Opata Zoltán

Opata Zoltán

Opata Zoltán

Opata (Ormos, Patai) Zoltán (1900. szeptember 24., Budapest – 1982. május 19., Budapest) az MTK, a Hungária FC (1920-34: 144 bajnoki / 57 gól; hat bajnok-, és két kupagyőztes csapat tagja), közben a miskolci Attila FC (1929-30) csatára 1922 és 1930 között 17 válogatott mérkőzésen szerepelt és 6 gólt ért el. Tagja volt az 1924. évi olimpiai játékokon részt vett magyar együttesnek. A sokoldalú csatár a támadósor minden helyén szerepelt nemcsak az MTK-ban, hanem a válogatott csapatban is. Leggyakrabban középcsatárt játszott. Az MTK örökös tagja.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Anekdoták: Opata Zoltán

.

Kí­sért a múlt

Opata Ormos Zoltán egyike volt a régi, bohém focistáknak. Járta a kávéházakat, szerette az italt, és ha éjszaka kimaradt, egy számmal kisebb gallért vett fel, hogy kipiruljon az arca.

Később megváltozott az életmódja, szigorú edző lett belőle, akit nehéz volt átejteni. Még játszott (meg trénerkedett) a miskolci Attilában, amikor az egyik bajnoki mérkőzésen a fiatal Belesik nem bí­rt vele. Tehetetlenségében többször is belecsimpaszkodott, nehogy a center elmenjen mellette. Amikor újfent megismétlődött a jelenet, dühösen fakadt ki az egyik miskolci néző:

— Miért fogja meg? Nem kell támogatni… Nem részeg… Hja, a múltat nehéz elfeledni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fradista anekdoták: Takács I. Géza

„Mari nénit” leleplezték

Bő szoknyaként lebegő, hatalmas klottnadrágjának köszönhette Takács I Géza a „Mari néni” becenevet. Ez aztán úgy ráragadt, hogy olykor a tudósí­tásokban is ,,lemarinénizték”.

A rendkí­vül népszerű ferencvárosi hátvéd úgy tervezte, hogy sosem hagyja abba a focit, de harmincadik életéve után egyre jobban sajgott a bal bokája. Szinte kéthetente került sérültlistára. Egy újságí­ró érdeklődött hogyléte felől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1959 – Albert cí­meres mezben

Albert Flórián

Albert Flórián

1959. január 1. Tunisz, MAGYARORSZÁG B-TUNISZ 3:0 (B válogatott mérkőzése)
Góllövők: Tichy(2), Göröcs
Magyarország: Török (U. Dózsa) – Rajna (U. Dózsa), Sipos (MTK), Novák (Haladás) – Szojka (SBTC), Kovács III. (MTK) – Bukovi (MTK), Göröcs (U. Dózsa), Tichy (Honvéd), Pál (Csepel), Gerencsér (BVSC)
Csere: Kisuczky (Csepel) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az Üllői úti stadion: 1940-1949

Világoskék nadrág és zöld-fehér csí­kos mez

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK