lalolib
Feljegyzések a fotelból – Felszabadult görcsösség esete az örökrangadón
Ahogy készülődni szoktunk a húsvéti ünnepekre, a szurkoló is épp olyan alázattal és a hagyományok tiszteletével szokott készülődni csapata bajnoki mérkőzésére. Sokan voltak olyanok, akik fittyet hányva a húsvéti vendégjárásnak, vasárnap a Hungária körút felé vették az irányt és még többen voltak olyanok, akik főleg az idegenbeli mérkőzések alkalmával otthon adták át magukat a szurkolás örömének. A fotelszurkoló már a szombaton az ünnepi sonka felvágásakor azon morfondírozott, hogy vajon a vasárnapi ünnepi vacsora időpontját vajon mikorra időzítse, hiszen a megszokott fél hetes vacsoraidő éppen ütközött a 200. örökrangadóval. És legyen bármilyen finom is a sonka, a hozzá szervírozott főtt tojással és a húsvéti kaláccsal, azért egy száz éves hagyományra visszatekintő rangadó mindennél fontosabb. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ez így nem mehet tovább!
Amikor a chilei játékvezető hármas sípszavával véget vetett a Ferencváros-Vasas mérkőzésnek, talán azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Csak ültem a Szentély sokat látott és átélt kopott székén, az agyam teljesen kikapcsolt, és ha mellettem a szurkolótársaim nem indulnak el, talán még mindig ott ücsörgök. Megpróbáltam felfogni, hogy mi történt, néhány pillanat alatt lelki szemeim előtt végigpörgettem a mérkőzést, szerettem volna kifogásokat találni, szerettem volna a kihagyott helyzetekre, a bíróra, az égiekre fogni a vereséget, de hamar rájöttem, hogy a film mely lepereg előttem, nem is a Vasas elleni kezdőrúgással kezdődik.
Behunytam a szemem és pillanatok alatt az agyamban tűzgolyóként cikázó képek szégyenérzetet okoztak. Nem tartott sokáig, de amíg felrémlett az őszi Újpest elleni vereség, majd a tavaszi Videoton elleni trauma, amit megspékelt a kiemelt mérkőzések elvesztésének a tudata, olyan állapotba kerültem, mint még talán soha. Nem akartam tovább a Szentélyben maradni. Erőteljesen ráparancsoltam az agyamra, hogy hagyja abba a szégyenérzetem fokozását, ne engem büntessem azzal, hogy szinte megfojt a reményvesztéssel. Belefáradtam és meguntam, hogy minden katartikus vereség után keressem a reményt és a magyarázatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Többet nem is érdemeltünk
Attól függetlenül, hogy szerkesztőtársam által összeállított statisztika Fradi sikert vetített előre a Siófok elleni bajnokin, elég izgatottan foglaltam el a helyem a fotelomban. Sálamat feltettem, a kezdő sípszó előtt néhány pillanat erejéig felelevenítettem a múlt heti Dózsa elleni győzelem önfeledt pillanatait és mire elindítottuk útjára a 36. Siófok-Ferencváros mérkőzést, a kellemes emlékek hatására megszűnt bennem az izgalom és átvette a helyét a bizakodás. A Zete vereségével ismét lépéselőnybe kerültünk és úgy gondoltam, hogy egy lelkes és odaadó játékkal sikerül megszereznünk a három pontot és elérhető közelségbe kerülhet az áhított dobogós helyezés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az emlékek szárnyán – A siófoki első gól
Az emlékek néha furcsa játékot űznek velünk. Néha úgy törnek elő, hogy nem is keressük őket, nem is próbáljuk előhívni őket az „archívumunkból”. Tudom, hogy sok agykutató szerint ez soha sem véletlen, hiszen az agyunk azon részén mely elraktározza a múlt képeit, van egy ösztönös kapcsoló, melyet ha megnyomunk, az azonnal munkához lát és megkeresi azt, ami éppen foglalkoztat bennünket. Ehhez meg elég lehet egy szó, vagy elég lehet egy pillanat. Még akkor így van, ha abban a pillanatban éppen más emlékek telepednek ránk és igazán nem is szeretnénk azt, hogy egy másik emlékkép kizökkentsen abból, amely egész lényünket behálózta.
