lalolib
Feljegyzések a fotelból – Csúcsdöntés és egy újabb Dani gól
Ünnepre készültünk. Ünnepelni akartuk a derbin aratott emlékezetes győzelmünket, Dani szerződéshosszabbítását mellyel egy ideig biztosítva látszik a „9-es” mez gazdája (függetlenül attól, hogy éppen kit hoznak Dani „nyakára”), örülni akartunk az újabb győzelemnek, a várható csúcsdöntésnek és a sorozatos győzelmektől egy kissé megrészegülve örülni akartunk annak, hogy a tévés adásszünet miatt újra megtelik az arénának az a része, mely valójában meg tud telni (a kivétel a VIP, ahol legfeljebb az étteremben vannak sokan és nem a lelátón). Persze mindannyian éreztük, az ünneplésbe akaratlanul bele fog vegyülni az elmúlt hetek menekült kérdése és kétlem, hogy van olyan ember ebben az országban akit pro-kontra alapon nem érintettek meg a történések. Aggodalom és szolidaritás jellemezte az első napokat, mely a röszkei miniháború után sokakban félelmet és a szimpátia teljes elvesztését jelentette. Amíg az arénába értünk, barátaimmal is erről folyt a diskurzus, magáról a Békéscsaba elleni mérkőzésről alig váltottunk szót és amikor szóba is került, egy laza kézmozdulattal el is intéztük az előttünk álló 90 percet: négy vagy öt, melyből Dani kettő vagy három. Túlzó magabiztosság? Nem tagadom, volt benne abból is jó nagy adag, de vajon mi gátolta volna meg a bennünk szunnyadó lávát, mely a derbi után úgy tört a felszínre, hogy annak erősségét még a Krakatau vulkán is megirigyelhette volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
MegDOL(L)gozott győzelem 8.0
Amióta Thomas Doll ül a Fradi kispadján ha jól emlékszem egyszer már elsütöttem ezt a címet, de talán azért nem kapok feddést, ha saját magamat plagizálom. Ha kapnék is érte némi büntetést most azt is felvállalnám, legfeljebb térdre rogyva könyörögnék a büntető hivatal munkatársának, hogy én ártatlan vagyok és csak a német mester iránt érzett töretlen bizalmam és tiszteletem vitt arra, hogy újra „számra” vegyem a nevét. Mert amit a 215. derbin Thomas Doll edzőként, taktikusként, parancsnokként, karmesterként és emberként produkált, az örökké emlékezetes marad. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy derbit megnyerni mindig többet jelent három pontnál, mivel az úgy ivódik be a Fradista lelkünkbe mint az első szerelem semmivel sem pótolható varázsa. És ahogy kamaszkorunk legszebb nyaráról, úgy a mai derbiről sem könnyű papírra vetni azokat az érzéseket, melyeket ha nem élünk át teljes lényünkkel pillanatok alatt válhatnak köddé. A mérkőzés során olyan hullámvasútban ültünk, hogy annak minden pillanatát még a világ egyik „leggonoszabb” játékszere, a ohiói Cedar Point is megirigyelhette volna. Volt itt kérem 90 fokos ereszkedő szakasz, lélekölő zuhanás és egyéb csalafintaságok, melyek garantáltan megviselték az utasok gyomrát (főleg az enyémet, de az egy másik történet). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Atomcsapás elhárítva
Soha nem voltam egy atombarát, mely elsősorban annak köszönhető, hogy légvonalban csak néhány kilométerre lakom az erőműtől. Ráadásul havonta olyan erősségű dudaszó rongálja a város dobhártyáját, hogy már fülészorvosunk is elmenekült a városból, ilyen kevés pénzért ennyi beteget nem volt hajlandó ellátni. Tudjuk, hogy ezek a harsonák a mi biztonságunkat szolgálják, de annyira azért nem vagyunk naivak, hogy ne tudjuk, ha tőlünk északnyugatra valami robban, akkor tovább nem kell sürgetni a pénztárost, hogy gyorsabban állítsa ki a számlát. De mivel az erőmű több évtizede biztonságosan működik (azt a néhány „aprócska” hibácskát leszámítva mely után napokig frászban volt a város), így annyira nem hoz senkit sem izgalomba, ha hétfőnként megszólal a „próbariadó”. Ahogy az atomcsapat edzőjének és néhány igazán lelkes játékosának a mérkőzés előtti fogadkozásától sem kapkodtam Xanax után. Az még rendben van, hogy illik lelkesnek és magabiztosnak lenni, de ahogy valamikori kedvenc történelemtanárom mondta az egyik osztálytársnőm feleltetését megszakítva, hogy kedves Szurop kisasszony, a szoknyája rövidsége még nem jelenti azt, hogy maga egyetlen értelmes mondatot is ki tud nyögni Mátyás királyról azon kívül, hogy neki is olyan hosszú haja volt, mint a padokban gubbasztó fiúknak. Ettől függetlenül a paksiak pontért, pontokért indultak útnak, magukkal cipelve az atomriasztó hangszórókat helyettesítő dobokat, melyeket a csapat lelkes szurkolója egész meccs alatt rendületlenül püfölt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Remek játék, megérdemelt győzelem
Szokásomtól eltérően a mérkőzés előtt nem volt görcs a gyomromban, bár be kell vallanom becsülettel, hogy a kezdő sípszó előtt két szem No-spa próbálta az esti székelykáposztát szétcsapatni. Ha a WADA szigorú ellenőrei éppen a házam ajtaján kopogtatnak, bizony lebukom a „görcsteszten”. Ezen persze nem lehet csodálkozni, hiszen Petőfi Sándor egyik kedvenc étele (én speciel csülökkel imádom) nincs rajta a diétás ételek menüjén, pláne este, de vajon mit csináljon az éhes férfinép, amikor kinyitja a hűtőt és szembetalálja magát a déli „maradékkal”? Az már más kérdés, hogy utána szenvedünk egy kicsit, hiszen a hétköznapi „üzemi kosztok” után már a gyomrunk tűrőképessége sem a régi. Ahogy a focink sem idézi a régmúltat. A hét közepén a Videoton szenvedése ebből példát is mutatott, a tavalyi bajnok olyan ijedt nyusziként futkározott a pályán, hogy az szinte már fájdalmat okozott a szurkolónak (nálam csak nézőnek). Visszatérve a mérkőzés előtti nyugalmamra, az nem csak a görcsoldónak volt köszönhető. A kezdő sípszó előtt már lement a forduló java része és mivel tovább folytatódik az NB1 csapatainak kissé hektikus formája, történhetett volna bármilyen tragédia is Debrecenben, csupán egy pontot vesztettünk volna az előnyünkből. Mely már akkor is tetemesnek látszott 5 forduló után. Magával az esetleges pontvesztéssel annak ellenére számolnunk illett, hogy tudtuk, a csapat kirobbanó formában van és az elmúlt hónapokban nem nagyon volt olyan ellenfél mely meg tudta volna rogyasztani a Doll-tervek által felépített alapokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Klasszis gólok mérkőzése
Ahhoz elég későn kerültem ágyba és ahhoz túl korán ébredtem, hogy kitaláljak valami bulváros címet a mai fotelos jegyzetemnek. Könnyű lett volna simán csak 5/5, 12-2 (a kedvenc közte mócsingós jelzőmmel, bár itt csak gólkülönbségről van, de olyan jól hangzik!) vagy „itt a 25.” (26. esetleg a 27.?), vagy ami már a fellegekbe vitte volna a magabiztosságomat: „fényesedik a 29.” címeket adni, de valamiért megmakacsoltam magam. A reggeli kávé sem javított a helyzeten, villás reggelit sem akart senki sem feltálalni, ráadásul az éjszaki vihar is eléggé megviselte az alvókámat. Most aztán itt ülök a számítógép előtt, a néhány órai alvás következtében mintha szikráznának előttem a pixelek, és még egy frappáns címet is kéne adni, mellyel esetleg lendületbe jönnék és rövid időn belül papírra tudnám vetni a tegnap esti újabb győzelmünk rövid történetét, ezzel lehetőségem lenne újra meglátogatni a puha ágyikómat. Addig talán a lakásba megágyazott fulladt levegőt is sikerül egy jókora huzattal kisöpörni. Tegnap késő este az arénában is tikkasztó volt a hőség, erre mondta volna nagypapám szeretett MTK-s barátjának Toni bácsinak, hogy olyan hőség van Tonio (soha nem tudtam meg miért hívta így), hogy az a szép kövér gúnárod már kovászos uborkával kínálja magát az asztalomon. És ha ezeken a számomra örökké emlékezetes ugratásokon nagypapám vitte a prímet, akkor ez annyit jelentett, hogy a Fradi nyerte meg az örökrangadót. Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartozik a két öreg barát viccelődése, melyek néha olyan szintet értek el, hogy manapság már mindkettőt simán több millióra büntetné az MLSZ. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Örökkön örökké
Mindig hálás lesz az MTK-nak Leandro de Almeida, de immár a Fradi történetének harmadik csillagáért harcol
Feljegyzések a fotelból – Négyből négy
