkább vitát), akkor amit tegnap este a mérkőzés után, búcsúsörrel a kezünkben állítottunk fel, az főleg a Fradi tábor idegrendszerét viselte meg egy kissé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