Hajnalban egy ilyen villanás ébresztett. Mikor kinyitottam a szemem és az elmúlt napokhoz hasonlóan nem a várt emlékkép fogadott, egy pillanatig még rosszul is éreztem magam. Vissza akartam aludni, egyszerűen nem akartam tudomást szerezni arról, hogy nem csak egyetlen emlékkép uralhatja a gondolataimat. Pedig belül tudtam, hogy ez szándékos, hogy ez egy üzenet, ez egy olyan pillanat, amiért tényleg érdemes végleg kinyitni a szemem és néhány pillanat erejéig hagyni, hogy átvegye az irányítást a gondolataim felett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Győzelem a csillagoknak
Április elsején megrendezni egy olyan derbit, melynek 106 éves hagyománya van, nem a legjobb ómen. Úgy ébredni, hogy a tréfálkozás és átverés napján kell visszaszereznünk az ősi ellenfél ellen elvesztett hitünket nem könnyű feladat. Főleg úgy, hogy már tegnap arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kíséretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki díványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.
Még akkor is ha tudtam, hogy pénteken nem tudok személyesen ott lenni a Szentélyben. Még akkor is ha nem volt olyan perc tegnap óta, hogy ne villantak volna elő az őszi mérkőzés eseményei. Megpróbáltam hadakozni ellene, de hamar rá kellett jönnöm, nincs értelme a védekezésnek. Szeptember 11-e úgy fog belénk ivódni, mint Amerikának a terrortámadás. Nem lehet kitörölni a mindennapokból, hasonlóan a múltunkat meghatározó 3:8-tól, a 7:1-től és az 5:0-tól. Keretbe foglalják a létünket, meghatározzák a Ferencvároshoz való kötődésünket. Belül éreztem, ebből a makacs érzelmi szorításból csak egyetlen módon tudok szabadulni. Amikor hat óra tájékán felnéztem az égre, és megpróbáltam megkeresni anyám mosolyát, egy pillanat erejéig arra kértem a csillagokat, hogy fordítsák erejüket és kitartásukat a Szentély felé és az évmilliárdok során összegyűjtött energiát plántálják át a zöld-fehér játékosokba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Íráskényszer egy felhőfejessel megspékelve
Péntek délután még úgy gondoltam, hogy ha már a válogatott mérkőzés miatt még egy hetet kell várnunk a derbire, egy rendhagyó fotelszurkoló fogja értékelni az esti Hollandok elleni EB selejtezőt. Nagy volt a várakozás, szinte mindenki győzelemről, a magyar foci feltámadásáról írt és remélte azt, hogy annyi savanyú év után végre kijutunk egy nagy nemzetközi eseményre. Nem így történt. Nem először és utoljára vagyok annyira pesszimista és realista is egyben, hogy tudjam, ez kudarc nem utoljára esett meg velünk.
A nagy várakozásnak nyögés lett a vége. Durvábban is lehetne fogalmazni, de nincs sok értelme. A magyar foci ismét visszakerült a helyére, egy álommal ismét kevesebbek lettünk. 0:4 után meg nem éreztem semmilyen kényszert arra, hogy belebújjak a fotelszurkoló bőrébe és lelkesen, biztatóan és megértően írjak egy olyan mérkőzésről ahol úgy alázták a nemzeti mezben öltözött játékosainkat, mintha azoknak soha, semmilyen közük sem lett volna ehhez a csodálatos játékhoz. Ehhez meg nem volt kedvem. Egyrészt az elmúlt két hétben eleve kénytelen voltam vereségekről írni (ráadásul azok még sokkal jobban fájtak is) és egy újabb kudarc már végleg lebénította volna az ujjaimat, másrészt buzog még bennem annyi nemzeti büszkeség, hogy inkább széttöröm a billentyűzetet, mint hogy egy újabb megalázásról írjak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból: Még mindig a második helyen
Féltettem a csapatot. A Videoton elleni „történelmi” vereség után felállni a padlóról, nem könnyű feladat. Óhatatlanul jutott eszembe az őszi Újpest utáni hazai vereség, ahol szintén nem tudtunk megbirkózni a ránk nehezedő mázsás súllyal, mely a Győr ellen is agyonnyomta a csapatot. Ezzel felmentést is lehetne adni, főleg úgy, ha hozzá vesszük azt, hogy egy olyan mérkőzésen kaptunk ki, mely tipikus egygólos találkozó volt, és bár igazi helyzetei a hazaiaknak voltak, de ahogy a Honvéd ellen, itt is „találhattunk” volna egy gólt.