Ha most egy kicsit gonoszkodni akarnék (és miért ne tenném meg?), akkor azt javasolnám Székesfehérvárnak, hogy a 2015-ös esztendőt nyilvánítsák a „Ferencváros elleni vereségek” évének. Egy kiállítást is rendezhetnének „12-1” címmel, ahol bemutatnák a közte több mint mócsing kialakulását, majd Kovács Ferenc tartana előadást, „hogyan lehet padlóra küldeni egy csapatot néhány hét alatt” címmel. Mielőtt még bárki tiszteletlenséggel vádolna Feri bácsival kapcsolatban, az 1985-ös Real Madrid elleni győzelmük az UEFA kupa döntőjében a mai napig örök emlék, Májer góljára meg úgy emlékszem, mint Nyilasi Tibor bármelyik találatára. Ráadásul 1985 tavasza számunka egy vesszőfutással ért fel (ha nem jön Sárosi Laci bácsi, kiesünk az NB I-ből), talán emiatt is emlékezetes a Videoton akkori menetelése. Azok a szép idők elmúltak, és bármennyire is fájó leírni, de a magyar csapatok már csak a töltelék szerepére vannak kárhoztatva az európai kupákban. De most sutba az emlékekkel, bár nehéz elvonatkoztatni a Feri bácsi azóta már legendássá váló mondatától, miszerint „az a csapat, amelyik idegenben ilyen játékra képes, úgy válhat igazán ismertté, ha folytatja azt, amibe belekezdett”. Ezzel el is érkeztünk a tegnap esti mérkőzéshez, ahol is a Fradi játszi könnyedséggel győzte le immáron negyedszer ebben az évben a tavalyi bajnokot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az illegális légiós
Feljegyzések a fotelból – és különben jött Böde Dani
Remekül fejeződött be a szombati nap. Keretbe foglalta szerkesztőségünk kirándulását, mely hármunk eltérő lakcímkártyára miatt egy több száz kilométeres autókázással kezdődött és Badacsonytomajon léptünk a fékre, ahol a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb játékosának, Novák Dezsőnek a nyaralójában vendégeskedtünk. Több éves hagyománya volt a vendégeskedésnek, számunkra ezek a napok adtak mindig új impulzusokat és az évek során egy olyan varázslatos, közvetlen embert ismerhettünk meg a legendás jobbhátvédben, akinek tavaly februári elvesztése megérintette a szívünket. Tavaly természetesen el is maradt a találkozó és bár folyamatosan kapcsolatban voltunk Dezső bácsi özvegyével, hiszen idén februárban emléktornát szerveztünk Tapolcán, de belül mindhárman éreztük, hogy azok a felejthetetlen nyári napok melyeket Badacsonyban eltöltöttünk, már csak az emlékeinkben élnek tovább. Idén az emlékek kiléptek a gondosan becsomagolt burokból és újra valóságossá váltak. Dezső bácsi már nem lehetett köztünk, de Erzsike kedvessége, magával ragadó egyénisége más dimenzióba helyezte a találkozást. Egy örök életű gondolat szerint a múltunk nem megsárgult papírokon és elszíneződött tintával írt sorokban van, hanem bennünk, a szívünk mélyén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A felejtés bére
Nem volt egyszerű feladat kikecmeregni a csütörtöki apátiából. Olvasgatva a különböző Fradi fórumokat szinte magamon éreztem azt a feszültséget és kínt amit a szurkolók kiadtak magukból a kiesés után. Forrtak az indulatok, repedeztek a szívek, voltak olyanok akik nyilvános kivégzéssel búcsúztak a megvásárolt bérletüktől, miközben minden játékos, edző és klubvezető hátára egy tarisznyát kötöttek, de már hamuba sült pogácsát sem csomagoltak, mert annyit sem érdemelnek. Ráadásul a fájdalmas és a kínos kiesés felerősítette a kint maradók hangját is, újra elérkezettnek látták a végső leszámolást és ha igazak a hírek, akkor még tüntetésre is készültek Kubatov Gábor háza elé. Tegnap délután tüntettem én is, de nem a szkenner és nem is az elnök ellen és főleg nem a Ferencváros ellen. Nem maradtam távol mint oly sokan (bár én sokkal kevesebb nézőre számítottam), de most kivételesen nem félórával a kezdés előtt foglaltam el a helyemet a lelátón, hanem közvetlenül a startpisztoly eldörrenése előtt. Nem akartam megnézni a bemelegítés, nem akartam a kissé hangos szpíker”utasítására” megtapsolni a játékosokat. Csak megjegyzem, hogy egyik barátom, aki közvetlenül mellettem ül, mindezek ellenére tartotta magát a hagyományaihoz és egy órával a kezdés előtt otthagyott minket az aulában és elfoglalta a helyét az arénában, mert számára ez már több évtizede hagyomány és szertartás is egyben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
