Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Egy lépés előre?
Túl vagyunk a világbajnokság két elődöntőjén (talán még kajánul mosolyogtunk is azon, hogy brazilok is összetudtak hozni egy 1:7-t), megkaptuk Leonardo elbocsájtó szép üzenetét (mely a hírek szerint minden lesz csak szép nem), de helyette jött Gerzson, aki 10 év után tér vissza, lábában sok góllal és több emlékezetes meccsel, de sok fémmel és sérüléssel is. Ráadásul utoljára márciusban lépett pályára kezdőként, így elég kérdéses, hogy mikor fogja felhúzni tétmérkőzésen a valaha sok örömet, és persze gólt szerzett 30-s mezt… És szerencsésen túl vagyok a máltai amatőrök elleni visszavágó második mérkőzésén is, ahol még győztünk is 2:1-re, ezzel „kivívtuk” a továbbjutást az EL második selejtező körébe. Ha figyelembe vesszük, hogy az első mérkőzésen döntetlent értünk el (bár az idegenben lőtt góllal már akkor továbbjutók voltunk – idézet M1 tv-riporter) akkor azok az örök optimisták, akik közé sokáig én is tartoztam, most elégedetten dőlhettek hátra, hiszen sikerült fokozni a teljesítményt, rá tudtunk tenni egy lapáttal és egy góllal többet rúgtunk mint egy hete, tehát egy újabb lépést tettünk előre. Ezen mondat után meg kéretik nem nevetni, mert igenis vannak akik még elhiszik, hogy ebből a katyvaszból bármilyen finom sütemény kisülhet. Több mint kétezer éve tudjuk, hogy a hit csodákra képes, de azt meg nagypapám mesélte, hogy az aranycsapat VB döntőbe jutását egy kis otthoni fénnyel akarta megünnepelni, de a vonaton a karszalagos hatóság simán elvette a néhány deci petróleumot annak ellenére, hogy papám hit abban, hogy elég mély a zsebe ahhoz, hogy észrevétlen maradjon az 5 kg krumpliért vett „energiaforrás”. A hit eredménye: 3 hónap „távollét” lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Szerencsés döntetlen
Nézve a brazíliai VB-t, óhatatlanul is felvetődött egy kérdés: vajon hol a helyünk a világ labdarúgásában? Arra már alig emlékezünk, mikor voltunk utoljára VB-n, de már arra sem, hogy magyar klubcsapat mikor is ért el számottevő eredményt a nemzetközi porondon. Tudom, évekkel ezelőtt volt itt BL és UEFA csoportkör is, de vajon a „tisztes helytállás” egyenlő a számottevő eredménnyel? És vajon magyar játékos, edző mikor szerződött utoljára Európai topcsapathoz? Mielőtt bárki félreértené, nem temetni akarom a magyar focit, hiszen ezekkel együtt szeretem, igaz kizárólag azért, mert annak egyik résztvevőjét úgy hívják, hogy Ferencváros. Ha nem lenne Fradi, elképzelhető, hogy én is Real, Barca vagy Bayern mezben feszítenék, mint számos honfitársunk, akiknek elege van abból a több évtizedes posványból, melynek 2014-s eredménye, hogy nem vagyunk ott Brazíliában és az, hogy nem éppen dicsőségfalra való elő-elő selejtezőt kell játszanunk egy pinduri, törpeállam lelkes, de félig amatőr csapatával. Málta egy kicsivel nagyobb mint Szeged városa, népessége meg talán Budával hasonlítható össze és bár híresek a máltai lovagok (rendjük 1100 körül alakult és a mai napig működik, állam az államban, önálló diplomáciával), valamint gyönyörű a tengerpartja, de foci terén túl sokat nem értek el. Valójában semmit, bár 2006. október 11-én sikerült legyőzni a magyar válogatottat 2:1-re, mindkét góljuk szerzőjét meg úgy hívták, hogy André Schembri. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013/14 – A két félidős bronzérem
Egy kicsit szándékosan húztam az időt. Nem akartam abba a hibába esni, mint néhány foteles jegyzetemnél, amikor is utólag már túl közelinek véltem annak a bizonyos lónak a másik oldalát. Annál sokkal bonyolultabb és összetettebb volt a 2013/14-s bajnokság, hogy kizárólag érzelmi húrokat pengetve nézzek a „pohár fenekére”. Ezen túl amikor megpróbáltam összerakni a 22. bronzérmünk szezonját, mindig Imre bátyám (Nagy Domokos Imre, vagy ahogy sokan az oldalunkon megjelenő írásaiból ismerik: YSE) örökbecsű mondása csengett fel először: „a sikert csak az előzmények ismeretében lehet helyesen értékelni.” Bár az állítást lehetne közhelyesnek is nevezni, de mikor belegondoltam annak valódi tartalmába, egy kicsit meg is rémültem. Mert az tény, hogy a megszerzett bronzérmet elkönyvelhetjük sikernek, bár voltak olyan szakaszok a Ferencvárosi labdarúgás történelmében, amikor egy bajnoki harmadik hely csalódással és edzőbuktatással végződött. De tudjuk azt is, hogy 2006 óta egészen más szelek simogatják, vagy inkább korbácsolják az Üllői úti fákat, mely miatt zöld-fehér szívünk egészen másként reagál, mint régen. Ha belegondolok és újra átélem néhány hazai mérkőzésünk hangulatát, a fátyolos szemeket, az egymást önfeledten ölelő szurkolótársaimat, a játékosok „gyerekes” táncát a tábor előtt, akkor egyből más irányba terelődnek a gondolataim. És már most tudom, hogy nem egy szokványos szezonértékelés fogok írni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Bronzvasárnap: dobog a szív a csendben
A lefújás pillanatában, amikor az egész stadion egy nagy ölelésbe fonódott össze, még azt hittem, hogy nagyon könnyű dolgom lesz a 2013/14-s bajnoki szezon utolsó foteljának megírásakor. Csak le kell ülnöm a gép elé és úgy fognak az ujjaim szaladni a billentyűzeten mint Usain Bolt lábai az olimpiai döntőben. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy a mérkőzés másnapjának reggelén szinte csak pillanatok peregjenek le a szemem előtt. Szerkesztőtársam most biztos rávágná, hogy nem kellett volna annyi sört innom (a legtöbbet éppen ő szervírozta fel), de tudom, az emlékezetvesztés nem fogható rá a nedűre, hiszen annak teljesen más indoka van. Egyszóval megfogalmazva, a feszültség. Soha nem volt erősségem a fizika, de annyit tudok, hogy az elektromos mezőben két pont között a villamosság megadja, hogy mennyi idő alatt jut el a töltés az egyik pontból a másikba. Természetesen nem gondolom, hogy ha tegnap délután a kezembe adnak egy izzólámpát, az egyből ki is világosodik, de azt igen, hogy egész vasárnap tapintható volt a feszültség minden zöld-fehér szurkoló közelségében. Egy óra környékén ez a fajta feszültség az Üllői út 129. környékén néhány pillanatig mosolyba ment át. Bár terveztük a megállást az új Szentélyünk előtt, de ha véletlenül Laudetur barátommal elkalandoztunk volna a közelgő órák taglalásában, az autó egy jól idomított paripához hasonlóan kormányzás nélkül is leparkolt volna a Fradisas közelében. Mert tudta, itt az új otthonunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mennyit is ér a bronz?
Azt még álmunkban felverve is tudjuk, hogy a Ferencváros története során hány bajnoki címet szerzett. A „jobbak” még az évszámokat is feltudnák sorolni, az igazán „elvakultaknak” a gólarány megadása sem jelent akadályt. De vajon azt tudjuk, hogy a 28 bajnoki cím mellé mennyi bajnoki ezüstöt és bronzot gyűjtöttünk össze? Erre már valószínűleg kevesen tudnák a választ, pedig nagyon sok klub örülhetne annak, ha története során összesen 82 bajnoki érmet gyűjtött volna össze. Tudom, a megoszlás sokat számít, hiszen „sírni csak a győztesnek szabad”, ráadásul a második hely megszerzése soha nem ünnep, hiszen általános sportnyelven szólva, a második helyet csak elveszteni lehet. Aki második, az vajon miért nem lett bajnok? És ha megnézzük a történelmünket számos olyan második helyet szereztünk, mely során elvesztettük az első helyet. Erre meg tényleg nem jó emlékezni, mi is felelevenítettünk már néhány olyan bajnoki szezont amikor az utolsó meccsen dőlt el, hogy végül is nem lettünk bajnokok. És vajon mi van a „háttérben” megbújó harmadik helyekkel? Vajon a történelmünk során megszerzett 21 bronzérem tényleg a feledés homályába vész? És vajon voltak olyan évek amikor az utolsó fordulóban dőlt el, hogy bajnokok leszünk vagy harmadikok? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Thomas Doll: Nekem is 8!
