Merőben különböző két félidőt, jó iramú és küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség. A Ferencváros biztos győzelmet engedett ki a kezéből, de a csepeliek végül is megérdemelték az egy pontot, mert a már teljesen reménytelennek tűnő pillanatokban sem adták fel.
Az első félidő vérbeli, igazi rangadót hozott, a sportág minden látványosságát felvonultatva. Szünet után viszont a zöld-fehérek csakis a 3 pont megtartására törekedtek, csöppet sem érdekelte őket, hogy azt kettő, vagy akár tiz adott góllal kaparintják meg. Igy maradtak a két gólnál.
Értékelhetetlenül gyenge játék – mindenkinek, aki látta egy jó tanács: sürgősen elfeledni.
A továbbjutást a látottak alapján a jobb ferencvárosiak harcolták ki, teljesen megérdemelten.
Alig érthető, hogy a két szombathelyi támadóra miért ügyelt mindvégig négy hazai védő. Pedig a ferencvárosi szakvezetésnek illett volna észrevennie, hogy Limperger igen jó formában van, többnyire pontosan indít, ennek ellenére a hórihorgas védőt „lekötötték” embervédelemre. Ez a passzív ferencvárosi taktikai felfogás volt az oka annak, hogy a Haladás a középpályán többnyire szabadon ellenőrizhette a labdákat, és ezzel levette a terhet közvetlen védelme válláról. A Haladás szilárd taktikai fegyelemmel eljutott a 11-es rúgások jogáig.
Az összkép alapján a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt. A vendégek a vereséget nem birták elviselni. A találkozó majdnem félbeszakadt Fischer büntetőjét követően.