Alberttól – Zsiborásig
Simon Tibor
Serdülőként a Pénzügyőrben, ifistaként a KSI-ben nevelkedett, aztán próbajátékra jelentkezett a Fradinál, de elutasították, így Ferencváros helyett Zugló következett: rövid ideig a BVSC játékosa volt.
Saját bevallása szerint sem volt „istenáldotta tehetség”, de futni, focizni és nyerni nagyon szeretett és az sem zavarta, ha mérkőzésről-mérkőzésre más poszton kap játéklehetőséget, a lényeg a játék volt, lehetőleg zöld-fehérben.
1985 (más források szerint egy évvel korábban) elején újra bejelentkezett a Fradinál, végül Vincze Géza „igazolta” le a junior-csapathoz (1985. február 20-án lett a klub igazolt-, de csak 1987 februárjától lett szerződtetett játékosa).
Először Dalnoki Jenő kezei alatt, ’85 nyarán került az első csapat közelébe, augusztusban játszott először az „egyben”, novemberben az NB I-ben is bemutatkozott.
Ahogy a kezdetekben sem ment minden simán, úgy a folytatás is nehézkes volt: 1988 áprilisáig mindössze 6 bajnokin és 4 kupameccsen kapott szerepet… jellemzően Mucha József csapatában, a juniorok közt szerepelt, időközben katonaidejét is letöltötte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Schaffer Alfréd
Itthon csak Spécinek nevezték, a németek találtak neki igazi méltó becenevet: ő lett a Futballkirály (Fussballkönig).
Valóban királyi jelenség volt, legalábbis, ami a játéktéren nyújtott teljesítményét illeti. Fölényes biztonsággal kezelte a labdát, s szinte bármilyen távolságból hihetetlen pontossággal lőtt kapura.
A klubelnökök irodájában épp olyan király volt, mint a pályán. Tökéletesen tisztában volt saját képességeivel, értékével, s mindig megérte szolgálatainak árát. (Még „amatőr” korában is, hát még profiként! Jellemző történet, hogy amikor Bázelben játszott, a helyi polgármester félig tréfásan ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Ön a hírek szerint többet keres, mint én.” Spéci azonnal kész volt a válasszal: „Valóban, de ön nem tud futballozni, én meg tudok!”) A klubhűség sohasem volt nagy erőssége, akár két-három mérkőzés után is egyesületet változtatott, ha nem találta aktuális állomáshelyét megfelelőnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ötven évig turkált a magyar múltban
Balassa Béla (1899–1990) különleges alakja a Ferencváros futballtörténetének, de nem a góljai, a cselei vagy a trófeái miatt: tengerészként, diplomataként, könyvtárosként dolgozott, sőt könyvet is írt, a fél életét pedig emigrációban töltötte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bircsák Gusztáv
Labdarúgó pályafutása során a Szentlőrinci AC-ban, az MTK-ban (1946-48: 37 bajnoki / 4 gól), a Bp. Postásban, a Kinizsiben és az Egyetértésben is szerepelt.
1952-ben a Bp. Postásból igazolt át a Kinizsibe, ahol 2 gólt szerzett 18 mérkőzésen a bajnoki idényben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Manglitz Ferenc
Az FTC egyik markáns egyénisége volt a nyolcszoros magyar bajnok labdarúgó. Nagy lendülettel játszott, kemény játékosnak számított. Imádta a futballt, a Fradit és a távgyaloglást.
Játékában elsősorban testi erejét vetette latba, régi felfogásban játszott. Megbízható lelkes teljesítményével, példás küzdőképességével érdemelte ki a válogatottságot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Biró István
A Jászberényi Leheltől érkezett csatár Gyetvai és Nagy IV mellett a Fradi harmadik balszélsője volt 1946 tavaszán.
Hét bajnoki mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett a bajnokság alapszakaszát megnyerő zöld-fehér csapatban.
A következő idényben a Szolnoki MÁV csapatában szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Judik Péter: 71
A KSI-ben kezdte a labdarúgást, majd tizenöt évesen került a Fradihoz. A folytatás nem volt éppen álomszerű, nem tudott a csapatba kerülni, így a Bp. Spartacusban folytatta pályafutását. A katonaság alatt a kaposvári Táncsics SE-ben szerepelt.
1976 nyarán már a Dombóvári Spartacustól igazolt a Dunaújvároshoz és a Kohász színeiben mutatkozott be az élvonalban. Három idényt húzott le a Duna partján, ahol mindössze 2! bajnokit hagyott ki ebben az időszakban Novák Dezső csapatában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Toldi Géza
A magyar labdarúgás „szívembere” magas, kitűnő alakú csatár volt. Játékát mindent elsöprő lendület, fáradhatatlan mezőnymunka, nagy lövőerő és harcos küzdőszellem jellemezte. Fejjátéka pompás volt. Labdakezelése is megfelelt. Az összjátékban jól helytállt, különösen szélsőjét foglalkoztatta ügyesen. Titkos Pállal Európa-hírű balszárnyat alkotott. A mérkőzéseken hatalmas munkát vállalt magára. Elől-hátul rengeteget mozgott. Egyik pillanatban a védelemben szerelt, a másikban már hosszú átadással szöktette valamelyik társát. Ekkor sem állt meg, hanem jellegzetes futásával, teljes rohamban követte a támadást. A kellő pillanatokban a kapu előtt is rendszerint a helyén volt. Ha hozzákerült a labda, lábbal és fejjel egyaránt nagy erővel célozta meg a kaput. Egyetlen jelentős hiányossága akadt: az idegein gyakran nem tudott uralkodni. Hamar ki lehetett hozni a sodrából. Ilyenkor több gondot fordított a törlesztésre, mint a játékra. Toldi Géza a magyar labdarúgás legjelesebb egyéniségei közé tartozik önfeláldozó, az egész csapatot magával ragadó harcmodora révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rátkai Károly
1934 áprilisában mindössze három mérkőzést játszott a Fradiban és utána válogatott kerettag lett!
Bár a későbbiekben nem szerepelt a nemzeti tizenegyben, esete mégis ritka érdekességnek számít. Annál is inkább, mivel a tehetséges szélső a Fradiban is csak tíz mérkőzésen szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Berán József
Berán illetve Barna néven már az 1900-as labdarúgó-mérkőzéseken is pályára lépett a kistétényiek (Rapos, Pokorny és Borbás is a csapattársak között volt, ill. ezidőtájt Pokornyval és Kovács Gézával a IX. kerületi polgári iskola növendékei voltak) és az FTC színeiben is.
A labdarúgó-szakosztály megalakulásánál „fölvételre jelentkezett”… Az FTC-be 1901. június 2-án „a tagok sorába fölvétetett.” – írja a Sport-Világ.
„Mikor a Ferenczvárosi Torna-Club alakulóban volt, már ő ott forgott az alakítók közt, mint a IX kerület felső kereskedelmi iskola 16 éves diákja és szinte nélkülözhetlen lett rögtön, mert különösen apróbb dolgokban ezermester volt: a trainingekhez szabadterületet keresni a város szélein, ma itt, holnap ott (mert akkor még pályánk nem volt), a „mozgó-pálya“ felszereléseit hamarosan előteremteni, a már agyonkinzott öreg labdába uj életet „pumpálni“ s több hasonló dologban fáradhatlan volt. És footballozott, trainirozott az öregekkel együtt folyton kedvvel és kitartással. A footballban valódi tehetség volt, mert nagy mértékben meg volt benne a hozzávaló erő, ügyesség és flegma.” – írja róla Horváth Ferenc a Sport-Világban megjelent nekrológban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
