Fotelszurkoló
Feljegyzések a fotelból – Vajon most miről is írjak?
A lefújás pillanatában a kezemben szorongatott üres sörös dobozt úgy roppantottam össze, hogy azt sem vettem észre, hogy közben belemélyedt az ujjamba mely következtében piros pöttyök kezdek éktelenkedni a fotel karfáján. Percekig csak szorongattam a dobozt, szerettem volna minden dühömet és keserűséget azon kitölteni és komoly erőfeszítésbe tellett, hogy nem vágtam neki a tévének. Jó kis beruházás lett volna, nem elég, hogy a svájci frank az egekbe szökött, de még nem is láthattam volna Prukner László nyilatkozatát. Amit végül nem is hallottam (hál’ istennek), mert közben észrevettem a piros pöttyöket a karfán, felpattantam a fotelból, a dobozt a sarokba dobtam és elmentem ápoltatni magam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Mindenről, csak a vereségről keveset
A mérkőzés lefújása után az első gondolatom az volt, hogy erről a debreceni kirándulásról nem szabad egyetlen mondatot sem leírnom. Jobban járnék ha felidéznék régi emlékeket, vagy ismét elővehetném a muzeális beharangozóban említett pulykakakast, amiért érdemes Debrecenbe menni, bár az utóbbi nem lenne a legjobb, hiszen sajnos a Fradi szekere ismét lyukra futott. A pulykakakas meg kiesett belőle, ahogy a három pont is köddé vált. Így maradt a 8 éves ponttalanság és maradt az idei nyeretlenségi menetelés. Bár még csak 3 fordulón vagyunk túl, de az eddig megszerzett 2 pont nem nagyon jogosíthat fel senkit, hogy merészebb álmokat szövögessen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Emberelőnyből emberhátrány
A mérkőzés 70. percének környékén, a diósgyőriek egyenlítő találata után szerkesztőtársam csapzottan és reményvesztetten fordult felém: kell ez nekünk? Itt ülünk ötven évesen, a fülünkön is folyik már a víz, és ezt kell néznünk! – mutatott a vendégszektor felé ahol a piros-fehérek örömittasan ölelkeztek. Nem tudtam mit válaszolni rá, mert ahogy felé fordítottam a fejem a kapucnimból éppen a szemembe csurgott a víz. Olyan érzés volt, mintha sírtam volna. Pedig a könnyeimet márciusban végleg elhagytam, és akiért utoljára eleredtek ő már a csillagok között pihen. Értetlenül megvontam a vállam, de ezzel is csak azt értem el, hogy egy újabb vízfolyam közelítsen a cipőm felém. Ránéztem az eredmény-jelzőtáblára és magam megnyugtatására konstatáltam, hogy nincs még nagy baj, az ellenfél még továbbra is tíz emberrel van a pályán, a meccsből is van még 20 perc hátra, az meg nem fordulhat végül is elő, hogy egy Ferencváros ilyen helyzeti előnyből nem tudja megverni a bajnokság egyik újonc csapatát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Két szék és a pad esete a döntetlennel
Bármennyire is eufórikus állapotban voltam a csütörtöki kupaszereplésünk után, ez a fajta önfeledt örömöt és lelkesedést szombat reggelre már a féltés váltotta fel. Egyből elkezdtem a különböző hírportálokon kutatásokat végezni, hátha találok valami kicsinyke kis utalást arra, hogy vajon Prukner mester mágnestábláján milyen csapat is fog szerepelni a Kaposvár ellen. Annak ellenére, hogy tudtam, a tanár úr nem híve az előzetes „fecsegésnek”, megpróbáltam saját magam megnyugtatása végett információkat találni. Nem találtam, így elkezdtem magamban okoskodni, ezzel is gátat szabva a kezdődő gyomorgörcsömnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Dragó és a Fradizmusunk napja
Májusi eső bronzot ér. Az élet írja a legszebb forgatókönyvet. Irány Európa! Az igazi visszatérésünk napja. Megszenvedtük, megérdemeltük. – Ehhez hasonló gondolatok és címötletek röpködtek a fejemben amikor tegnap este, a mámoros pesti éjszakából barátommal hazafele indultunk. Még 120 km volt hátra, de olyan gyorsan elröppent, mint a Pápa elleni mérkőzés 90 perce. A fejünk még zsongott, a szívünk még erősen kalapált. A könnycseppek már leszáradtak, de megmaradt egy olyan emlék, melyre évek óta reménykedve vártunk, de töretlenül hittük is azt, hogy el fog érkezni. Számomra a Ferencváros meghurcoltatásának második szakasza 2011. május 22-én végérvényesen véget ért. Az elsőt az ötvenes években a politika hozta „tető alá”, a másodikat meg a magyar labdarúgásért felelősséget vállalók határozták el. Visszatértünk, nem csak a magyar bajnokság élmezőnyébe, de Európába is, oda ahol mindig is helyünk volt és ahol a dicsőséges múltunk olyan köveket rakott le, mely örökké ott fog díszelegni, mint Rómában a Via Appia. Az út ki van kövezve, csak be kell lépni rajta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Egy nagyon fontos döntetlen
Nem tagadom, szeretem az olyan ellenfeleket, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Ferencváros minél jobb eredményt érjen el a bajnokságban. A tavaszi szezon egyetlen pozitívuma számunkra, hogy gyenge teljesítményünk ellenére két fordulóval a zárás előtt még mindig van esélyünk a dobogó harmadik fokára lépni, és ezzel kilépni a nemzetközi porondra. Egyedül a Paks nem tartotta magát a „játékszabályhoz” és nem volt hajlandó a Fradinak kedvezni (pedig ők is zöld-fehér mezben tündökölnek), de többiek folyamatosan figyeltek arra, hogy kövessék a botlásainkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Élő jegyzet a drámáról
A mérkőzés megkezdése előtt azon morfondíroztam, hogy a Zete elleni a dobogós helyezésért vívandó ütközet során vajon melyik arcát mutatja majd a csapat. A Szolnok elleni első félidős gólra törő játékát prezentáljuk, vagy a második félidő elképzelés nélküli, szenvedős játékával borzolják majd a játékosok a szurkolók idegeit. A választ elég hamar megkaptuk. Ilyen sem volt még fotelszurkolós életemben, hogy már a 20. perc környékén elkezdtem írni a jegyzetemet. Címet még nem adtam, de mire idáig eljutottam már hárommal vezetett a Csank legénység, így könnyen eszembe ötlenek az egyszavas jelzők, de még inkább kivárok. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed első félidő, felejthető folytatással
Legalább győztünk. A bajnoki hajrában talán nem is kell több. Vigasztalhatnám magam, hogy a győzelmet nem kell magyarázni, de ha tartanám magam ehhez az örök igazsághoz, akkor az első mondat után be is fejezhetném a jegyzetem. Talán jobban is járnék, hiszen kellemesen süt a nap és ahelyett, hogy a szobába püfölöm a számítógépet jobban tenném ha a teraszon üldögélnék egy hideg sör társaságában és azon elmélkednék, hogy vajon egy olyan első félidő után amikor gólarányt javíthattunk volna, vajon miért estünk vissza a folytatásban. De hát „kötelességtudó” ember lévén inkább az ablakon keresztül sütkérezem és megpróbálok magyarázatot találni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megszenvedett döntetlen
Ami szerdán nem sikerült a Fradinak, az ma nem sikerült a Debrecennek.
Kaposvárott 1977-ben nyertünk utoljára, a vereségünkkel „sikerült” is tovább növelni a nyeretlenségi sorozatot. A Debrecen sem nyert 9 éve az Üllői úton. A mérkőzés előtt bíztam a kaposvári „ismétlésben”, miszerint a 2011-es tavaszi szezon is növelni fogja a statisztikai nyeretlenséget. Megjegyzem, hogy tavasszal a megérzéseim nagyon messze távolodtak el a valóságtól, de most nem kellett túlzottan csalódnom. Bár a „tervezett” három pontból csak egy lett, azért is megszenvedtünk tisztességesen, és kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, de úgy látszik a Szentély nagyon vonzza az öngólokat. De amit a Vasas ellen elvett, most becsülettel vissza is adta. Szükség is volt rá. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ez bizony nagyon kevés
Ritkán fordul velem elő, hogy az aktuális fotelszurkolós bejegyzéshez nincs kedvem bevezetőt írni. Talán fáradok, talán öregszem, de egyre többször azon veszem észre magam, hogy jobban szeretek a dicső múltunkban barangolni, mint értékelni a jelent. Mert azt nagyon nehéz. Főleg egy vereség után néhány perccel. Azt már megtanultam, hogy először el kell számolnom százig mielőtt bármilyen kritikai hangnem bűvöletébe kerülnék, hiszen tudom, a foci épp azért szép játék, mert bár 90 percig tart, bizony néhány pillanat eldönthet mindent.
Ma is így történt. Ha Tutoric belépőjét utólag a bíró nem tizenegyessel, hanem sárga lappal bünteti (a kaposvári csatár már beadta a labdát amikor Tutoric lábában elesett), ha az addig hibátlanul védő Haber nem ejti ki a labdát, és ha Mijkovic a végén belövi a kihagyhatatlant, talán nyugodtabban ülök le a gép elé. Csak hát a pillanatok most nem nekünk kedveztek. A vége meg vereség lett egy olyan mérkőzésen ahol igazán egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A gondom az, hogy egyik csapat éppen az a Ferencváros volt, akiért a szívünk dobog, és akinek győznie kellett volna ahhoz, hogy olyan helyen végezzünk mely talán a jövőnket is megalapozta volna. A másik gondom az, hogy ezt az esély nem először vesztettük el, hanem szinte fordulóról fordulóra abból élünk, hogy a vetélytársak hibáznak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
