fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Átok, avagy miért nyertünk a Kecskemét ellen

fotelszurkoloÁtok ül rajtam. Itt már nincs mentség, már saját magamnak sem fogadok el semmilyen magyarázkodást. Végérvényesen el vagyok cseszve és nem is tudom, hogy mikor fogom kibogozni magam ebből a paranormális állapotból. Pedig tudom, hogy a történet mikor és hogyan kezdődött. 2009 őszén, hatévi „önként vállalt száműzés” után szerkesztőtársaim jóvoltából újra arra készültem, hogy a Szentélyből buzdí­tom a csapatot. Előtte való nap városunk sétálóutcájában összefutottam egy jósnővel, akitől meg akartam kérdezni a másnapi mérkőzés eredményét, de mivel ő mindenáron a tenyeremből akart olyan dolgokat kiolvasni, amire én nem voltam kí­váncsi, í­gy „fizetség” nélkül tovább álltam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Esőisten áztatta a Fradit

fotelszurkoloNyugodtan készültem a mérkőzésre. Nem voltam ideges, hiszen a csapat edzője előre megnyugtatott. Egy jó csapat kétszer nem kap ki egymás után – mondta bizakodóan a mérkőzés előtt. Persze arról nem beszélt, hogy vajon a mostani Fradit be lehet-e sorolni a jó csapat kategóriába, de hát végül is vagyunk annyira elfogultak, hogy még akkor is képesek vagyunk elhinni amit mondanak nekünk, amikor már lassan tükörbe sem merünk nézni.

Mert akkor elég csúnya dolgokkal kéne szembesülni. Ahhoz meg nincs kedvem. Egyrészt már elég késő van és szeretném nyugodtan eltölteni az éjszakát, másrészt ahhoz sincs kedvem, hogy rám ragasszák az örök kritikus jelzőt. Miért legyek én a huhogó, miért vállaljam fel a nyitott ablakon állandóan bekiabáló szerepét? Van valami értelme a kritikai hangnak? Ebben az esetben nincs. És nem csak azért, mert úgy sem hallják meg azok, akiknek meg kéne hallani. Az indokom ennél sokkal prózaibb: lassan már az is fájdalmat okoz, ha bí­rálnom kell a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fotelszurkoló helyett – Vajon mi maradt még nekünk?

mi_maradtNem erre készültem. Úgy terveztem, „felújí­tom” a fotelszurkolós jegyzeteimet és a Dózsa mérkőzéstől kezdve szétválasztom az igazi fotelszurkolót, a Szentélyben szurkolótól. Már a mérkőzés előtt új cí­met is adtam a megújuló jegyzetemnek: feljegyzések a Szentélyből. Sőt, még új grafikát is készí­tettem. De mikor Kassai játékvezető véget vetett a megpróbáltatásainknak és lefújta a Dózsa elleni mérkőzést, hátrafordultam, hogy elköszönjek a szurkolótársamtól. Fásultan mosolygott rám és nagyon halkan csak annyit kérdezett: – ezek után vajon mi maradt még nekünk? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Férfias döntetlen

fotelszurkolo

Amikor Bede játékvezető kartárs a 92. percben lefújta a Videoton elleni mérkőzést, elégedetten dőltem hátra a fotelomban. Mivel a fotelem közel hatvan éves darab és közel száz kiló, elég masszí­van helyezkedik el a szoba közepén. Bejáratott darab, úgy körül tud ölelni, hogy néhány laza perc után már mély álomba szoktam szenderülni és általában egy agyament reklám szignál vad kalapálása riaszt fel. Ilyenkor jön a távirányí­tó és az OFF gomb. Talán most is ez a békés szunyókálás várt volna rám, ha egy önkéntelen mozdulattal nem emelem a szemem elé a tenyerem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Visszatértünk! Varga Zolinak szeretettel

fotelszurkoloA Fradi örök. A Fradi szí­v örökké dobog, még akkor is, ha az égiek másként döntenek. Még nem tértem teljesen magamhoz a kábulatból. Úgy ültem le a gép elé, hogy sejtelmem sem volt arról, hogy mit is akarok í­rni. Az első mondatok önkéntelenül jöttek, úgy jártak a billentyűzeten az ujjaim, hogy igazán nem is tudtam, mit í­rok le. A szí­vem egy hatalmas, elnyújtott „Hajrá, Fradi!-t” dobolt, a lelkem megpróbált az ég felé nézni és megkeresni Varga Zoli örökké gondterhelt arcát és eljuttatni hozzá azt a fantasztikus hangulatot és érzést, amit a mai győzelem okozott a Fradi családnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – „Csendes” döntetlen

fotelszurkolo_gyasz

Két nappal ezelőtt, amikor í­rtam a „Csak a győzelem számí­t” jegyzetemet, még kizárólag csak a Ferencváros és az előttünk álló fontos mérkőzés járt a fejemben. Úgy gondoltam, egy olyan fordulóponthoz érkezett a csapat, hogy az MTK elleni mérkőzés után, az elmúlt időszakban felhalmozódott kérdéseimre válaszokat fogok kapni. Bí­ztam abban, hogy a csapat rám cáfol és a hazai botladozások után megmutatja az igazi arcát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Méltatlanul a zöld-fehér mezhez

fotelszurkolo

Húsz percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felálljak a fotelból és gondosan összehajtogassam a Fradi sálamat és betegyem a szekrénybe. Egyrészt nem akartam, hogy a felújí­tott és megjaví­tott fotelem maradandó károsodást szenvedjen, másrészt úgy gondoltam, a szent ereklyeként dédelgetett sálamnak ezt a szenvedést nem szabad látnia. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Leszereltük az atomot!

fotelszurkoloA sportban van egy alaptézis, mely szerint a győzelmet nem kell magyarázni. Amivel lehet ugyan vitatkozni, de teljesen fölösleges. Ez akkor még inkább igaz, ha szeretet csapatunkról, a Fradiról van szó. Egy kicsit azért morfondí­roztam, mielőtt hozzáláttam az aktuális fotelem megí­rásához, hiszen ahhoz, hogy összehozzam az „előí­rt” betű és sorszámot, nem biztos, hogy csak a szépre tudok emlékezni a Paks elleni mérkőzésből.

Amit megnyertünk 2:1-re, í­gy a tavaszi szezonban továbbra is veretlenek vagyunk, és ha a Zete ellen a bí­ró nem gondolja úgy, hogy elfütyül tőlünk 2 pontot, már a hatodik helyen vagyunk az MTK-val együtt. A múlt heti pontvesztéseket nem emlí­tem, mert ott nem is érdemeltünk többet, de azért halkan megjegyzem, ha ott is hozzuk a „kötelezőt”, akkor már tisztán a hatodikok vagyunk, és nagyon közelinek látszana az élmezőny. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Tehetetlenségből jeles

fotelszurkolo

Amikor két hete „hivatalosan” is szurkolóvá váltam, már akkor tudtam, hogy a hazai mérkőzéseinken az otthoni fotel kényelmét felváltom a Szentély semmivel sem pótolható hangulatával. Még akkor is, ha hideg van és előtte való napon esett a hó. De nem vagyok Micimackó (bár őszintén néha irigylem), és a mézet is csak a teámban szoktam rakni, de úgy gondoltam tavasszal a lehető legtöbb mérkőzésen a csapat mellett a helyem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK