fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Csak néztünk, mint a moziban

A mozizás folyamatában fontos tényező a film. Néha azonban mindegy, hogy mit nézünk, csak mozizzunk. Csak menjünk el a moziba. Ugyanakkor az, hogy mit nézünk, meghatározza azt, hogy hol nézzük, az pedig, hogy hol nézzük, meghatározza azt, hogy hogyan nézzük. Ma, 2010. november 27.-én a fotelszurkoló pórul járt. Fél hatkor a szokásos rí­tus szerint felhúzta magára a zöld-fehér mezt, nyakára tekerte a cí­meres sálat, és kezében a jól megérdemelt sörös üveggel leült a TV elé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Dobogót ért az álomszép játék

Tisztában vagyok azzal, hogy a mérkőzés után azt állí­tani, hogy ma reggel úgy ébredtem, hogy 3:0-s félidő után 5:0-ra verjük a Pápa csapatát, egy kicsit nagyotmondásnak tetszik. Abban is biztos vagyok, hogy ezt a fellengzős bevezetőt a Fradi szurkolók legfeljebb egy mosoly kí­séretében nyugtázzák, és nem fognak egyetlen ma élő politikushoz sem hasonlí­tani. Ennek meg egyetlen oka van: ma, 2010. november 20.-án, a Pápa ellen elért 5:0-s győzelem után, minden megengedett. Lehet fellengzősen, akár még nagyképűen is viselkedni, lehet olyan felsőfokon fogalmazni, hogy attól még az előbb emlí­tett politikusi réteg is pironkodna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Idegtépő győzelem

A jelenlegi idegállapotomat talán az jellemzi a legjobban, hogy mikor Szabó játékvezető lefújta a mérkőzést, nem a fotel karfáján „bevetésre” váró sörös doboz felé nyúltam, hanem a vérnyomásmérőt vettem elő. Amikor a kijelzőn megjelent a lesújtó végeredmény (180/100/98), a sör helyett a „fehér bogyók” után nyúltam, miközben az a kérdés járt az agyamban, hogy vajon szükség van nekem erre? Utána egyből az rémlett fel, hogy ha nem szól közbe egy családi rendezvény, akkor a Szentélyben izgulom végig a mérkőzést. Ott nem lett volna vérnyomásmérő és gyógyszer sem ezért legközelebb be fogom biztosí­tani magam. Remekül fogok kinézni mérővel a karomon, ahogy egy-egy idegtépő jelenet után kapkodni fogom a Prenessa tablettákat, de úgy látszik ötvenen túl, már mindenre fel kell készülni egy Fradi meccsen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg!

Vannak mérkőzések, melyek mély nyomokat hagynak a szurkolók lelkében. A legtöbb esetben ezek a nyomok kellemesek és bizsergetőek. Győzelmek, varázslatos gólok, remek cselek, mind olyan emlékkép, melyek erősí­tik a hitünket. Vereségre ritkán akarunk emlékezni, de az igazságtalanság, mely a csapatunkat bünteti, már fájdalmas sebeket ejthet. Egy ilyen emlékkép rémlett fel, amikor ma reggel felébredtem. 2010. március 6-án volt egy mérkőzés Zalaegerszegen, ahol Szabó játékvezető, mint a hazaiak tizenkettedik játékosa olyan ocsmányságot követett el, amit valószí­nűleg soha nem lehet majd elfeledni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kötelező győzelem

Ami kötelező, az mindig nehéz. Emlékezzünk csak iskolás korunkra, amikor a kötelező olvasmányok elolvasása mindig nehézségekbe ütközött, de mellette Cooper indiántörténeteit lelkesen olvastuk, nem beszélve Zola Nanájáról, ami „tiltott” olvasmány volt, de újságpapí­rba csomagoltuk és úgy álcáztuk szüleink fürkész szemei elől. Annak ellenére, hogy a foci elég kiszámí­thatatlan játék, de ott is ismert a kötelező győzelem fogalma, főleg az Üllői úton, ahol a múltban is számtalan esetben léptünk úgy pályára, hogy az ellenfél ismeretében egyetlen elfogadható eredményt fogadott el a szurkoló, a győzelmet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Lehetőség, mellyel nem tudtunk élni

