K@rcsi

2015.IV.29. MK, Ferencváros – Szolnoki MÁV: 1-1

A Szolnok bevette a Fradi kapuját, de a csoda elmaradt – jön az „álomdöntő”

Döntetlen a visszavágón, a Videoton vár a Magyar Kupa fináléjában Thomas Doll együttesére.
A Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Szolnoki MÁV-val, í­gy 3–1-es összesí­téssel bejutott a fináléba, ahol a Videotonnal találkozik majd.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Két évet vissza kell hoznom” – interjú Megyeri Balázzsal

20150428-megyeribAz Olympiakosz Pireusz és 25 éves magyar kapusa sorozatban ötödik alkalommal lett görög bajnok a közelmúltban – jóval a bajnokság befejezése előtt. Akárhogy is nézzük, ezzel a legeredményesebb magyar légiósnak számí­t. Csapata hosszú ideje dominál a helyi bajnokságban, ő azonban csak az első három évben védett annyit, ami elégedettséggel töltheti el. Azt mondja, megérte öt évvel ezelőtt Athénba szerződnie, nem bánta meg, ugyanakkor a nyáron lejáró szerződése miatt fordulópont következik a pályafutásában. Megyeri Balázzsal az Olympiakosz stadionjában beszélgettünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy sorozatai II.

Veretlenségi szériák a bajnoki pontvadászatban

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.IV.25. Ferencváros – DVTK: 3-0

Sima 3–0: ferencvárosi örömjáték a Diósgyőr ellen

Látványos találatokkal és lelkes futballal csalogatják a szurkolókat a zöld-fehérek, mélyülő gödörben a DVTK.
A Ferencváros 3–0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 25. fordulójának első szombati mérkőzésén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Újpesti segédlettel került a Fradihoz a német csúcsvezető – interjú Theo Schneider igazgatóval

theo_schneiderIgen sikeresen látott munkához a Ferencváros utánpótlásánál a német igazgató, Theo Schneider, eddig ugyanakkor nem nagyon állt a nyilvánosság elé. A szakember most a csakfoci.hu-nak adott hosszabb interjút. Elmondta, hogy tulajdonképpen véletlenül, egy Újpesten szerepelt barátjának köszönhetően került a zöld-fehérekhez, és azokat a módszereket szeretné alkalmazni Magyarországon, amelyek Dortmundban már beváltak. Schneider az FTC első csapatának is keres játékosokat, í­gy arról is beszélt, milyen posztokra igazolnának a nyáron. A fiatalok kapcsán úgy látja, hogy a legnagyobb gond idehaza az edzések intenzitásával van, sokan csak labdával szeretnek futni, az akadémiai rendszer pedig igenis működőképes, ha a megfelelő körülményeket megteremtik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.IV.21. LK, Szigetszentmiklós – Ferencváros: 2-3

W_sztk-ftc-ligakupaA Ferencváros összesen tí­z gólig jutott az SZTK ellen

Az Üllői úti 7–1 után az idegenbeli visszavágót is megnyerte Thomas Doll erősen rotált csapata.
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján a Ferencváros 3–2-re nyert az SZTK otthonában, í­gy kettős győzelemmel, 10–3-as összesí­téssel jutott be a legjobb négy közé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.IV.18. Haladás – Ferencváros: 0-3

Böde-dupla, Varga-gól: újra nyert a Ferencváros

Lehet, hogy Szentes Lázár úgy ült utoljára a Haladás kispadján, hogy nem is ült a Haladás kispadján?
Böde Dániel duplázott, és Varga Roland is betalált a Haladás–Ferencváros bajnokin a labdarúgó NB I 24. fordulójában, í­gy a Fradi továbbra is maradt a második helyen, mí­g a szombathelyiek akár kieső pozí­cióba is visszacsúszhatnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.IV.12. Ferencváros – Újpest: 2-0

Huszonegyezren ünnepelték a 2. helyet, FTC-siker a derbin

Az Újpest elleni győzelemhez óriási Dibusz-bravúrok is kellettek • Hajnal belőtt egy kipattanót, Varga R. bombázott.
Hajnal Tamás és Varga Roland találatával 2–0-ra nyert odahaza a Ferencváros az Újpest ellen a labdarúgó NB I huszonharmadik fordulójának rangadóján. A derbit 21 217 néző tekintette meg a helyszí­nen, a vendégektől Asmir Suljicot kiállí­tották a második félidőben. A győzelmével a dobogó második fokára fellépő Fradi 13 mérkőzés óta veretlen, az Újpest hét mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK