A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Mailinger Béla
1931.10.12. – 1944.12.26. Mailinger Béla ügyvezető elnök
Csaknem fél évszázadon át (!) tevékenykedett egyesületünkért. Az atlétáknál, az evezősöknél s természetesen a labdarúgóknál tevékenykedett sokat. Ügyvezető elnökként is nap-nap után az egyesületben töltötte délutánjait, intézte az FTC, majd a profi Ferencváros ügyeit. Ahogy ma mondanánk mindezt társadalmi munkában tette, hiszen az egyesülettől 43 éven át egyetlen fillért sem fogadott el! 1945 után visszavonult az aktív sportvezetői tevékenységtől, majd Ózdra költözött. Nyolcvannyolc éves korában, 1970 július 21-én halt meg az FTC egyik legnagyobb egyénisége. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2009.VII.29. LK, Ferencváros – Diósgyőr: 2-0
Ferenczi István duplájával nyert a Ferencváros a DVTK ellen
A Ligakupa A-csoportjának második fordulójában az élvonalba feljutó Ferencváros hazai pályán 2–0-ra legyőzte a DVTK-t. A találkozó góljait Ferenczi István szerezte.
Egy könyv, ami barátságból született
Idén tavasszal közöltünk egy cikket, egy készülő könyvről, a címe az volt, Fiataloknak is ajánljuk…
Örömmel jelentjük, a könyv elkészült. Ez alkalomból – a szerző engedélyével – is közlünk egy cikket, mégpedig azt, amelyiket a könyv kiadója írt. A cikk eredetiben a www.kuzdotermagazin.hu oldalon jelent meg, amely nevéből adódóan a küzdősportokkal foglalkozik. Hogy kerül egy Kocsis Sándor életével foglalkozó könyv bemutatója oda?
Az alábbiakban kiderül… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Comeback klip! ftcbk.hu és Üllői 129 módra!
Íme a videó, amit öt napja vártok!
Comeback klip! ftcbk.hu és Üllői 129 módra!
Hét nap az új élet kezdetéig
Robert Merle világhírű regényében csak két nap az élet, és a történet is a második világháborúban játszódik a napsütötte tengerparton, mondókám egy kicsit mégis asszociál az akkori történésekkel. Itt most hét napról van szó, és valójában nem az életünk függ tőle annak ellenére, hogy lélegzetvisszafojtva várjuk a tényleges bajnoki rajtot a Szentélyben.
Azt, hogy az elmúlt három évben az életünkért harcoltunk, már senki sem vitatja. Voltak olyan erők, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy végleg eltűnjön a három E betű a magyar foci térképéről. De az erejével nem számoltak.
Nem számoltak az Erkölccsel, mely több mint száz éve vigyázta a zöld-fehér címert. Mert a mi erkölcsünk nem egyenlő a kizárást, a megszűnést akarók táborával. A Mi erkölcsi nagyságunk az, hogy rátaláltunk arra, amit igazán szeretünk. Arra az egyetlen dologra, ami mindennél többet jelent nekünk a világon. És, hogy megtartsuk, harcoltunk érte, kockáztattunk, mindent mögé helyeztünk. Felvállaltuk a száműzetést, felvállaltuk a pénztelenséget. Volt, mikor már csak Istenhez fordulhattunk, de még akkor is, a hit erején túl is tudtuk, a mi erkölcsünk sokkal erősebb bármilyen megaláztatásnál.
Nem számoltak az Erővel sem. Mert Mi a szívünk legmélyén szeretjük a Fradit, hiszünk benne, ezáltal erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi és senki sem győzheti le. Talán ezt a különös erőt érezték meg az angol befektetők, amikor mellénk álltak. Még akkor sem hátráltak meg, amikor már veszni látszott minden. De a szimpátiatüntetésen újból érezték az erőt, mely ellen már a kártevők sem tudtak újabb támadást intézni.
És nem számoltak az Egyetértéssel sem. Nem is számolhattak, mert nem is tudják mit jelent. Mert történelmünk nem a széthúzások láncolata, hanem a közös célért való kiállás jelképe. Mert elvették ugyan a stadiont, a zászlót, a nevet. De mi új stadiont építettünk, mi lehoztuk a padlásról az elrejtett zászlót, mi visszavettük a nevünket, mely soha, de soha nem lesz eladó.
Már csak hét nap és útjára indul a labda a Szentélyben. Fogjunk hát össze, és ne figyeljünk azokra, akik nap mint nap, halk kopogás helyett, dörömbölnek az ajtónkon. Ne járjunk úgy, mint Merle regényének kitörni akaró katonái, akiknek csak két napjuk volt az életre, mely tele volt izgalommal és fordulatokkal, küzdelemmel és meghátrálással, de volt benne remény és szeretet is egyszerre.
Szerencsére a mi életünk nem lehet csupán két nap, de hét nap sem. Hiszen Abraham Lincoln szerint a legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életünkben, hanem hogy mennyi élet volt az eltöltött években.
Nekünk, Fradistáknak 110 ilyen év volt. Ahhoz, hogy tovább tudjuk vinni ezt az örökséget, még jobban össze kell fognunk. Mert együtt erősek vagyunk. Nem kell új Erkölcs, új Erő és új Egyetértés. Mert azt hordozzuk már 110 éve. De vigyázni rá, óvni, dédelgetni, azt kell. Kezünkben a sorsunk, ne engedjük, hogy még egyszer próbára tegyék a hitünket.
(Lalolib)
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: dr. győri Gschwindt Ernő (1881-1932)

Dr. Gschwindt Ernő – Az FTC elnöke: 1923-1931
Az ismert likőrgyáros, majd országgyűlési képviselő 1923-tól 1931-ig állt a klub élén. Rengeteg anyagi áldozatot hozott a klubért, de mégsem volt olyan népszerű, mint például Springer Ferenc. Az érintkezési forma ugyanis nem volt olyan közvetlen, mint korábban — Gschwindt a Fradit is, mint egy üzemet vezette. Az üzleti életben megszokott vállalásokat azonban a sport területén is véghezvitte, ígéreteit mindig nagyvonalúan teljesítette. Gschwindt lemondása után egy évvel, egy operációt követő komplikáció miatt hunyt el. Temetésén az FTC testületileg képviseltette magát, s búcsúzott a mecénás elnöktől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2009.VII.22. LK, Kecskeméti TE – Ferencváros: 0-3
Könnyedén nyert a Ferencváros
A Ligakupa első fordulójában az A-csoportban a Ferencváros Dragóner Attila két- és Ferenczi István egy góljával 3–0-ra nyert Kecskeméten.
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Dr. Springer Ferenc (1863 – 1920)

Az FTC alapító elnöke, a klub legendás vezéralakja. 1899. május 3-tól, 1920. október 31-ig – haláláig! – állt az FTC élén! Springer Ferenc ügyvéd volt, majd *fővárosi bizottsági-, később országgyűlési képviselő. Tekintélyét az FTC érdekében mindenhol latba vetette. Nagy szerepet vállalt az Üllői úti pálya létrehozásában. Az MLSZ megalakulását is támogatta, a sportügyeket mindenhol felkarolta. Emlékére az Üllői úti pályán 1923-ban szobrot emeltek, amelyet az új stadionban ismét felállítottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
ZÖLD-FEHÉR mez repítette Rédli Andrást az EB dobogó legfelső fokára
Aranyérmet szerzett vasárnap a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású magyar párbajtőrcsapat a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.
Már írtunk ezen az oldalon a vívóruha alatt a Ferencváros labdarúgó csapatának mezét viselő szurkolónkról, Rédli Andrásról, az FTC Baráti Kör tagjáról, aki ma újra felvette szeretett csapata mezét, mint minden versenyén. András hisz a Fradi mez erejében, de ma kellett a szív is, hiszen az egyéniben jobb eredményre számított, ami nem befolyásolta abban, hogy mai vívásával EB aranyhoz segítse a remekül vívó társait.
Az egész csapatnak gratulálunk a remek eredményhez! Egy kattintás ide a folytatáshoz....






HOZZÁSZÓLÁSOK