Nem találtunk, helyettünk a győriek vették be Ranilovic kapuját egy olyan támadás után, melyre Prukner László szerint felkészültünk, hiszen hasonló találatot kaptunk a Videoton ellen. Felkészülni azt lehet, ki is lehet elemezni egy ilyen gólt, de ha nincsenek hozzá gyors védők, akkor bizony törvényszerű, hogy egy gyors kontraakciónál lemarad a belső alakzat. Itt kell visszatérnem a féltéshez. Nem csak amiatt féltettem a fiúkat, hogy ki tudnak-e mászni a gödörből, hanem akkor is elkezdett vibrálni körülöttem az izgalom, amikor megláttam az összeállítást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – „Rémálom az Elm utcában”
A tegnapi napig úgy gondoltam, hogy Freddy Kruger már soha nem fog feltámadni és eltorzult arcával és vaskarmaival nem fogja az álmainkat rémképekké változtatni. A tegnapi napig úgy gondoltam, hogy még ötven évesen is hihetek az álmaimban, hiszen legyen bármilyen zaklatott a világ körülöttünk, kell lenni egy menedékháznak, ahol Freddy Kruger soha nem találhat meg. Megtalált, és nem csak álmaimba rondított bele, hanem egy kellemesen simogató reménysugarait is kemény faggyá változtatott az arcomon.
Közel negyven éve tudom, hogy az előbb említett menedékház nem az Elm utcában van, hanem az Üllöi út 129 alatt. A zöld-fehér szívünk úgy zarándokol a Szentély felé mintha ott a teljes megtisztulás várna, mintha a körbe zárt katlan között megtalálnánk a lelki békénket és nyugalmunkat. Ezt a békét és nyugalmat már száz éve féltik és óvják a szurkolók és mindazok a játékosok, akik valaha is magukra húzták a Ferencváros címeres mezét. 2011. március 12-én ide rondított bele Freddy Kruger és olyan mészárlást végzett, hogy sokan már a vége előtt kimenekültek a Való világba, ahol éppenséggel Béci verte Szandikát, vagy éppen fordítva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból: A szív küldetése
Az élet minden területére érvényes, hogy egy feladat elvégzésére csak úgy lehet maximális koncentrálni, ha közben az agyunk nem másra gondol. Ha minden rendben van körülöttünk, ha a lelki egyensúlyunk nem ingadozik, mint az inga, és ha tudjuk azt, hogy amiért megdolgozunk, azért a fizetést is megkapjuk időben. Nem szükséges sokat magyarázkodnom, hogy vajon miért is ezzel kezdtem a mai fotelszurkolós jegyzetemet.
Ha annyit mondunk, hogy nincs minden rendben a Fradi körül, akkor finoman fogalmazunk. De mivel Fradisták vagyunk, számunkra a remény hal meg utoljára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Pofonok után egy kis simogatás
Elég régen fordult már velem elő, hogy ne várjam a bajnokság tavaszi nyitányát. Ebben nagy szerepe van 1992 tavaszának, mikor a Fradi olyan szezont produkált, melyre örökké emlékezni fognak a szurkolók. Szinte haragudtam magamra, hogy pénteken nem gyomorgörccsel ébredtem és az egész napomat nem az esti mérkőzés hatotta át. A mérkőzés kezdete előtt megpróbáltam magyarázatot találni, de az esti hólapátolás közben sem azon merengtem, hogy egy győzelemmel belátható közelségben kerülhet a dobogó Egy kattintás ide a folytatáshoz....
