„Juci” vallomása az akaratról
Úgy érzem magamat, mintha műsort kellene szerkesztenem a rádióban, alaposan megvágva a felvett anyagot, majd a részeket összeillesztve a „hiteles egészet” visszaadnom, kiemelve minden lényegest, és eldobva a lényegtelent, Lapozom jegyzetfüzetemet, agyamban akárha kis magnetofon forogna, hallom Juhász István hangját, amint hol szaggatottan, hol nekibuzdulva mondja életét. S íme, csak most fogom fel: ez az életmondás egyetlen nagy vallomás az akaraterőről…
— A Málta elleni VB-selejtezőn voltam kilencedszer nagyválogatott. Óriási dolog ez, ha jól belegondolok, mert hiszen én sohasem váltam futball-zsenivé. Engem csupán az állhatatosság, a szigorú edzésmunka juttatott el idáig. Emlékszem, keresztapámtól, Nagy Kálmántól, kaptam egyszer egy igazi futball labdát. Kettes nagyságú, fűzős foci volt. Azt rúgtuk reggeltől estig az Alsónémedi srácokkal. Még a suliban is, a tízperces szünetekben. Sok ablak volt az ára ennek a szenvedélynek, de apám zokszó nélkül fizetett, az igazgató úr meg elnézte, mert elég jól tanultam.
Két pillanat…
… Géczi Pistával
A kapus nyolcszor volt válogatott.
Tulajdonképpen már hét esztendeje, 1964-ben megízlelhette, milyen csodálatos dolog ott lenni a legjobb nemzeti tizenegyben. Ott lenni és érezni, hogy most milliók izgulnak vele együtt. Tudni, hogy milliók mozdulnak vele együtt a kapuja felé süvöltő labdákra.
Hét esztendeje mindössze kétszer érezhette ezt a különös és izgalmas boldogságot. Aztán szálltak az évek, a róla, mintha megfeledkeztek volna a szövetségi kapitányok. Pedig csapatában derekasan helyt állt. Kínozta, edzette magát a végkimerülésig, a mérkőzéseken meg a lelkét kitornázta. De, mintha hiába lett volna minden! Más talán már feladta volna, ő azonban bízott, reménykedett.
Olykor elfárad az ember …
„A szív a legtöbb, amit adhatunk”
A Vasas labdarúgók krónikája 1911-1974
És Albert?
Milyen volt a bajnokság?
1971.XII.12. Békéscsabai VTSK – Ferencváros 3:5 (edzőmérkőzés)
1971.XII.8. UEFA, Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5:2
Vannak mérkőzések, melyek soha nem felejtődnek el. Megőrzi őket az emlékezet, a sárguló újságok, a filmhíradók, és a visszaemlékezések. Vannak mérkőzések melyek mélyen bevésődnek az emlékeinkbe. Szerencsések vagyunk, ha a tévében láthattuk, és még szerencsésebbek vagyunk akkor, ha élőben, a lelátókon szurkolva vésődnek egy életre a memóriánkba az emlékezetes győzelmek.
Nekünk, Fradistáknak sok ilyen mérkőzésünk van. A legtöbbet még álmunkban is fújjuk, hiszen kupagyőzelmekről, bajnoki ünneplésekről szólnak. De biztos vagyok benne, sok olyan mérkőzést tárolunk el örökre, mely talán mások számára nem sokat jelent, de nekünk egy örök emléket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1971.XII.4. Ferencváros – Komló 5:0
HOZZÁSZÓLÁSOK