1970/71-1979/80

1972.V.17. EB selejtező, Magyarország – Románia 2:1

1972-t í­runk. Elhagytuk a hatvanas évek forrongó éveit, véget értek a diáklázadások, enyhült a hidegháború, de Vietnámban még folytak harcok. Ember járt a Holdon és létrehozták az internet elődjét, igaz az kizárólag az amerikai védelmi rendszert szolgálta. A tudósok megtalálták az ősrobbanás bizonyságát, de nem csak a tudomány robbant, de a rockzene is ezekben az években „termelte” ki legendás alakjait: Beatles, Bob Dylan, Led Zeppelin, Pink Floyd, Simon and Garfunkel, hogy csak a különböző stí­lusok kiválóságait emlí­tsem. A világ labdarúgása még mindig ámuldozott az 1970-s VB-t nyert brazil válogatotton, de Európában már az utolsó negyeddöntő mérkőzéseket ví­vták a közelgő kontinensbajnokságra. 1972-ben még csak négy ország csapata juthatott ki a záró szakaszra, ahol a már megszokott két elődöntőt, a bronzmérkőzést és a döntőt játszották le. A rendező országot is csak a selejtezők lejátszása után hirdették ki. Azok közül az országok közül sorsoltak, melyek indultak a selejtezőkön és továbbjutottak a záró szakaszba. A sorsolás Belgiumnak kedvezett. A selejtező kör 1970-ben indult, ahol Magyarország Bulgáriával, Franciaországgal és Norvégiával szemben nyerte meg a csoportját és került a negyeddöntőbe, ahol Románia várt a csapatra. Az első mérkőzésen itthon 1:1-et játszottunk, majd a visszavágón sem bí­rt egymással a két válogatott (2:2) és mivel akkor még nem számí­tott az idegenben szerzett több gól, semleges pályán, Belgrádban dőlt el az EB négyes döntőjébe való jutás sorsa, 1972. május 17-én. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.IV.19. UEFA, Wolverhampton – Ferencváros 2:1

Nem könnyű egy muzeális lapszemle során olyan mérkőzésről í­rni, ahol vereséget szenvedtünk, ráadásul ezzel el is búcsúztunk az 1971/72-es UEFA sorozattól.

Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem í­rni a visszaemlékezést, de amikor rápillantottam azokra az eredményekre, melyek lehetővé tették, hogy elődöntőt játsszunk, egyből büszkeség töltött el. Nyolc mérkőzés kellett ahhoz, hogy eljussunk az angol csapat elleni visszavágóig, melyek közül több örökre emlékezetes marad. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.IV.15. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:2

Biztos vagyok benne, hogy kortól függetlenül minden Fradi szurkolónak van olyan idegenbeli derbi az emlékeiben, amit soha nem felejt. A legidősebb korosztály első emlékei a harmincas évekhez köthetők, és ha 1932. április 10, akkor a Megyeri úton 5:0-s győzelem. Ráadásul 100 %-s bajnokság – lehet ezt feledni?! Maradjunk a Megyeri úton, de hagyjuk meg az 5:0-s Fradi győzelmet és ugorjunk a háború kezdeti évéhez, 1940. november 13-hoz, amikor Sárosi doktor mesterhármasával, amit Finta és Kalocsay toldott meg, nyertük meg fölényesen a derbit. Az meg csupán a véletlen műve (vagy talán nem is az?), hogy a bajnokság végén, ha nem is hibátlanul, de 11 pontos előnnyel, 113 lőtt góllal nyertük meg a bajnoki cí­met. A következő derbire sokan nem csak az eredmény miatt emlékeznek. 1949. szeptember 18-án az Újpest otthonában nyertünk 4:1-re, mely mérkőzésen sokak szerint Kocsis Sanyi addigi pályafutása legjobb mérkőzését játszotta. Az örömbe utólag üröm is vegyült, hiszen ez a mérkőzés volt hét évig az utolsó Ferencváros-Újpest. A Fradi egy évig ÉDOSZ, majd Bp. Kinizsi, az Újpest meg Bp. Dózsa néven szerepelt a bajnokságban. Minél gyorsabban hagyjuk is el ezeket a borzalmas éveket, még akkor is, ha sokak számára éppen a Rákosi rendszer hozta el a legnagyobb sikereket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK