Múltidéző
„Otthonunk e Szentély”
1974. május 19. – sokunk számára második születésünk napja. Egy hely, mely a második otthonunk. Egy stadion, ahol felnőttünk, ahol Fradistává váltunk. A Szentély – mely szó a hívő emberek számára a szertartás színtere, számunkra hitvallás a három E betű mellett, az örökké élő Fradizmus mellett. Mely összeköt, mely egyetlen nagy családdá kovácsolja a zöld-fehér szín szerelmeseit. Ahhoz azonban, hogy megértsük és megfejtsük a titkát, nem elég a mostani stadion megnyitásáig visszatekinteni. A jövőt csak úgy lehet felépíteni, a jelent csak úgy lehet megérteni, ha ismerjük a múltunkat is. 2013. március 24.-e, az utolsó fellépésünk a Szentélyben sem jöhetett volna létre, ha 1911. február 12-én nem adják át a Ferencváros első saját stadionját. A Fradi addig a Soroksári úton játszott, az utolsó ottani mérkőzésünkön, 1910. október 30.-án, az UTE ellen nyertünk 7:1-re. Egy saját stadion építése 1908-ban, az engedélyek beszerzésével indult el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Stadion-jövő napjainkban
„Olyanok voltunk, mint két westernhős”
– így szerezték vissza McCabe-től a Fradi-stadiont
2012. január 7.
Trükköt is be kellett vetnie a magyar államnak a Fradi-stadion és a hozzá tartozó telek visszavásárlásakor, az akkori tulajdonos, Kevin McCabe pedig csibésznek nevezte tárgyalópartnerét, Fürjes Balázst, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztost. Az angol üzletember stadionterveit megtartják, de a környező telket szurkolóbarátabb módon építik be. A stadion bontási és az építési engedélyt már megkapták, így ha a kormány elfogadja a tervet, akkor akár már tavasszal elkezdődhet a munka, amelyhez Fürjes külön kérésére roma munkásokat is alkalmaznának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1939/40: Quo Vadis Ferencváros? – Irány a 15. bajnoki cím!
1939. augusztus 27. Varsó, Hadsereg Stadion. Vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány dirigálta magyar válogatott, Sárosival és Gyetvaival (plusz két volt zöld-fehér játékossal, Turayval és Toldival) 4:2-es vereséget szenved a lengyel válogatottól. Négy nap múlva, szeptember 1-én, hajnali 4 óra 55 perckor a hitleri Németország hadüzenet nélkül megtámadja Lengyelországot, a danzigi korridor miatt két nappal korábban elrendelt lengyel mozgósításokra válaszul. Ezzel elkezdődik a XX. századi történelmünk második világégése. Vajon a válogatott mérkőzésen a játékosok tudták, hogy már az ajtón kopogtat a halál és a borzalom? A varsói vereség után néhány nappal nem csak a légiriadó szirénái szólaltak meg, hanem a magyar labdarúgás felett is megkongatták a vészharangot. Pedig csak egy év telt el a nagyszerű VB ezüst óta, de 1939-ben egyetlen mérkőzést sem tudott nyerni a válogatott. Vajon mi történt? Korszakváltás vagy a háború szele sodorta a szakadék szélére a magyar focit? És mi lesz a bajnoksággal és mi lesz az egész harmincas éveket uraló Ferencvárossal az 1939/40-es idényben? Bajnoki címeinket bemutató sorozatunkban erre keressük a választ. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2011/12 – Fényévekre a harmadik csillagtól
Bár tisztában voltunk azzal, hogy a 2010/11-es bajnokságban elért harmadik helyünk annak is volt köszönhető, hogy az ellenfeleink mindent elkövettek, hogy dobogós helyen végezzünk (akkor és annyiszor kaptak ki ahányszor csak nekünk kellett), mégis optimistán és reménykedve vártuk a 2011/12-es évadot. Ehhez nagyban hozzásegített Dragóner búcsúmérkőzése a Pápa ellen, a közel teltház, a fölényes győzelem és természetesen Dragó búcsúgólja, mely után könnyes szemekkel borultunk egymás nyakába a lelátón. Néhány pillanatra újra felcsillant az igazi Fradizmus, újra egy nagy családban éreztük magunkat. Ezt még az sem tudta beárnyékolni, hogy a bajnokság során két olyan vereséget is szenvedtünk (Újpest 0:6, Videoton 0:5), mely majdnem kikezdte töretlennek hitt rajongásunkat. Volt mibe kapaszkodni, volt miben hinni, hiszen ott álltunk Európa kapujában. Akkor úgy éreztem én is, hogy ezzel zárult le végleg a száműzetésünk és ezzel üzentünk a világnak, hogy igenis még létezünk, még együtt a Fradi család és legyen bármilyen hatalom és szándék, a Ferencváros örök. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki címeink: 1940/41 – „Egy tizenegyért, tizenegy egyért!”
A Ferencvárosi labdarúgás történetének több, mint száz évét elég sokszor befolyásolták a világtörténelmi események. Bár eredetileg a labdarúgást nem arra „találták” ki, hogy a politikai eszköze legyen, de sajnos a XX. század többször bizonyította, hogy a politika eszközeivel még ezt a csodálatos sportot is a giotin alá lehet hajtani. Ez meg kettőzötten jelentkezik akkor, ha nem csak a belpolitika áldozatává válik a labdarúgás, hanem egy, az egész világot felégetni szándékozó őrület eszköze lesz. Néhány pillanat erejéig, amikor kifutnak a csapatok a pályára talán ki lehet kapcsolni az agyakból a borzalmat, de ez csalóka és hamis. Főleg akkor, ha teljesen ki vagyunk szolgáltatva az erőszaknak, egy örült ámokfutásának, és közelgő világégés rémképének. Egy ilyen közegben bajnokságot nyerni minden bizonnyal nem volt könnyű feladat. És nem elsősorban a pályán való küzdelmekre értve, hanem a 16. bajnoki címünket övező borzalmak miatt, hiszen az 1940/41-es bajnoki címünk nem csak arról szól, hogy a csapat tagjai tovább gazdagították a dicsőséges múltunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki címeink: 1937/38 – A sikerből soha nem elég
Bár már több éve dolgozunk a Ferencváros történetének feldolgozásán, de még mindig bizsergéssel kísért, enyhe félelem hat át, amikor egy olyan korról próbálok összegző írást készíteni, amit kizárólag a történelem könyvekből és a régi, megsárgult újságokból ismerek. Valamikori történelem tanárom tanácsolta, hogy ha közelebb akarunk kerülni a számunkra ismeretlen múlthoz, akkor nem elég csak beleülni egy képzeletbeli időgépbe, hanem meg kell próbálni az agyunkat is áthangolni és találni kell egy olyan fogódzót mely segít megérteni a kor történéseit. Még most is a fülembe csengenek a mondatai, miszerint a történelem megértése nem csupán az adatok halmaza, hanem maga az ember, és ha nem értjük azt, hogy mit és miért is tettek a történelem viharaiban, akkor az összefüggéseket sem fogjuk sohasem megérteni.
Első olvasásra talán védekezésnek hallhatóak az előbbi mondatok, pedig csak arról a különleges bizsergésről van szó, ami akkor fut végig rajtam, ha számomra ismeretlen évekről kell írnom. Ez még akkor is igaz, ha az 1937/38-as szezonról van szó, melyről az eddigi Ferencvárosi „tanulmányaim” során elég sokat megtanultam. Bajnoki cím, KK győzelem, Táncos-Sárosi-Toldi csatártrió, franciaországi VB ezüstérem – ezek kapásból jutnak a Fradisták eszébe, de ahhoz, hogy eljussunk a sikerekig több olyan apró rezdülésről meg kell emlékezni, melyek zöld-fehér színnel fonják keretbe a Ferencvárosi labdarúgás 14. bajnoki címét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Stadion-jövő a múltból 12. rész
Egy terv, amely megvalósult
Kommentár nélkül tesszük közzé az elmúlt bő tíz év Üllői út 129. sz alatti stadion építési terveket, esetenként az építés tényének kijelentőmódban történő közlését, annak ütemezési terveit.
2011
A McCabe korszak vége
Újra a mgyar államé az FTC stadion
Stadion-jövő a múltból 11. rész
Kommentár nélkül tesszük közzé az elmúlt bő tíz év Üllői út 129. sz alatti stadion építési terveket, esetenként az építés tényének kijelentőmódban történő közlését, annak ütemezési terveit.
2010 – 2011
A McCabe korszak (2. rész)
A második „… épít – nem épít…” huzavona
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1968
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Amikor elkezdtük a Ferencvárosi labdarúgás 28 bajnoki címének a feldolgozását, már akkor tudtam, hogy egyszer szembesülnöm kell azzal a megmásíthatatlan ténnyel, hogy bármennyire is szeretném előbányászni azokat az emlékeket melyek 1968-hoz kötnek, ez nem nagyon fog sikerül. Pedig egy olyan évben voltam először a Népstadionban egy Fradi meccsen, amikor bajnoki címet szereztünk. Tíz évesen úgy, hogy a szülői házban esténként apám szinte csak a Fradiról mesélt, illene a „bemutatkozó” mérkőzésem minden pillanatára emlékezni. De ez nem megy, így megmaradnak azok a kordokumentumok és visszaemlékezések melyeket csak össze kell fűzni, egy zöld mappába csomagolni és letenni a kedves olvasó elé. Vastag mappára van szükség, hiszen 1968, a Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb éve.
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1964
Vannak olyan évek melyek említésekor nem biztos, hogy először a Ferencváros bajnoki címe jut az eszünkbe. Ennek nincs köze a Fradizmusunkhoz, egyszerűen olyan események kötődnek az évszámhoz, melyek néhány pillanatra felülírják az emlékeinket. Bár csak hat éves voltam 1964-ben és a család első tévéjének üzembe helyezésére nem is emlékszem, de apám annyiszor mesélte el a történetet, hogy egy idő után olyanná vált, mintha tegnap történt volna. Ráadásul a tévévásárláshoz egy esemény is kapcsolódott, a Tokiói olimpia. Ebben az évben már rendeződtek a politikai viszonyok az országban, lezárultak az 56-os üldöztetések, egyfajta közbéke lengte át a mindennapokat. Apám szavaival élve, beletörődtek az emberek az elnyomásba, tették a dolgukat és megpróbálták a legapróbb örömöket is úgy megélni, mintha azokat a szabadság fuvallata lengené körül. Ilyen volt egy tévévásárlás, ilyen volt az 1964-es Tokiói olimpia a 10 magyar aranyéremmel, köztük a legbecsesebb labdarúgó diadallal, és ilyen volt a Ferencváros 19. bajnoki címe, amit néhány pillanatra elnyomtak ugyan a családi emlékek, de melyeket azok a kordokumentumok melyeket szerkesztőtársaim 1964-hez „rendeltek”, gyorsan a muzeális kalandozások varázslatos világába repítettek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....