lalolib
1983.VI.11. Csepel – Ferencváros 1-1
Nyíl utolsó mérkőzése zöld-fehérben
Néha csak akkor vesszük észre az idő múlását, amikor visszatekintünk a múltba és egy-egy régmúlt esemény felidézése olyan közelinek tetszik, mintha tegnap történt volna, pedig azóta már egy fél emberöltő is eltelt. Persze az is elő szokott fordulni, hogy néhány évvel ezelőtti eseményt is már távolinak látunk, de azok melyek igazán közel esnek a szívünkhöz évtizedek után is olyanok, mintha megállt volna az idő. Ilyenkor az emlékek örvényébe kerülünk, szinte egyhelyben pörgünk és a szemünket sem kell becsukni ahhoz, hogy azt higgyük, amire emlékezünk az nem a múltunk egy darabja, hanem a jelenünk egy igen értékes pillanata. Mielőtt bárki is „rosszra” gondolna, a fenti dátum nem kapásból jutott az eszembe, ehhez kellett egy kis szerencse is mely most a lehető legjobbkor talált meg, így megemlékezhetek egy olyan eseményről mely bár akkor szomorúságot okozott, de mégis fontos állomása volt egy legendás Ferencvárosi labdarúgónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1983.V.22. Rába ETO – Ferencváros 3-3
Vannak mérkőzések, melyek akkor is belénk tudnak ivódni, ha csak a tévén keresztül láttuk, sőt, igazán abból is kevésre emlékezünk, de ha felteszik a kérdést, hogy mi is zajlott 1983. május 22-én, akkor álmunkban is tudjuk a választ. Emlékeink tárházában a dátumok mellett olyan felejthetetlen mozdulatok és gólok is elraktároznak, melyeket időben lehet, hogy nem tudunk a polcra rakni, de ha felvillannak olyan közelségbe kerülnek, hogy meg is tudjuk érinteni őket. Az első mondat egy dátumot említ, a másik egy mozdulatot, egy gólt. Ezeket csak össze kell rakni, és sokunk számára egy olyan varázslatos mérkőzés élménye tárul elő, amit soha nem fogunk feledni. 1983. május 22., Győr-Ferencváros, a bajnoki döntő mérkőzés 17. perce: Nyilasi Tibi a felezővonalnál kapja meg a labdát és mivel az „őrzője”, Póczik jócskán lemaradt róla, még szét is nézett, talán ki is kacsintott a közönségnek, majd laza, igazán senkihez sem hasonlítható mozdulattal elindult a győri kapu felé. Néhány könnyed lépés után felnézett, a hazai védvonal még mindig messze tanyázott tőle, mintha nem is merték volna megtámadni a Fradi nyolcasát. A kaputól 20 méterre feltűnt két védő, akiket Nyíl egy szemtelenül laza mozdulattal „kizavart” a stadionból, majd betörve a tizenhatoson belülre, a kifutó Kovács kapus mellett, elegánsan, olyan Nyíl bokamozdulattal helyezte a labdát a hálóba. Mindez fél perces mozdulatsor volt csupán, de mindez olyan szépséget és eleganciát árasztott, mintha azt a Győri Balett művészei adták volna elő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1983.IV.20. DMVSC – Ferencváros 1-2
Az elsőségre leginkább számítható gárdák közül a Ferencváros második félidei teljesítményével, Nyilasi jó játékával és két góljával fordított és győzött Debrecenben. Ezzel egy pontra megközelítette a Rába ETO-t, amely csak döntetlenre volt képes Pécsett.
1983.III.30. Vasas – Ferencváros 3-4
TIZENEGY GÓL A NÉPSTADIONBAN
Az FTC és a Vasas fordulatokban gazdag, izgalmas tusája jelentette a 20. forduló fénypontját.
