Nyilas Elek

Toldi Géza – Felújí­tott emlékezés

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.” – egy ókori mondás, mely több ezer év után is tükröt tart elénk. Mert a múlt nem csak a tovatűnő éveket jelenti, hanem azt is, hogy bebocsájtást kapunk oda, ahol őseink élték az életet és megteremtették a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a jelennek. E nélkül még porszemek sem lehetnénk, e nélkül nem lenne lehetőségünk megvalósí­tani saját és őseink álmait. Ezért kell tisztelnünk a múltat, ezért kell óvni és félteni azokat, akik egyedül maradtak a csillagok magányában. Ennek a gondolatnak a mentén vállalta fel a Tempó, Fradi! Alapí­tvány a FRADI SZÍV ÉS SZELLEM MEGTESTESÍTŐJÉNEK, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakjának, Toldi Géza sí­remlékének a felújí­tását.

Méltóak akartunk lenni ahhoz a múlthoz, melyre a honlapunk támaszkodik és melyből napról napra erőt merí­t a zaklatott jelenünkhöz mely olyan gyorsan próbál átszáguldani mindenen, mintha a múlt nélkül bármire is hivatott lenne. A sí­remlék felújí­tásához segí­tséget is kértünk, hiszen az Alapí­tványunk saját erőből nem tudta volna méltó módon rendbe hozni Toldi Géza végső nyughelyét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bruszt helyett örömfoci – Nyilas Elek a Fradiról

Arról, hogy milyen Fradit szeretne látni a pályán:

„Az előző szezonban azt láttam, hogy harcos, alázatos Fradi szerepel a bajnokságban, ám az együttes valamelyest hí­ján van kreatí­v játékosoknak. Az Albert-stadion közönsége azonban korábban megszokta, hogy látványos játékkal nyer a csapat, szóval azt szeretném, ha a kétségtelenül eredményes szerepléshez játékosság és technika is párosulna. Csütörtökön kint leszek a stadionban, akkor kiderül, milyenek az új fiúk, mert hallani ezt-azt, de én már csak olyan vagyok, hogy a saját szememnek hiszek. Világsztárok nyilván nem jönnek a magyar bajnokságba, ugyanakkor kérdés, ilyen rövid idő alatt mennyire képesek beilleszkedni a közösségbe, megszokni egy másik kultúrát. Az örmény ellenfelet nem ismerem, száz százalékra nem is vehető a továbbjutásunk, ráadásul a nemzeti öntudat különösen hajtja a riválist, játékosai harcként fogják fel az összecsapást. Ettől függetlenül tovább kellene lépni, aztán jöhet az Aalesund. A norvégok ellen a szí­vem több esélyt ad a Fradinak, az eszem azt mondja, maradjunk az ötven-ötven százaléknál.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros házi gólkirályai a Magyar Kupában

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.VI.16. Ferencváros – Kispest-Honvéd 0-1

Az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszó Ferencváros rengeteg helyzetet puskázott el, í­gy a kevés lehetőségéből egyet kihasználó Kispest megérdemelten győzött.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.V.5. Vác FC-Zollner – Ferencváros 1-1

Nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, de a zöld-fehérek egyik védelmi hibáját kihasználva mégis a Vác szerzett vezetést. Miután a vendégek középpályás sora jelentősen feljavult, Kulcsárnak sikerült megszereznie csapata egyenlí­tő gólját. Ezt követően a Ferencváros négy kapufát lőtt (ebből hármat a második félidő közepén gyors egymásutánban Vincze), és egy büntetőt is kihagyott, í­gy döntetlenre végződött a mérkőzés.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.IV.3. Balaton TV-Siófok – Ferencváros 0-2

W_siofok-ftcVégig változatos és jó iramú mérkőzésen a siófoki csapat támadott többet, de az FTC minden támadása veszélyt jelentett a hazai kapura. A büntető után a siófoki csapat megzavarodott, ezt használta ki a Ferencváros és újabb gólt szerzett. A látottak és a helyzetek alapján némi szerencsével a siófoki csapat pontot szerezhetett volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.III.6. Ferencváros – III. Kerület 7-1

NS-19990307-01-19990306A Ferencváros minden poszton lényegesen jobb játékot nyújtva ellenfelénél ilyen arányban is megérdemelten nyert. A zöld-fehérek horvát edzője, Marijan Vlak tehát fölényes győzelemmel mutatkozott be.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK