Nem könnyű feladat hétköznap reggel, egy kevésbé átaludt éjszaka után megí­rni a tegnapi mérkőzés „jegyzőkönyvét.” Mégis csak hétköznap van, ráadásul Mikulás bácsi már készülődik a hétvégére, nekem meg 8-kor nyitnom kell az üzletem ajtaját és ahelyett, hogy nyugodt, békés körülmények között örömködnék az újabb rangadón aratott győzelmünkön, a nem mindig kedves vevőket kell kiszolgálnom. Pedig siettem, az otthoni kávémat is kutyafuttában ittam meg (inget is kellett cserélnem miatta) és bár tegnap éjfél magasságában (akkor értünk haza) még úgy terveztem, hogy ha hajnalban kinyí­lik a szemem, akkor kisunnyogok a konyhába, gyorsan felhörpintek egy kávét és megpróbálom Tabi László gyorsaságában megí­rni a jegyzetemet, de erre nem került sor. A kiváló í­ró, publicista mondta egyszer a kiadójának, aki számon kérte mert nem adta le időben az í­rását, hogy szóljon Marikának, hogy négy cukorral kérem a kávét, közben meg fűzzön be egy géppapí­rt, és amí­g szürcsölöm a botrányosan olcsó és rossz kávéját, lediktálom a novellámat. Ilyen gyorsan nekem nem megy, pedig a tegnapi 90 perc még a szemem előtt pereg, ráadásul még 8 óra sincs, í­gy a „Nyitva”-táblát sem kell elfordí­tani, de az itteni kávéfőző megmakacsolta magát, valami furcsa sistergő hangokat hallok a raktárból, talán ki kéne kapcsolni, de a második kávém nélkül képtelen leszek tovább püfölni a billentyűzetet…Inkább megnézem mi folyik (vagy inkább nem folyik) a raktárban. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →