Kiűzetés a Szentélyből
Amikor ma hazaértem a munkából szinte lábujjhegyen léptem be a szobámba és olyan csendesen, ahogy csak tudtam, úgy haladtam el a fotelem mellett. Bevallom becsülettel, féltem. Féltem attól, mi lesz, ha a fotelemnek felrémlik a Zete elleni mérkőzés közbeni baleset, amikor a gólörömöm túlságosan magasra csapott, aminek végül is egy sajnálatos baleset lett a következménye. Reccsent egyet a közel százéves karfa, amit ugyan megjavítottam, de nem voltam biztos benne, hogy elfelejtődik a történet.
Bár az eseményt a tévé nem közvetítette, így bizonyíték utólag nincs, de ismerve hazánk igazságszolgáltatását, attól tartok, a végén még én is el leszek tiltva. Mérlegelve az eset következményeit, arra a megállapításra jutottam, hogy azt még elviselném, ha nem ülhetnék a kényelmes és puha párnák közé, de azt már nem, ha a szobámból is kitiltanának. A tévét bekapcsolhatnám, de a fotelem zárt ajtók mögött árválkodva, én meg toporoghatnák az ajtó előtt. Egyetlen pozitívuma lenne a dolognak, nem kéne idegeskedni, nem kéne percenként levegő után kapkodni és dühömbe sem vágnám a földre a tévé távirányítóját, amit néhányszor már megtettem, melynek következményeként a hangerőt már nem tudom állítani és a 20. csatorna után már csak visszafelé tudom váltogatni a csatornákat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Válaszok a legfontosabb kérdésekre – az FTC zRt. álláspontja a felelősségről, futballszakmai kérdésekről, a tervezett lépésekről.
Az alábbiakban az FTC zRt. vezérigazgatója, Berki Krisztián adott választ minden, a szombaton történtek kapcsán felmerülő kérdésre. A vezető érinti a futballszakmai és a biztonsági kérdéseket, és beszél a zRt. felelősségéről, illetve a várható lépésekről is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hol itt az igazság 2.0

Most már tisztán látom, hogy nincs sok szerencsém az igazság keresésével. Amikor a Paks elleni hazai mérkőzés után próbáltam meg találni a válaszokat a szurkolói reakciókra, folyamatosan olyan kérdésekbe botlottam, melyre nem tudtam a választ. Pedig akkor csak a harmadik fordulón voltunk túl, és egy hazai döntetlen után a csapat meg akarta köszönni a példaértékű buzdítást, melyre fütty és fújolás volt a válasz. Végső megoldásként, akkor megpróbáltam a feltett kérdéseimre a válaszokat a saját magam által gerjesztett illúziókba gyömöszölni. Ma már ezt nem tehetem meg.
Szombaton mindenki túllépett a közösen eltervezett határon. Legyen az csapat, szurkoló, vezető, vagy a Ferencváros múltját meghatározó legenda. Mert itt nem csak arról van szó, hogy maga a játék gyalázatos volt, már nem csak arról szól a történet, hogy valami nagyon nem működik jól a Ferencváros háza táján. Ez látható volt, és még nem is kellett személyesen a lelátón állni. A barátaimmal ott álltam (bár voltak, akik már idő előtt elmentek), és együtt éltük át a borzalmat. Pillanatok alatt pergett le előttünk a múlt, a 2003-as emlék, a Fradi teljes megszűnésének borzalmas rémképe. A szörnyű az volt, hogy tehetetlenek voltunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Szégyen és gyalázat
Visszagondolva, az elmúlt hetekben már többször kezdtem úgy a foteles feljegyzéseimet, hogy közvetlenül a mérkőzés után percekig csak meredten ültem a képernyő előtt és képtelen voltam egyetlen értelmes mondatot is a virtuális papírra vetni. Ma annyiban változott a helyzet, hogy nem a mérkőzés után kellett kiszabadítani a gondolataimat a fásultságból, hanem már a mérkőzés második félidejének közepén.
2009.X.31. Ferencváros – Diósgyőr: 0-3
Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán 5.rész
Craig Short
Váltás a szakmai stáb élén
Az FTC zRt. igazgatóságának döntése értelmében a továbbiakban a Csató Sándor – Craig Short páros irányítja majd klubunk szakmai munkáját – jelentették be a klub sajtótájékoztatóján, mindez azt jelenti, hogy Bobby Davison távozik a csapat éléről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rédli András: Junior Prima Díj 2009. – Magyar Sport Kategória
A Fradi B-közép és az FTC Baráti Kör tagjáról Rédli Andrásról, aki Fradi mezben a vívó ruha alatt éri el sikereit a világ pástjain, már többször írtunk ezen az oldalon. A Világkupa győzelem, EB arany és VB ezüst után a mai napon András Junior Prima Díjat vehetet át a magyar sport kategóriában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....





HOZZÁSZÓLÁSOK