fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Bágyasztó döntetlen

fotelszurkolo-29Ahogy közeledünk a bajnokság befejezéséhez egyre fásultabban érzem magam. Úgy vagyok vele mint a mindennapok taposómalmával, jó lenne kilépni a szinte már robottechnikával működtetett napok egyhangúságából. Jó lenne ha nem kéne foglalkozni a reggeli csörgőóra kalimpálásával, ha nem futtából kéne bekapni a pirí­tóst és szőrtelení­teni torkunkat a forró kávéval, hanem kipihentem megállni a reggelis svédasztal előtt és azon elmélkedni, hogy most jobbról balra, vagy balról jobbra lapátoljam be a finomságokat. Ahogy jó lenne a reggeli dilibogyók helyett egy időkapszulát bekapni és a munkahely helyett elrepülni oda, ahová mindig is vágytunk. Az biztos, hogy az első utam Augusztus császár Rómájába vezetne, ahol már túl lennénk Lepiduson és Antoniuson, nem akarnék én harcolni, csak a kezembe fogni néhány denariust, kimenni a piacra, sétálni az épülő és szépülő Róma utcáin. A második utam már közelebbre vezetne, oda csak 80 évet és 120 km-t kéne megtenni, majd megállni az Üllői út 129 előtt, nem törődni a zuhogó esővel, elvegyülni az urak és a hölgyek tömegében, akik mind-mind azért jöttek, hogy tanúi lehessenek a Ferencváros második KK győzelmének. Innen már a dátum sem lehet kérdéses, 1937. szeptember 12. A mérkőzés kezdése előtt az eső is eláll, a lelátók megteltek, zúgott a Hajrá Fradi!, mindenki idegesen tördelte a kezét, vajon Sárosi vagy Piola fogja eldönteni a döntő első mérkőzését…Szép-szép ez az időutazós álom és bár legszí­vesebben továbbra is Sárosi dr. három góljáról mesélnék, de a mókuskerék visszarángat a földre, a jelenbe és bármekkora is a két korszak közötti kontraszt, most mégis a tegnapi bágyasztó döntetlenről kell értekeznünk még akkor is, ha jelen pillanatban ehhez nincs túl sok hangulatom. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem

fotelszurkolo-29„A május nap aranyos derűje káprázatosan szép keretet adott a két örök rivális találkozásához. A Hungária-út friss zöldje körül a kopott tribünök már kora délután megnépesedtek s amint a csilingelő villamosok, robogók, tülkölő autók kiértek az MTK sporttelepéhez, egyre-másra ömlött a tavasz eddig legnagyobb s legszí­nesebb közönsége befelé. A tribünök és állóhelyek után hamarosan megteltek a korzóülések is, sőt a kapuk mögötti karéj szinte a pálya sarkára ült rá, hogy a sarokrúgásokat nem is igen tudták rúgni a szélsők. Ez azonban nem zavarta az egész, ragyogó délután harmóniáját, mely olyan nagy örömet hozott a ferencvárosiaknak.” – mielőtt bárki azt hinné, hogy a két héttel ezelőtti epekövek nem csak a májamat támadták meg hanem az agyi térfogatomat is csökkentették, az előbbi idézetre szombat délelőtt találtam rá, miközben oldalunk hétfői naptárának az anyagát böngésztem. A stí­lusból nem nehéz kitalálni, hogy a számomra oly kedves (irodalom és sport terén) ’20-as és ’30-as évekig kell visszamennünk, pontosan 1927-ig, amikor is a Ferencváros és a Hungária derbyje még igazi társadalmi eseménynek számí­tott, ráadásul az május 8-i rangadó el is döntötte a bajnoki cí­met a Fradi számára. Ahogy belemerültem a három oldalas beszámolóba, ahol a mérkőzés minden apró rezdülését megí­rták, azon morfondí­roztam, hogy 90 évvel később vajon milyen élményben lesz részünk a 212. örökrangadón az új Hidegkúti stadionban? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Elég volt egy félidő (?)

fotelszurkolo-29„Ahogy vonakodva, akadékoskodva végre mégis felkecmergek a lépcsőn, egyszerre mély csüggedéssel eszmélek rá, mi taszí­t úgy innen.” – Karinthy Frigyes kórházi gondolata ötlött fel, amikor nem éppen saját elhatározásból (annyira azért nem vagyok bátor) én is beléptem megpróbáltatásaim szí­nterére. Annyival könnyebb dolgom volt mint a két világégés közötti magyar irodalom egyik zsenijének, hiszen nekem nem a koponyám körüli bizarr utazást kellett átvészelnem, csupán az epekövek intéztek frontális támadást a szervezetem ellen. Orvosom, aki egyben régi barátom is, jól tudta Fradi iránti vonzalmam, ezért az első vizsgálatok után miközben vészriadót fújt, sanda mosollyal közölte, hogy most gondoljak a ’68-s Liverpool elleni meccsünkre, milyen nyomást kellett kiállnia a védelmünknek és mi lett a vége – győztünk. Mi is győzni is fogunk. Mégis, mikor belenéztem a tükörbe és olyan sárgának láttam magam mint száz szmájli ikont összegyúrva egy korsó angol barna sörrel, egy kissé földhöz csapottnak éreztem magam. Amihez hozzájárult az is, hogy tudtam, bármennyire is gyorsan lettem betáblázva két műtétre, a szombati Gyirmót elleni mérkőzésről lemaradok. Valójában ez inkább önsajnálat volt, ráadásul abban bí­ztam, hogy a meccsig már túl leszek mindenen és bár nem láthatom a remélt győzelmet, de a technika ví­vmányainak köszönhetően az „okosomon” legalább követhetem. A győzelem össze is jött (jobban is lettem tőle, bár sokak szerint jobb is, hogy nem láttam), a szerdai kupa góldömpinget már otthon nézhettem és bár megfordult butuska agyamban, hogy ha már kint vagyok, szombaton éppenséggel fel is lehetne zötykölődni az arénáig, de ez tényleg csak kósza ötlet volt, í­gy ma igazi, vérbeli fotelszurkolóként vártam a csapattól, hogy végre kikecmeregjen a saját maga ásott gödörből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – „Best of” vagy helyettesí­tés?

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA legjobb műsorszámokból, beszélgetésekből összeválogatott ismétléseket előszeretettel használják a reggeli rádiós műsorok, ha a műsorvezetők szabadságon vannak, vagy más irányú elfoglaltságaik miatt nem tudják hétköznap vezetni az adást. A mi esetünkben ennek az alkalmazása több sebből is vérezne, lévén még is csak egy Fradi-meccs, ami ugye ünnepnap. Ráadásul az eredmény ismerete nélkül kellene legalább két (három) féle hangulatú jegyzet-részlet összeállí­tás, ami nem is okozhatna nagy gondot, hisz az elmúlt évek hullámvasútján ülve nincs az az eredmény, amire nem találnánk már az előző „Feljegyzésekben” korholó, dicsérő, stb. gondolatokat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – 45 percre már jók vagyunk

fotelszurkolo-29Amikor egy ví­rus ledönti az embert a lábáról és lázasan, hidegtől rázva mindent magára húzva próbál elbújni a világ elől, nem a legkellemesebb érzés végigszenvedni egy újabb kudarcot. Ilyenkor nem tudjuk, hogy valójában azt látjuk-e amit a szemünk érzékel, vagy az erőteljes hidegrázás okozta kábulat játszik velünk komisz játékot. Persze jobb lett volna inkább bekapni egy altatót és duplán szenvedni, de a „kötelességen” túl, minden kí­nos előzményt is beleszámolva, mégis csak a Fradi van a pályán és ha már nem tudtam személyesen a lelátón szurkolni, akkor szenvedés ide vagy oda, mégis csak meg kellett próbálnom nyitva hagyni a szemem és legalább 90 perc erejéig mellőzni az altató üdvözí­tő hatását. Bármennyire is „szigorú” és reményvesztett voltam a szerdai paksi fiaskó után, úgy gondoltam, az a csúfság még sem fordulhat elő, hogy egy hét alatt, három meccsen mindösszesen egyetlen pontocskát szerezzünk. Aztán meg ott van még a (kecskeméti) Vasas is, akinek soha nem fogjuk megbocsájtani 2006-ot, ráadásul ők már kétszer meg is fricskáztak minket. Tavaly augusztusban a Groupama Arénában tudtak nyerni az utolsó percben egy olyan meccsen, amit gólokkal kellett volna nyernünk, majd egy emlékezetes Kassai ámokfutás következett novemberben, ahol is végül a Vasas pályaedzője mentett pontot a hazaiaknak, szintén az utolsó pillanatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések “A FOTELSZURKOLÓNAK” IV.

fotelszurkolo-250
Még hat meccs, mire kellene valami nagyon frappánsat összeszednem. Még csak most tettük le a fejhallgatót, fejeztük be a szokásos „skype-os” idegenbeli meccs nézést és vártam, majd olvastam az idei első „Fotelt”, a debreceni kirándulásunkról, melynek végén már előre vigasztaltuk szerkesztőtársunkat, hogy lesz ez még rosszabb is.

Miért is vagyok gondba, csak egy szám miatt: 250, ezt betűvel is le kell í­rnom, mert egy ilyen műfajban ez egy nagyon-nagy szám: KETTŐSZÁZÖTVEN. Feltehetnék a kérdést, hogy milyen műfajról beszélek, hát azt én nem igazán szeretném sem meghatározni sem besorolni, mivel az í­rás tudománya kb. olyan messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Eljött az idő

fotelszurkolo-29Ha most lenne hozzá időm és főleg kedvem, akkor visszalapoznék néhány évet a fotelszurkolós jegyzeteim közt és megnézném, hogy vajon akkor miket tudtam í­rni egy-egy megalázó vereség után. De mivel hamarosan kezdődik a Bayern-Real, inkább hanyagolom a keresgélést és talán nem is lenne ildomos plagizálni saját magam, de enélkül meg hogy a fenébe tudjak egyetlen okot is felhozni mentségül a mai paksi szenvedésre? Mert vagy okoskodni kéne, vagy egyszerűen csak hülyí­teni magam és a kedves olvasót. Egyikhez sincs kedvem, sőt ha jól belegondolok még az í­ráshoz is komoly erőszakot kell tennem saját magam ellen. Mert amit focinak álcázott labda utáni rohangálás cí­mén előadtunk, az tényleg a vég. Nem lebecsülve a paksi csapatot, de az mégis csak kí­nos (és szánalmas is egyben), hogy szinte egyetlen percig sem volt esélyünk a pontszerzésre, mert a hazaiak a foci minden szegletében többet tettek a győzelemért. És ami még keserűbb, hogy ez a vereség csak folyománya volt annak, amit az elmúlt hetekben láttunk a csapattól és a szakmai vezetésről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A fütty lélektana

fotelszurkolo-29A pestiek sokkal jobban tudják – és biztosan sokan találkoztak is vele – a gulyás kommunizmus idején élt a belvárosban egy különös figura, aki céltalanul rótta az utcákat, megállí­tva az arra járókat szeretett volna egy „bélást” kikönyörögni, hogy a közeli restiben be tudjon gurí­tani egy fejest. Ha nem kapott, és általában nem kapott, akkor a kezében lévő sportújsággal (mert nagy focirajongó hí­rében is állt) finoman a „megtagadóra” sújtott. Ezt a kissé udvariatlan cselekedetet elsősorban nőknél alkalmazta, azoknál is a „hátsó fertályt” célozva meg, nem erősen, inkább gyengéden, melyben több volt a pajkosság, mint a bántó szándék. Füttyös Gyuri aztán a nyolcvanas évek vége felé el is tűnt, ha jól tudom Gothár Péter Ajándék ez a nap cí­mű remek filmjében még szerepelt egy snitt erejéig, majd Kovács Kriszta egy dalt is énekelt róla és bár lehet, hogy ez csak legenda, de úgy tudom, hogy az Omega együttes Trombitás Frédije is róla szólt (vagy csak én keverem a szezont a fazonnal). Füttyös Gyuri legendája úgy jutott az eszembe, hogy a reggeli kávé viharos gyorsasággal történő legurí­tása után és a jegyzetí­rás előtt még kí­váncsi voltam Thomas Doll véleményére a tegnapi finoman is fogalmazott borzadály után. Vajon a mester hogyan látta a DVTK elleni első félidejét, vajon milyen indí­ttatásból keverte meg ismét a csapatot, és vajon az edzésen nem látta, hogy a jelenleg Ferencvárosban olyan játékosok próbálják terelgetni a labdát, akik nem illenek bele a képbe, és vajon miért akar újra meg újra jobb futó nélkül kezdeni, amikor a lassan már csak emlékeinkben élő 2015/16-s szezonban azzal kergettük kétségbeesésbe az ellenfeleinket? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Áprilisi tréfa

fotelszurkolo-29Nem könnyű megemészteni a tegnap esti Honvéd elleni vereséget, ami nem csak a „bűntudat” miatt fájó, hanem az elszalasztott lehetőség miatt is. A kezdő sí­pszó előtt ha ránéztünk a tabellára, az előttünk tornyosuló csapatok eredményeire, kellemes bizsergés járta át a bajnoki cí­mvédésre ácsingózó szí­vünket. Pontot vesztett a Videoton, kikapott a Vasas, ráadásul ami a tabella szempontjából mellékes, de mégis simogató érzés volt látni az ősi rivális vereségét a Diósgyőr ellen. Ami az örömködés mellé egy kis aggodalommal is járt, mert kedden mégis csak visszavágózni kell a magyar kupában és bár ellenünk a második félidőben egy nyugdí­jas otthonhoz hasonlí­tottak, de mégis csak legyőzték a lilákat. És bár akkor még nem számoltam azzal a verzióval, hogy szombat este 10 óra magasságában már csak a kupa megnyerése jelenthet majd vigasz erre a szezonra. Pedig benne volt a pakliban, de egyrészt úgy gondoltam, ha ezt a lehetőséget nem használjuk ki, akkor tényleg nem érdemeljük meg a harmadik csillagot, másrészt az előző négy meccsen vertük Rossi taní­tványait és mivel a két világháború között volt már egy 30 mérkőzéses győzelmi sorozatunk is a Honvéd ellen, ami ugye a matematika szerint is jóval több mint a mostani négyes győzelmi széria. Mindezek után elég nyugodtan ültem le a tévé elé, amit persze megkönnyí­tett az egész délutáni kertészkedés miatti izomfájdalom, de úgy voltam vele, hogy egy jó meccs, egy reménykeltő győzelem, egy-két sör a ropogtatni való mellé, plusz beszélgetés a szerkesztőtársaimmal, mind-mind egy kellemesnek í­gérkező szombat estét vetí­tett elő – melyből szenvedés lett, felsőfokon. Az izmaim megpihentek, a sör elfogyott, jót is beszélgettünk, csak közben elveszett a lényeg, a harmincas szám igézete. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Böde százados!

fotelszurkolo-29Nagyon kedvelem a magyar labdarúgás mókuskerekén ücsörgő megmondó embereket, akiket a szurkolók nagyon találóan csak „szagértőknek” neveznek. Ők azok, akik minden forduló előtt és utána mosolyt csalnak az arcunkra még akkor is, ha nekünk éppenséggel nincs hangulatunk jókedvet játszani. Szombat délelőtt amikor „összefutottam” egy volt lila mester előzetes kalkulációjával, majd lefordultam a székről. Az még OK, hogy az újpesti gyökerek miatt nem nagyon kedveli amikor az Üllői úti fák az égig nőnek, de annyit talán kéne tudnia saját múltjából is, hogy igenis, egy újpesti győzelem, még ha nyögve-nyelősre is sikerekedett, nem csak a szurkolókat repí­ti az égig, hanem a játékosoknak is ad olyan plusz töltetet, hogy azzal néhány fordulót biztosan át lehet vészelni. Várhidi döntetlent vizionált, amit Laudetur barátommal a meccsre tartva harsány kacagással konstatáltunk, majd előre véve szokásos Fradista optimizmusunkat, egy bizonyos gólzsák kiszakadásában reménykedtünk. Melynek már éppen ideje lett volna, hiszen az még ügyes cselekedett volt, hogy az eddigi három fordulót lehoztuk kapott gól nélkül, de az egyetlen árvácska gól ami a lilák kapujába landolt, nem kerül aranybetűvel a történelem könyvekbe. Pedig az a bizonyos könyv már egy ideje nyitva állt, és várt egy gólt, nem törődve azzal, hogy az csak éppen átgurul a gólvonalon, vagy bombaként robban a bal felső sarokba, a lényeg a gólszerző személye: Böde Dánielé, aki tegnap megduplázta a jövőbeli emlékezést, hiszen nem csak a 100. gólját szerezte dí­jmérkőzésen, hanem egy olyan parádés szóló után pókhálózta ki a mackónadrág bal felső csücskét, hogy ezzel méltán lehet tagja a legeredményesebb Fradi játékosok dicsőségtáblájának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK