Rauchmaul Emil

Rauchmaul Emil

Rauchmaul Emil

Játékosként a BTC egyszeres válogatott középfedezete. Szorgalmas, megbí­zható játékával érdemelte ki a válogatottságot. A védekezésben jeleskedett leginkább. Az irányí­tásban, a támadások szervezésében már kevésbé mozgott otthonosan.

Az edzőválsággal küzdő Ferencváros az 1937/38-as bajnokságra szerződtette a csapat élére. Az ekkor 46 éves tréner lengyel (Polonia Warszawa) és görög (Enosszisz Athén) csapatok után vállalta el a zöld-fehér gárda felkészí­tését.

Mindjárt az első meccsek között volt a Lazio elleni oda-visszavágós KK döntő, amit sikerrel vett a csapat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy sorozatai II.

Veretlenségi szériák a bajnoki pontvadászatban

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy sorozatai I.

Győzelmek, döntetlenek és vereségek bajnoki mérkőzéseken

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bajnoki cí­meink: 1937/38 – A sikerből soha nem elég

Bár már több éve dolgozunk a Ferencváros történetének feldolgozásán, de még mindig bizsergéssel kí­sért, enyhe félelem hat át, amikor egy olyan korról próbálok összegző í­rást készí­teni, amit kizárólag a történelem könyvekből és a régi, megsárgult újságokból ismerek. Valamikori történelem tanárom tanácsolta, hogy ha közelebb akarunk kerülni a számunkra ismeretlen múlthoz, akkor nem elég csak beleülni egy képzeletbeli időgépbe, hanem meg kell próbálni az agyunkat is áthangolni és találni kell egy olyan fogódzót mely segí­t megérteni a kor történéseit. Még most is a fülembe csengenek a mondatai, miszerint a történelem megértése nem csupán az adatok halmaza, hanem maga az ember, és ha nem értjük azt, hogy mit és miért is tettek a történelem viharaiban, akkor az összefüggéseket sem fogjuk sohasem megérteni.

Első olvasásra talán védekezésnek hallhatóak az előbbi mondatok, pedig csak arról a különleges bizsergésről van szó, ami akkor fut végig rajtam, ha számomra ismeretlen évekről kell í­rnom. Ez még akkor is igaz, ha az 1937/38-as szezonról van szó, melyről az eddigi Ferencvárosi „tanulmányaim” során elég sokat megtanultam. Bajnoki cí­m, KK győzelem, Táncos-Sárosi-Toldi csatártrió, franciaországi VB ezüstérem – ezek kapásból jutnak a Fradisták eszébe, de ahhoz, hogy eljussunk a sikerekig több olyan apró rezdülésről meg kell emlékezni, melyek zöld-fehér szí­nnel fonják keretbe a Ferencvárosi labdarúgás 14. bajnoki cí­mét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy gólarányú győzelmei

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1937 – A KK győztes csapat

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK