Adattár

Adventi naptár – 2015 „Tempó Fradi – Alapí­tványi háttérrel”

advent-2015

Még 23-at kell aludni

advent-2

„Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek” – közölte Neil Amstrong a houstoni központtal a Holdra lépésének pillanatában. Szerkesztőségünk munkáját  a Tempó Fradi Alapí­tvány működteti és felügyeli. Számunkra ez nagy lépés és reméljük, sőt bí­zunk benne, hogy a Ferencváros történetének feldolgozásával egy kis lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz a közösséghez melynek eddig is tagjai voltunk.

Hobbinak indult, egy soha el nem múló szerelemnek, mely az idők folyamán kinőtte a kereteit.

A LEXIKON

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 „Tempó tettek – Fradista összefogással”

advent-2015

Még 24-et kell aludni

advent-1

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt években segí­tette, támogatta a Tempó Fradi Alapí­tvány munkáját. Sok minden történt velünk, í­gy nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek ez év november 27-hez.
Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapí­tvány kuratóriumának elnöke

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.”

Toldi Géza sí­rjának felújí­tása

Tovább olvasom…

Advent első gyertyalángja – Reményt adó szeretet

advent-1Advent első vasárnapján egy angyal száll le közénk. Azért jön, hogy közelebb hozza az embereket egymáshoz. Mai zaklatott és rohanó világunkban nagyon sokan csak magukkal vagyunk elfoglalva és sok esetben még saját szeretteinkre sem jut elegendő időnk. Az angyal azért jön, hogy felkészí­tsen bennünket a szeretet ünnepére. Az angyal segí­t abban, hogy lerázzuk magunkról a keserűséget és úgy tekintsünk a jövőre, hogy abban megtaláljuk a boldogságot. Segí­tsünk neki küldetése teljesí­tésében és gyújtsuk meg advent első gyertyáját. Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök. Még akkor is, ha néha elbizonytalanodunk, ha néha úgy érezzük, hogy elfogy körülöttünk a levegő. Nehéz és bonyolult időket élünk. Bizakodunk és félünk, hitet adunk egymásnak, de kételkedünk is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bajnoki beharangozó: Kiegyenlí­tett örökmérleg a kétezres években

W_ftc-debrecen„Az 5. percben már vezetést is szerez a Fradi! Sárosi dr. a félvonal közelében hosszú labdát vág ki Sipos elé. A labda elsuhan a debreceni védők feje felett és Sipos nagyszerű ütemben ugrik ki a labdára. A vendégcsapat védői már nem tudják behozni és nyugodtan í­velheti a labdát középre. A befutó Lakatnak jól jön a fejére a labda és ő 8 lépésről a kifutó Nagy I mellett az üres hálóba fejeli a labdát. 1:0-ra vezet a Ferencváros.”

Az alábbi jelenet 10 ezer néző előtt zajlott le az Üllői úton 1943. szeptember 5-én.

A két csapat 83. (az Üllői úton a 37.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bajnoki beharangozó – Óriási Fradi fölény hazai pályán

Négy gól kell a százhoz – Gera lehet a legeredményesebb az Üllői úton – Böde 100. bajnokiján léphet pályára

A két csapat 117. bajnoki összecsapása következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Magyar Kupa beharangozó

20150518-magyar-kupaA Nagyecsed RSE elleni mérkőzéssel kezdünk az első számú hazai kupasorozatban. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK