Feljegyzések a fotelból – Borúra egy kis derű
A csütörtöki vereség után úgy éreztem magam, mint az egyik kedves ismerősöm „gazdagon” elkészített kakaspörköltje után. Falun született és nevelkedett, ahol a kakast csak akkor illik levágni amikor az már bevégezte a dolgát és a fiatalabb kakasok finoman szólva távol tartották a tyúkoktól. Ezzel még a sajnálaton kívül (mégis csak férfiemberek vagyunk) nem lett volna gond, de mifelénk a „gazdagon” elkészítést egyet jelent a bőséges zsiradékkal, tehát a finom szafthoz szükséges vizet is zsírral helyettesítik. Ettől meg a gyomrom érezte egy kissé túlterheltnek magát, amit a pálinka és a vörösbor sem tudott szétcsapatni, legfeljebb néhány No-spa. A „zselnyezniszár” (nagypapám hívta őket így, amit megtoldott még egy-két jelzővel az akkori jugó marsallra utalva) elleni vereség után is kellett egy-két nap amíg az idegtől liftező gyomrom alapállásba állt. Ma reggel már nyugodtabban ébredtem, leszámítva attól a kellemetlenségtől, hogy úgy éreztem magam mint 3-4 évesen amikor egy kissé nedves volt körülöttem minden, de hát a ránk szakadt júliusi hőséget még lépkondi mellett sem könnyű elviselni. Visszatérve a csütörtök esti fiaskóra, utólag persze könnyű okosnak lenni, és talán egy kissé túl is reagáltuk a vereséget, hiszen 2015 tavasza egy kissé elkényeztetett minket és nem vettük észre azokat az intő jeleket, melyek a nyáron ott tornyosultak a fejünk felett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.VII.19. Haladás – Ferencváros: 0-2
Király visszatért, de nem tudta megakadályozni a Fradi-sikert
Lamah korai góljával sokáig vezetett a Haladás otthonában a Ferencváros, amely még a legvégén is betalált.
Hiába a sok Király Gábor-bravúr, Roland Lamah és Stanislav Sesták találatával a Ferencváros elhozta a három pontot a Haladástól a labdarúgó NB I nyitó fordulójában.
Németh Gábor befejezte profi pályafutását
Befejezte a profi futballt a Haladásban nevelkedett kapus, Németh Gábor –- aki természetesen civilként sem szakad el a labdarúgástól, a sporttól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hosszabbítás: Juhász István
A hetven esztendős “Jucival” beszélgetett a Nemzeti Sport különszáma. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
OTP Bank Liga: vezetőedzők a szezonkezdetről
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásaikról. Felvezető sorozatunk harmadik részében a négy nemzetközi kupainduló csapat vezetőedzője, Bernard Casoni, Thomas Doll, László Csaba és Kondás Elemér válaszol a kérdésekre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.VII.16. EL-selejtező, Ferencváros – Zeljeznicar: 0-1
Hideg zuhany! Vereséget szenvedett a Ferencváros
A Fradi a 90. percben kapott góllal maradt alul – az új stadionban tétmeccsen először.
A labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén a Ferencváros hiába játszott fölényben, és dolgozott ki jóval több ziccert, a bosnyák Zeljeznicar 1–0-ra nyert az Üllői úton.
A 2015/16 évi NB III-as bajnoki szezon mérkőzései
Lipcsei csapata
A legutóbbi szezon kiválóan sikerült a Lipcsei Péter vezette második csapatunknak, amely az U21-es bajnokságban aranyérmet ünnepelhetett.
Ebben az idényben együttesünk nem a fiatalok között, hanem az NB III-as bajnokságban szerepel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki beharangozó: Fradi fölény Szombathelyen is
A két csapat először 1936. szeptember 6-án találkozott egymással Szombathelyen. A Ferencváros hiába lőtt hat gólt, „csak” 3:2-re sikerült nyerni egy fordulatos mérkőzésen, amelyen a hazaiak kétszer is vezettek a vendégek előtt. A magyarázat: három FTC gólt is érvénytelenített a játékvezető…
A 116. (Szombathelyen az 59.) bajnoki mérkőzés következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....




HOZZÁSZÓLÁSOK