A heti pletyiáradat olyan erővel zúdult ránk, mint ahogy Yvette tette a hét közepén. Azt persze soha nem értettem, hogy vajon ezeket a természeti viharokat miért a gyengébb (és persze szebb) nemmel azonosítják, ezért nehogy egyszer Zeusz tényleg megharagudjon és bemutassa, miért is ragadt rá a villámok istene jelző. De most hagyjuk el Ivette-t (szerencsére ő is gyorsan elhagyott minket), és foglalkozzunk néhány mondatban azzal a pletyiáradattal mely a bajnokság befejezése előtt néhány héttel elkezdte korbácsolni az indulatokat. Természetesen a Fradit érintő átigazolási keringő borzolta egy kissé az idegeket, hiszen ha távozik Jovanovics, Pavlovics, Jenner és Besic akkor nem lesz könnyű Thomas Dollnak, ha egy ütőképes csapatot akar pályára küldeni július elején. Persze ehhez az is kell, hogy a dobogón végezzünk. Tisztában vagyok azzal is, hogy a beharangozó távozók közül egyedül Jovanovics tűnik tuti hírnek (mellesleg nagyon sajnálom!), a többire Kubatov Gábor elég sejtelmesen reagált, így ezzel többet nem is érdemes foglalkozni. Legalábbis egyelőre. Ennél sokkal fontosabb feladatot kellett teljesíteni a csapatnak. Győzni Szombathelyen. Ami nem csak a három pontot jelentette, hanem azt is, hogy 1996 után újra sikerül a Fradinak zsinórban 8 bajnoki mérkőzést nyerni, ezzel beállítva Varga Zoli sorozatát. Már a 7 győzelem is bizakodásra adott okot, melyből kétségtelenül a DVTK elleni győzelem volt a legértékesebb, hiszen azt 3 állandó csapattag nélkül sikerült elérni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Több mint mócsing
Amióta Szivics mester egy kissé fellengzősen kijelentette, hogy imádja legyőzni a Fradit, azóta „ferde” szemmel nézek rá. A Münchausen bárót is leköröző nyilatkozatairól híres tréner a héten még rá is tett egy lapáttal, hiszen olyan önfényező reklámba fogott, hogy azt bizony bármelyik celeb megirigyelhette volna. Kijelentette, hogy a taktika csúcspontja volt a „B” csapatával felálló Debrecen kiverése a Magyar Kupából és ideje lenne a szakmának hajbókolni előtte, valamint a két döntő olyan fizikai megterhelést jelentett a játékosai számára, hogy most bizony a Fradi ellen rotálnia kell a csapatát. Ezt persze egy pillanatig sem hittem el, hiszen akinek a Fradi legyőzése élete értelmét adja, az biztos nem fogja kihagyni azt a lehetőséget, hogy az ellenfél három állandó tagja hiányzik eltiltások miatt. Ez persze nem illik bele a mester összeesküvés-elméletébe, de ez őt igazán soha nem zavarta. ígérem most már többet nem hozom elő Szivics mestert, de nehezen tudom megállni, annyira ingerel minden mondata. De most inkább a Fradiról és az előzményekről. Mivel egy pillanatig sem hittem abban, hogy a DVTK mezőgazdasági földtevékenységet fog folytatni, valamint ismertem a vendégek megtermett játékosait, Mateos és Pavlovic eltiltása miatt egy kicsit aggódtam, vajon a hiányzó belső tengelyt kikkel fogja pótolni Doll mester. Besic helye vitathatatlan volt, de arra csak tippelni tudtam, hogy kit fog mellé rendelni. A meccs előtt Besic-Gyömbér, vagy Besic-Busai kettőst vártam, erre jött a Besic-Cukic párosítás, mely elsőre meglepett, de végül is remek húzásnak bizonyult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Győzelem komoly áldozatokkal
Ránézve a tabellára és felidézve a Mezőkövesd elleni őszi mérkőzésünket, elég felemás érzésekkel ültem le a fotelomba. Nem mintha az előző öt győztes mérkőzés után bármennyire is kellett volna idegeskednem, de belül akaratlanul is mocorogni kezdtek az idegszálak. Pedig a tabella nagyon is egyértelmű üzenetet küldött: a Fradi csak gólaránnyal szorul a negyedik helyre, a Mezőkövesd számára meg főleg a tegnap esti paksi győzelem után egy újabb vereség már több mint vészhelyzetet jelenthetett. Aztán az őszi hazai szenvedés is mély nyomokat hagyott bennünk, hiszen egyike volt Moniz azon meccseinek, amikor a csapat gólhelyzetek sokaságát puskázta el, büntetőt is kihagyott, mégis egy soványka döntetlenre futotta. Pedig most nagyon is hiányzik az a két pont, amit odaajándékoztunk Véber György csapatának. Húsvét elmúlt, karácsony meg messze van, így joggal reméltem, hogy több ajándékkal már nem akarunk kedveskedni a borsodi csapatnak. A kiesés réme legyen az ő gondjuk, nekünk a három pont kell, hiszen a dobogós reményeink a remek győzelmi sorozatunk következtében újra elérhetővé váltak. A Videoton nem hibázott, igaz ehhez kellett az öt akadémistával felálló Honvéd, akik bár lelkesen kergették a labdát, de túl nagy veszélyt nem okoztak. A mérkőzés nézése közben (nálunk déltől szakadt az eső, így kényszerültem a tévé elé) egy bizonyos téli női ruhadarab jutott az eszembe, olyan érzésem volt, hogy a hazai csapat az edzőváltás után nem nagyon akarja a győzelmet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mezőkövesd-Zsóry – Már van bajnoki múltunk
Nem gondoltam volna, hogy rá leszek „fanyalodva” arra, hogy egyszer is megemlítsem a 2007/08-s bajnoki szezont. Még a gondolatától is irtózom az NB2-ben eltöltött éveknek. És nem csak a jogtalan kizárásunk miatt, de 2007 tavasza miatt is, amikor olyan játékosokkal felállva nem tudtunk egyből visszajutni a felső osztályba, mint Dragóner, Balog Z., Lipcsei, Laczkó, Lazic és Tököli. A fel nem jutás ráadásul a teljes bomlást is elhozta, játékosok, edzők, klubvezetők jöttek-mentek, egy omladozó átjáróház volt az Üllői út 129. Jött Csank János, aki több fiatalt bevetve (Nagy testvérek, Rédei, Brettschneider, Horváth, Bartha) próbált visszajutni az NB1-be. Néhány „öreg” még maradt, visszatért Mátyus és Vincze Ottó is, sőt a távozó Tököli helyére még igazolni is tudtunk Ndjodo). Ezek után jogos elvárás volt a feljutás, melyről 2008 elején kiderült, hogy csak álom. Április 19-én már Bobby Davison ült a kispadon, de csodát ő sem tudott tenni, a végén 13 pont előnnyel a Kecskemét jutott fel az NB1-be. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ötös alá
Egyszer volt, hol nem volt és talán igaz sem volt, amikor kedvenc osztályfőnököm, Bege tanár úr kihívott felelni történelemórán. Mivel a római birodalom volt a téma, mely a mai napig az egyik kedvenc időszakom, biztos voltam a csillagos ötös osztályzatban. Gond nélkül elő is adtam a mondókámat, Bege tanár úr szinte rám sem nézett, csak mikor a végén egy kissé teátrális mozdulattal jeleztem neki, hogy végeztem és örömittasan vártam a dicséretet. Az öreg felnézett a szemüvege mögül és lazán intett a kezével. Mehet a helyére fiam, ez egy ötös alá. Már a reklamálás állapotát kezdtem felvenni, amikor még a naplót lapozva hozzátette: tanuld meg fiam, nem elég tudni a leckét, de ha nem küzdesz meg érte és nem látom rajtad, hogy mindent megteszel azért, hogy elérd a célodat, akkor abból soha nem lesz csillagos ötös. Akkor nem nagyon értettem és talán még méltatlannak is éreztem a tanár úr megjegyzését, de ma már tudom, csak küzdve lehet elérni a célokat. Amikor ma este a bíró hármat sípolt és befejezettnek nyilvánította a Kaposvár elleni meccsünket, a megkönnyebbülés után az első gondolatom Bege tanár úr intelme volt. Talán túl sokat nem is kell magyaráznom, hogy miért is jutottak eszembe a tanár úr közel 40 évvel ezelőtti mondatai. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
