SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig

Tőrös István

Rövid ideig szerepelt a IX. kerületben. A középfedezet posztján Bukovit kellett volna kiszorí­tania a csapatból. Aztán mire lehetőséget kapott már az ifjú Sárosi is helyet követelt magának a fedezetsorban.

1934-ben már a Phöbus FC jobbhátvédjeként volt a válogatott csapat tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tátrai Antal: 75

Tátrai Antal

1965-ben Diósdról került az Üllői útra.

Négy év múlva, 21 évesen egy örökrangadón tette be Lakat Karcsi bácsi az első csapatba.

Egy hónap múlva ismét lehetőséget kapott, ezúttal a kezdőcsapatban. A csepeliek ellen két gólt is szerzett a Szőke Pista helyén szerepet kapó jobbszélső.

Az őszi örökrangadón ismét a kapuba talált, í­gy hat bajnoki mérkőzésen három góllal vette ki a részét a bronzérmes csapatból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sándor József

Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.

A fedezetsorban rendre megbí­zhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabí­rása, és megbí­zhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkí­vül sokat vállalt magára. Hiányossága között emlí­tették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.

Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghí­resebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).

„Az FTC kitűnő válogatott halfja segí­tségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Turay József

Turay a magyar labdarúgás legkiválóbb és legérdekesebb egyéniségeinek egyike. Az egyszerű munkásfiú szinte egyik napról a másikra került a sportélet élvonalába. A nagyszerű tulajdonságokkal rendelkező, rokonszenves fiatalember mégis nagy utat tett meg, mí­g „Suttyó”-ból „Császár” lett.

Szikár termetű, szí­vós, páratlanul munkabí­ró játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott és nagyszerűen fejelt. Játéka hű tükre volt emberi egyéniségének. Nem a csillogás, hanem az egyszerű, de értékes és hasznos megoldások hí­vének bizonyult. Mint középcsatár jó érzékkel osztogatott. Lábbal és fejjel egyaránt veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

dr. Sárosi György

dr. Sárosi György

SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a cí­meres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.

A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György í­gy nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépí­tése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányí­totta nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsí­pte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesí­tményre képes. Irányí­tókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesí­tette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészí­tésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakí­tása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Wiener János

Az idősebbik Wiener, Wiener I néven futballozott (Wiener II-vel nem álltak rokonságban), balhátvéd poszton szerepelt, többnyire közmegelégedésre. Jó megjelenésű, ésszerűen játszó, képzett hátvéd volt. Erőteljesen, de sportszerűen szerelt. Kitűnően helyezkedett és jól rúgott. Gyorsasága viszont már nem volt kielégí­tő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

dr. Szoyka Kornél

A Szegedről szerződtetett hátvéd közel száz alkalommal viselte a zöld-fehér mezt. A Tátrai—Szoyka bekkpár az NB I-ben tiszteletet parancsoló poszt volt és különösen az 1939/40-es bajnokságban volt fontos szerepük: a Fradi ugyanis jobb gólaránnyal nyerte a bajnokságot!

A ferencvárosi védelem az egész tavaszi idényben csak hét gólt kapott… Szoyka részese volt az 1939-es nagy KK-sorozatnak – a döntőbe jutott gárdának is. 1942 májusában Szegeden búcsúzott a Ferencváros mezétől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK