Lakat T. Károly
Az otthon zöld füvén I.
A Postás hétszer csenget
James Mallahan Cain 1934-s világhírű (és persze botrányos és sokáig tiltott) regényében a „Postás mindig kétszer csenget”-ben egyetlen postás sem bukkan fel, ezáltal egyszer sem csenget, de ettől még a csavargó és a görög fogadó fiatal feleségének viharos, gyilkossággal spékelt történetét minden olvasni szerető és filmrajongó (ki tudná feledni a Nicholson-Lange zseniális párosát) ismeri. Mellesleg az ír származású író évekkel később bevallotta, hogy a postás csengetését ő maga várta, amikor elküldte a kéziratát a kiadónak és várta annak válasz levelét. A Postás kétszeri csengetése a regény megjelenése óta nem csak egy új levél érkezését jelenti, hanem utal a szenvedélyre, a megcsalásra és a bűnre is.
De vajon mire utal ha a postás hétszer csenget?
Talán a házigazda elbóbiskolt és nem hallotta a kissé türelmetlen postást? Aki ismeri a szerzők eddigi munkáit, azok tudják jól, itt bizony a hétszeri csengetésnek a focihoz van köze, de akkor mit keresnek itt a postások? A válaszra a labdarúgásunk hőskoráig kell visszamennünk. Egészen 1905. november 12-ig, egy Postások-Fővárosi TC bajnoki mérkőzésig, mely a magyar foci első „bunda” botránya volt és mely végül is befolyásolta a végső bajnoki helyezést… mely érintette a Ferencvárost is.
Postások, hét gól, pofonok, állásajánlat, tárgyalás, bajnoki lakoma, újabb vallomás, perújrafelvétel, végül egy több sebtől vérző határozat, mely a Postások helyett a Ferencváros bajnoki címét jelentette. Röviden ennyi, de ha végigolvassák a „A postás mindig hétszer csenget” fejezetet a könyvből, ennél sokkal többet tudhatnak meg labdarúgásunk hőskoráról.
Az otthon zöld füvén
Magyar bajnoki és kupameccsek könyve
Mesterhármas
A DHL mindig is fontosnak tartotta, hogy egyedi megoldásokat kínáljon. Mindez a világ vezető logisztikai vállalatának honlapján olvasható. Meg most ebben a könyvben. Igazságával nehéz vitatkozni, mert a magyar futball DHL-je (Dénes—Hegyi—Lakat) megbízható színvonalon, ízléses csomagolásban, kalkulálható áron postázza immáron harmadszor, most is karácsony előtt könyvcsomagját. És persze időben. Épp időben…
Létrejöttéért minden elismerés megilleti a kiadó Magyar Labdarúgó Szövetséget, amely nem a könnyebbik utat választva vallotta: ugyan, ez most nem aktuális, hanem ragaszkodva közelmúltbéli hagyományaihoz, minden támogatást megadva ért el „mesterhármast” a 2011-es Királyok, hercegek, grófok és a 2012-es Válogatott gyűjtemény című kötetei után. Ebben a könyvben a szó elszánt, az írás megragad. Igaz, nincsenek benne fények és kamuk, csak tények és tabuk. Körkép, korkép és kórkép. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradi volt! Fradi lesz! Fradi van?
SPORT plusz
1968. november 6-án, szerdán három játékos is hiányzott a Ferencváros edzéséről.
A zöld-fehérek akkori edzője és a játékostársak mégsem adtak ki országos körözést a távolmaradók felkutatása érdekében, mert pontosan tudták: a nagy trió igazoltan van távol.
Vasárnap, még velük a csapatban sima négyest rúgtak a Csepelnek a Népstadionban (a szerdai tréningről hiányzók közül mindhármuk neve felkerült az eredményjelző táblára), a következő, Dunaújváros elleni mécsesig még négy nap volt hátra, így aztán olyan nagy riadalmat nem okozott a hiányuk.
1968. november 6-án (45 évvel a Sport plusz jelen számának megjelenését megelőzően) Albert Flórián, Novák Dezső és Szűcs Lajos azért nem rótta a köröket az Üllői úti pályán, mert Rio de Janeiróban, a Világválogatottban volt jelenésük!
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 30.
Mindhalálig Ferencváros…
Ülünk a Gábor Áron utcai villa teraszán, élvezzük az áprilisban ránk tört nyarat, s a manapság divatos szóhasználattal élve próbáljuk „elkötni a szálakat”.
A vállalkozás eleve kudarcra ítéltetett, hiszen egyetlen újságoldalnyi terjedelmen belül még Esterházy Péter sem tudna olyan csodát tenni, hogy néhány tucat mondatban összefoglal közel negyven esztendőt, pedig ő már Ottlik Géza „Iskola a határon” című remekét is rámásolta egyetlen papírlapra.
Feri életének társa, Mari (Soós Mária) angyali türelemmel hallgatja órák óta azokat a történeteket, amelyeket szerintem most hall legalább századszor, no de Feri mellett ehhez már réges-régen hozzászokott.
Azóta vannak együtt, amióta a Rudas Ferenc – Antal Márta „álompár” életre szólónak látszó szövetsége (1976-ban), mondhatni egyik pillanatról a másikra felbomlott.
Márta máshol, mással látta, képzelte el további életét, s a szívnek ugye, nem lehet parancsolni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 29.
A Fény utcai piac királya már Albertékről mesél…
Rudas Feri olyan magától értetődő természetességgel illeszkedett bele új munkahelyének, a Fény utcai piacnak semmi mással össze nem hasonlítható miliőjébe, hogy arról még a helyi őskofák is regéket meséltek.
Egy piac évtizedek alatt kialakult kemény magjába előkelő helyet kapni legalább olyan nehéz feladat volt, mint a Fradi védelmébe bekerülni 1942 táján, amikor ez neki fényesen sikerült, ám Feri részint a budai piacok „fejedelemasszonyát” is azonnal meghódította, mindenekelőtt azért, mert attól a perctől kezdve, ahogy a két deci bort kimérte és „felszolgálta” első vendégének, semmiben sem akart különbözni a piac többi árusától.
Itt már nem a sokszoros válogatott, világot látott, a Fradinak köszönhetően országos népszerűségnek örvendő, az újságok címlapjain azokban az időkben is szinte napi rendszerséggel megjelenő, egykori menő futballista volt, hanem egy kocsmáros, aki a kor üzleti viszonyait remekül kihasználva, az igazán nagy lehetőséget megszimatolva, azonnal ráérzett: ha most néhány évig le tud mondani az elegáns vendéglátóipari környezetről (a pasaréti Sport presszó minden ízében úgy különbözött Feri Fény utcai „Büfé”-jétől, mint a Fások tréningpályája a Maracanától), akkor amúgy sem csekély vagyonát néhány esztendő alatt minimum megháromszorozhatja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 28.
A kocsmárosok a kakasokkal kelnek…
Rudas Ferenc atlétikával való „összeszerelmesedése” okán hűtlenül elejtettük életének azt a szövetét, amelyet a futball szőtt át, igaz ő is megtett szinte mindent azért, hogy ettől a világtól (amely azért lássuk be, mégis csak sokkal inkább az ő világa volt, mint az atlétika és környéke) távol tartsa magát.
Azt már csak úgy találták ki az erre illetékesek, hogy az ember mindig a legnagyobb szerelmétől kapja élete legnagyobb pofonját, márpedig Ferit a futball tisztességesen a padlóra küldte.
Azt, hogy edzőként nem úgy jöttek össze a dolgai, ahogyan azt szerette volna (emlékezzünk csak a Láng Gépgyárnál és a Budafokon történtekre) sokkal könnyebben viselte, mint a Ferencváros vele szemben mutatott viselkedését, már amennyiben egy klub „viselkedni” tud… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 27.
Egy tisztes, őszes halánték és az a drabális Penes…
Az 1964-es, tokiói olimpiára a „Pasaréti madonna” már, mint Rudasné Antal Márta utazott. Rudasné úgy lett, hogy Feri, a „nagy bevehetetlen” az első igazán alkalmas pillanatban megkérte Márta kezét, akinek pedig egy másodpercig sem jutott eszébe nemet mondani.
Ha már akkor lettek volna bulvárlapok, kimeríthetetlen témát szolgáltatott volna számukra a Rudas Ferenc-Antal Márta álompár, hiszen kettőjükben minden egyesült, amely a legszélesebb közönség érdeklődésére igényt tarthat.
A férj még futballistaként szerzett hihetetlen népszerűsége, a pasaréti villa, a balatoni ház, a márkás luxusautó(k), a jól menő presszó, a feleség hamvassága, szépsége, de mindenekelőtt éppen akkoriban induló nagy ívű, sportolói karrierje egyenként is olyan „bulvárfalat”, amelyekért 2013-ban ölre mennének egymásért a színes magazinok. 1963-ban viszont „nem ért többet”, mint egy néhány soros hírt: „Rudas Ferenc, a Ferencváros egykori válogatott futballistája és Antal Márta, a tokiói olimpiára készülő válogatott atléta házasságot kötött”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 26.
A hölgy gyönyörű volt és Mártának hívták…
A remekül kezdődő, ám annál szomorúbb véget ért „lánggépgyári” kalandot követően Feri szent esküt tett arra, hogy márpedig ő soha életben nem ül le többé egy futballcsapat kispadjára.
Úgy érezte, nincs szüksége arra az örökös stresszre, ami a mérkőzésekkel jár, egy olyan közegben, ahol meg lehet azt csinálni, hogy egy miniszter telefonjára a vezetők, se szó, se beszéd, csakúgy kitesznek egy játékost a csapatból, ott neki nincs keresnivalója.
Nem volt naiv, pontosan tudta, hogy a futballnak nálunk nagyon sötét oldalai is vannak, ráadásul meglehetősen hosszú játékospályafutása alatt volt szerencséje megtapasztalni néhány „furcsaságot” (volt, amit ők maguk, azaz közösen a játékostársaival együtt követtek el egyik másik trénerükkel szemben…), de úgy volt vele: csinálja, akinek ehhez részint gyomra, részint anyagi, egzisztenciális rászorultsága van. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 25.
A szerelmes jobbfedezet és a miniszter papa telefonja…
Álomszerűen kamatoztak „a Káplár utcai esték”, Rudas Feri első igazi edzői nekirugaszkodását a Láng Gépgyár együttesénél sikerek sora kísérte.
Szinte maga sem akart hinni a szemének, amikor azt látta, hogy egy remekül sikerült felkészülés után az NB II-ben akkor újoncnak számító, „tipikus pesti kiscsapat” sorra nyeri mérkőzéseit, s a táblázat tetejéről néz vissza olyan együttesekre, amelyeknek részint nagy múltjuk és hagyományaik voltak már akkor az NB I-ben, s amelyek háttérbázisát (az amúgy egyáltalán nem szegény…) Láng Gépgyár lehetőségivel egy lapon sem lehetett említeni
Egészséges óvatossága, persze, most sem hagyta el, csak úgy írta alá edzői szerződését, hogy közben a pasaréti Sport presszó vezetését is megtartotta, s bár a korábbinál érthetően, összehasonlíthatatlanul kevesebbet töltött az üzletben, ment az akkor már (szinte) magától.
Ezekben a hónapokban az volt számára a legfontosabb, hogy a futballistaként megszerzett hírét, nevét, tekintélyét, veretes múltját, s az emberekben róla élő képet egy olyan hallatlanul népszerűtlen pályán legyen képes megtartani, ahol néha még a legnagyobb tudásúak is elbuknak, hiszen sokszor elég néhány rosszul sikerült meccs, s a szurkolók már el is felejtették, hogy most éppen hajdani futballista-kedvencüket „hülyézik” kórusban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 24.
„Garrincha a Népstadionban, edzőiskola a Káplár utcában…”
1956 persze, lényegesen többet jelentett a magyar nép sorsának alakulásában, minthogy néhány ősfradista egy étteremben, egy bárban, vagy egy eszpresszóban összehajol, elénekel néhány magyar nótát, majd úgy dönt, ők bizony nem hagyják el az országot.
Voltak, akik egészen másként gondolkoztak, de akár ment valaki, akár maradt, az mindenesetre vitathatatlan, hogy a forradalom a magyar futball történelmébe is írt egy meglehetősen hosszú, tanulságokkal teli és nagyon izgalmas fejezetet.
A magyar bajnokság 1901 óta íródó történetében először – 1944 őszének egészen extrém, világháborús körülményeitől eltekintve – csak 1956-ban nem lehetett befejezni a bajnokságot. (Amikor a versengés félbeszakadt a Bp. Honvéd állt az élen, de a Vörös Lobogónak például még négy meccse is hátra volt, ha valamennyit megnyeri, akkor Hidegkutiék a bajnokok, no, de az október 21-i játéknap után a forradalom hatására elmaradnak a kiírt mérkőzések – az élcsapatok külföldre mennek -, s legközelebb csak a következő esztendő márciusában lépnek pályára bajnoki pontokért.)
Rudas Feri és apám, persze nem csak kenyérért álltak sorba azokban az október végi és november eleji napokban (miként arról az előző fejezetben szó esett), volt ennél fontosabb dolguk is.
Ősöm naplóbejegyzése arról tanúskodik, hogy október utolsó napján Kispéter Mihálynál járnak látogatóban, a téma: „Az FTC újraalakítása”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