Vannak mérkőzések, melyek soha nem törlődnek az ember emlékezetéből. Vannak olyan mérkőzések, melyekből csak egy gólra vagy egy varázslatos cselre emlékszünk. Mert ki tudná feledni Szenes bombagólját, Limperger esernyős csele utáni kapáslövését, Lipcsei Peti szlalomozását a dánok ellen, vagy Gera Zoli ollózós gólját a Siófok ellen? Sorolhatnám még, és biztos vagyok benne, hogy legtöbbünk emlékezetében csak úgy sorakoznak ezek a feledhetetlen pillanatok. Az idő múlásával (mely sajnos az öregedésünket is jelzi), agyunk legmélyén már annyi emlék van elraktározva, hogy muszáj egy impulzus, szükséges egy kis segítség ahhoz, hogy ezek is előjöjjenek, és mosolyt varázsolhassanak az arcunkra.
1983. március 30. Népstadion, a Vasas-Ferencváros mérkőzés 90. perce. Az eredményjelző már szinte teljesen betelt a góllövőkkel. 3:3 az állás Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1983.III.19. Ferencváros – Diósgyőr 4-0
A Ferencváros fölényes győzelmet aratott
Szeretem a nyolcvanas éveket. Azok, akik a felnőtté válásukat ezekben az években „követték” el, valószínűleg ők is így vannak ezzel. Békés időszak volt, ahol a kommunista diktatúra elég nagyot engedett a nadrágszíjon. Egyre több „maszek” engedélyt adtak ki és lehetővé tették a gazdasági munkaközösségek megalakulását (GMK), mely egy furcsa keveréke volt a szocialista brigád és a magánvállalkozás egyesülésének. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1982.IX.25. Ferencváros – Vasas 5-3
A magyar labdarúgás szigorú ítészeit ritkán ragadja el a kábulat. Még azokban is években is „fanyalogtak” amikor a labdarúgásunk még nem a világranglisták utolsó harmadában bandukolt, amikor még a magyar csapatok komoly nemzetközi eredményeket értek el. De hát a szurkoló is ilyen, egyszer a mennybe küldi a csapatot, máskor meg éppenséggel máshová, de azt a helyszínt inkább nem írom le. Az újságírók meg eleve kedvelik ha picinyke fullánkokat tudnak elhelyezni, de az is igaz, hogy néha azért lelkesedni is tudnak. Ahogy az 1982. szeptember 25-i, Ferencváros-Vasas mérkőzés láttán tették, hiszen például a Népsport ötcsillagosra értékelte a találkozót, mely bár azokban az években a „csillagok” színe határozta meg az életünket, de abból ötöt ténylegesen ritkán osztottak ki (még a vezérezredeseknek is csak négy van belőle). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1982.IX.10. Ferencváros – Videoton 3-1
Jól indultak a nyolcvanas évek. Öt éves kihagyás után, amikor is Dalnoki Jenő nyert bajnokságot a „csikócsapattal”, egy másik Fradi legenda, Novák Dezső vezette bajnoki címre a zöld-fehéreket 1980/81-ben. Akkor egy új „aranycsapat” kialakulásában reménykedtünk: Rab, Takács, Nyilasi, Ebedli, Pogány, Mucha, Szabó – öt évvel idősebbek és tapasztaltabbak lettek, ráadásul egy tehetséges edző vette a kezébe az irányítást. A rá következő bajnoki szezonban nem sikerült a címvédés, mert a Verebes „mágia” kifogott rajtunk. 1982. április 28-án gigászi csatában kaptunk ki 4:3-ra az Üllői úton a győri zöld-fehérektől. Nem voltunk elkeseredve, mert tényleg egy remek csapat előzött meg minket és 1982 nyarától már mindenki VB lázban égett. Ahol végül is nem jutottunk tovább a csoportból, de az Argentínától elszenvedett 4:1-t leszámítva nem vallottunk szégyent, bár voltak olyan hangok is, melyek szerint ennek az „öregecskedő” válogatottnak már a kijutás is szép fegyvertény volt (bizony visszasírnánk manapság is egy olyan öreg válogatottat). Öt volt és jelenlegi Fradi játékos kapott szerepet (Martos, Bálint mint légiós, Nyilasi, Rab és Pölöskei) a válogatottban, köztük Nyilasi és Pölöskei 2-2 gólt is szerzett. A VB után, augusztus végén indult az 1982/83-s bajnokság, ahol a cél egyértelműen azt volt, hogy visszahódítsuk az első helyet a Verebes legénységtől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1982.IV.21. Ferencváros – Újpesti Dózsa 5-0
A derbiről muzeális beharangozót írni nagyon hálás feladat. Egyrészt a két csapat több mint száz éves történetében számos olyan mérkőzést találni, amit manapság az UEFA monitoring rendszere olyan éles füttyök kíséretében „jelezne”, hogy azokat még George Stephenson gőzmozdonyai is megirigyelték volna. Mielőtt bárki is egy bizonyos női ruhadarabra gondolna, azokat egyből ki kell ábrándítanom. Nagyon nem szeretem őket látni és nem csak azért mert eltakarják az igazi „látnivalót”, hanem főleg azért, mert ahhoz ölni kell, hogy viselni lehessen. És bár tény, hogy a régi időkben is voltak „gyilkosok”, de nem olyan szinten és nem olyan üzletszerűen mint manapság. A rébuszok után inkább jöjjenek a tények, mely olyan mérkőzésekről mesélnek, melyek örökké a két csapat képzeletbeli „aranyfalán” sorjáznak. 11:1, 6:2, 3:7, 8:3, 5:0… és sorolhatnánk még azokat a derbiket melyek eredménye biztosan kiverné az UEFA minden biztosítékát. Pedig nem voltak bundák, tippmix sem létezett, csak a foci volt a lényeg, a szórakozás, a közös élmény, amit ez a csodálatos sportág, a labdarúgás tud nyújtani. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A mi szurkolónk – Palócz László: Tell Vilmos és Sümegi úr
Ha egy televíziós kvíz műsorban megkérdeznék, hogy vajon mi köti össze a következő neveket: Tell Vilmos, Liszt Ferenc és Sümegi úr, valószínűleg a legtöbb játékos értetlenül csóválná a fejét. Vágó István is gondterhelten simogatná a szakállát és mentő ötletként bedobná a Mágenheim és a Takács neveket, melyek hallatán a legtöbb játékos egyből a homlokához csapna, és sugárzó szemekkel rávágná: Palócz László. Talán egy kicsit zagyvaságnak tűnik a fenti nevek sorozata, de ahogy egy jó „teleregényben”, itt van rá magyarázat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1981.XI.25. Rába ETO – Ferencváros 2-0
Pompás mérkőzés Újpesten és Győrött
Először csak tréfának vettem amikor szerkesztőtársam „kijelölte” számomra a Győr elleni muzeális beharangozóra szánt mérkőzést. Milyen butaság egy vereség felelevenítésével hangolni a következő bajnokira? Ráadásul úgy, hogy egy megalázó vereségen vagyunk túl a Videoton ellenében, mely sokunk számára okozott olyan traumát melyből elég nehezen tudunk kigyógyulni. Talán gyógyulásnak szánta?
Ha így gondolkodik, biztos ennél emlékezetesebb mérkőzésről tudósító újságot „kotor” nekem elő, hiszen a múltunkban számtalan olyan derbi szerepel ahol biztos győzelmet arattunk Győrben. Mondhatnánk úgy is, hogy a Fradi mindig szeretett Győrbe utazni, bár voltak kellemetlen vereségek is, de ezekkel általában nem szeretünk foglalkozni. Akkor miért is kell nekem egy vereséggel hangolni a szombati mérkőzés előtt? Először akaratlanul is arra gondoltam, hogy szerkesztőtársam lustaságból nem akarta áttúrni a ma már egy teljes szobát megtöltő dokumentum tárunkat. A gond csupán az, hogy annyira ismerem, hogy ő az újságok és a fotók keresésében és feldolgozásában nem ismer „elveszett labdát”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
