A közepes iramú találkozón a színvonal elmaradt a várttól. A Békéscsaba a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak, de játékosai a kapura nem sok veszélyt jelentettek. Végül is Nicsenko jól sikerült fejese eldöntötte a három pont sorsát.
Hosszú hetek után lecsúszott az élről a Békéscsaba. A Ferencváros ezúttal is folytatta azt a látványos játékot, amelyet szerdán a Kispest elleni kupadöntőn mutatott be. A Pásztor-legénység támadójátéka a második félidő közepéig teljesen veszélytelen volt, így a zöld-fehérek megérdemelten szerezték meg a két pontot.
Az első félidőben egyértelműen a Békéscsaba akarata érvényesült a játéktéren, a fradisták kiábránditó teljesitményt nyujtottak. Támadójátékuk kritikája, hogy az első lövést a 40. percben küldték a csabai kapura. A második félidőben viszont változott a játék képe. A nagyot javult fővárosiak fölényben voltak, helyzeteket is kidolgoztak, de a határtalan lelkesedéssel küzdő csabaiak Horváth kapussal az élen megakadályozták őket az egyenlitő gól megszerzésében, sikerük megérdemelt.