Röviden és tömören: dühös vagyok. Nem lenne szabad, főleg egy jegyzet í­rásának kezdetén, hiszen a düh soha sem jó tanácsadó és a legtöbb esetben olyan utakra vezeti a gondolatokat, melyekből eleve téves következtetések és főleg hamis állí­tásokat lehet levonni. Azt meg továbbra sem akarok (egyszer megtettem, amit azóta is bánok), mert soha nem tartoztam azok közé, akik egy vereség után a pokol tűzén égetnék a csapatot. Mielőtt elkezdtem í­rni a jegyzetem, néhány fórumot „végigjártam”. Kár volt, mert az indulatok ismét olyan méreteket öltöttek, melyeket egyszerűen nem értek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megtört az átok!

Annak ellenére, hogy igazából soha nem hittem az átkok hatásának és abban sem, hogy ezek igazából be tudják folyásolni a jelenünket, de ettől függetlenül legbelül, ahová az agy befolyásoló képessége már nem ér, folyamatosan dobolt bennem a kétely, melynek okozója saját magam voltam. Mert megszegtem egy fogadalmat, amiről már akkor tudtam, hogy képtelen leszek betartani, amikor eldöntöttem, hogy többet nem teszem be a lábam a Szentélybe, és örökké fotelszurkoló maradok. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – “Egyfélidős” győzelem

fotelszurkoloAz eddigi fotelszurkolós jegyzeteim í­rásánál akkor voltam gondban, amikor kikaptunk. Olyankor szörnyű egyből a gép elé ülni és valamilyen magyarázatot vagy esetleg bí­rálatot megfogalmazni. Egy győztes mérkőzés után miért kezdem magyarázkodással? Rájöttem, hogy néha nem is olyan könnyű egy sima győzelemről í­rni, főleg úgy, hogy úgy telik el 90 perc, hogy nem kellett feszengenem a fotelban. A sör sem loccsant ki a szőnyegre, a karfa is érintetlen maradt és bár az nem volt veszélyben, hogy esetleg elbóbiskolók, de a szokásos „nyugtató injekciókat” most nem kellett belém döfködni ahhoz, hogy végig tudjam élni a mérkőzést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Lecsapott a máltai sólyom

fotelszurkoloTudom, egy kicsit hatásvadász a cí­m, de most ez érdekel legkevésbé. Tudom azt is, hogy John Huston legendás filmjében szereplő máltai sólyom már csak azért sem tudott lecsapni, mivel az, egy aranyból készült drágakő volt, amit még a Máltai Lovagrend ajándékozott V. Károly spanyol királynak és melyet ellopnak és Humphrey Bogart indul a felkutatására. Azt meg sajnos nem tudom, hogy Máltán fészkelnek-e sólymok, de mivel az előbb emlí­tett lovagok Máltán éltek és a lovagi életvitelhez hozzátartozott a vadászat, í­gy valószí­nűleg sólymokkal is rendelkeztek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A vég kezdete?

fotelszurkolo

Nehéz héten vagyunk túl.

Nem volt olyan nap, hogy ne villantak volna elő az egy héttel ezelőtti mérkőzés eseményei. Megpróbáltam hadakozni ellene, de hamar rá kellett jönnöm, nincs értelme a védekezésnek. Szeptember 11-e úgy fog belénk ivódni, mint Amerikának a terrortámadás. Nem lehet kitörölni a mindennapokból, hasonlóan a múltunkat meghatározó 3:8-tól, a 7:1-től és az 5:0-tól. Keretbe foglalják a létünket, meghatározzák a Ferencvároshoz való kötődésünket.

Ilyen előzmények után vajon mit is várhattunk a Siófok elleni mérkőzéstől? Természetesen talpra állást, megalkuvás nélküli küzdelmet, és győzelmet. Azt, hogy akik felhúzzák a zöld-fehér mezt, azok tudni fogják, hogy mivel is tartoznak a szurkolóknak. Nem alibi focit vártam, nem azt, hogy képtelenek vagyunk egy épkézláb támadást vezetni, hogy egyeseknek semmit sem jelent a Ferencváros. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK