lalolib
1971.V.23. Ferencváros – DVTK 2:0
A Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb és legsikeresebb korszaka ért végett az 1968-s bajnoki címmel és a VVK döntővel. A hatvanas évek sikersorozata, a négy bajnoki címmel, a VVK döntővel, a világválogatottakkal, Albert aranycipőjével nem múlt el az egyik pillanatról a másikra, hiszen azok még a következő évtized feléig kitartottak. Bajnoki ezüstérem, UEFA kupa elődöntő 1972-ben és KEK döntő 1975-ben. De valami végérvényesen lezárult, az „aranylábú gyerekek” helyett ifjú titánok jöttek, és bár értek el sikereket, de olyan hegemóniát mint hatvanas években már tudtak szerezni. Természetesen az utolsó bajnoki címünk után öregnek nevezett játékosok nem „adták olcsón a bőrüket”. 1971-ben Géczi, Novák, Páncsics, Juhász, Szőke, Branikovits, Albert és Rákosi már nem tartozott a fiatalok közé, többen már az 1965-s VVK győztes csapatnak is a tagjai voltak. A szurkolók is elfordultak a focitól, az 1969-s marseilles-i vereség sokkoló hatása nagyon lassan múlt el. Érdekes, hogy a válogatott valamennyi selejtezőjére 1969-ben került sor, és ez már – a 1967-es és 1968-as Fradi dupla után – Újpesti korszak volt, minden idők legjobb Dózsája, amely éppen 1969-ben kezdte meg páratlan sorozatát a bajnokságban, és ebben az évben VVK döntőt is játszott. Akkor vajon mi vezethetett az azóta csak „jönnek a csehszlovákok” focitragédiához? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1971.III.21. Ferencváros – Haladás 3:0
A sors néha ismétli önmagát. Örök igazság ez, de néha csak arra jó, hogy leplezzük a bizonytalanságunkat és a zavarunkat. Egy héttel ezelőtt amikor a Bp. Honvéd elleni beharangozómat azzal indítottam, hogy „belefogni egy muzeális lapszemlében úgy, hogy közben az agyunk teljesen máshol jár és máshol próbálja megkeresni a válaszokat, nem a legszerencsésebb dolog.” Akkor azt hittem, az akkori események nem gondolják úgy, hogy nincs még vége a teljes történetnek. Azt nem tudom, hogy a vereség játszotta-e a főszerepet, vagy az „éj leple alatt” változott meg két nap alatt a világ, de a történések olyan stádiumba kerültek, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Még akkor sem, ha ezt egy muzeális lapszemle keretén belül teszem, de mivel bajnoki beharangozóról van szó és ahogy az előbb említettem a sors néha ismétli önmagát: találtunk olyan kapcsolódási pontot 1971 és 2011 között, mellyel 40 év távlatából is összeköthető a két mérkőzés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1970.X.25. Bp. Honvéd – Ferencváros 1:1
„Húszperces“ rangadó Kispesten
Belefogni egy muzeális lapszemlébe úgy, hogy közben az agyunk teljesen máshol jár és máshol próbálja megkeresni a válaszokat, nem a legszerencsésebb dolog. Még annak ellenére sem, hogy szerkesztőtársaim általában úgy választanak mérkőzést a beharangozóhoz, hogy legyen valami kis „áthallás” a dicső múlt és a jelen között. Példálózni nem szeretünk és nem is szoktuk a mindenkori jelen gondjaira a múltban keresni a válaszokat, de szurkolóként azért minden elkövetünk annak érdekében, hogy a múlttal ha nem is a csapatnak, de a szurkolóknak adjunk egy kis „alapozást” a jelen mérkőzéséhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1970.IX.20. Ferencváros – Videoton 2:0
Biztosan nyert a Ferencváros
Első ránézésre könnyű dolga van egy jegyzetírónak, ha egy olyan mérkőzésről kell beszámolnia, ahol a Ferencváros kispadján Dalnoki Jenő ült.
A Ferencváros egyik legnagyobb legendája, aki játékosként 1950-ben mutatkozott be a Fradiban, és összesen 437 mérkőzésen lépett pályára, majd edzőként 398 alkalommal ült a zöld-fehérek kispadján. Játékosként a „puha vagy Jenő”, edzőként a pipa, a következetesség, a szakmai tudás és a fiatalítás jellemezte és emelte a halhatatlanok táborába. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1970.IV.5. Ferencváros – Bp. Honvéd 1:0
Csak a Ferencváros veretlen
A legtöbb alkalommal próbálom kikerülni, hogy egy muzeális bajnoki beharangozóval bármit is üzenjünk a hétvégi mérkőzés csapatainak, de van mikor ez kikerülhetetlen. Azt tudtam, hogy a Honvéd ellen nem lesz nehéz megfelelő bajnokit választanom még akkor sem, ha a győzelem mellé a Népstadiont „rendelem”. Hatvan rangadó a Stadionban nem kevés, ráadásul a győzelmeink száma is több mint a Honvédnak, igaz a gólarányunk rosszabb, de ez főleg az ötvenes éveknek köszönhető (volt 2:8, 1:9, 1:5), amikor is az Aranycsapat szinte megegyezett a Farkas Mihály által istápolt Budapesti Honvéddal. Ebből már lehetett válogatni, de mikor a virtuális kezembe kerültek az 1970. április 5-i bajnoki rangadó kordokumentumai, már tudtam, hogy ma kivételt kell tennem, hiszen olyan utalások szerepelnek a beszámolókban, melyekről azonnal a jelen ugrott be. Mely egyből gúzsba kötött és nem engedte a további kutakodást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1969.V.10. MTK – Ferencváros 3:4
Örökrangadó a javából, sok góllal, izgalmas, színvonalas játékkal
Örökrangadóról írni mindig hálás feladat. 215 bajnoki mérkőzés, közel 700 gól, benne számtalan legendás, bajnoki címet eldöntő mérkőzés, mely főleg a két háború közötti időszakban nem csak a labdarúgásról szólt, hanem az év egyik legfontosabb társadalmi és kulturális eseményének is számított. Ahol nem csak a pályán és a lelátón „csatároztak”, de a pesti kávéházakban, az irodalmi folyóiratokban is sorra jelentek meg írások, de a korszak legkiválóbb színészei is „csatasorba” álltak, ha imádott csapatuk az örökrangadóra készült. Sajnos voltak olyan idők is, amikor a politika, a zsarnokság állta útját a két csapat találkozásának, mely nem csak abban merült ki, hogy neveket és színeket kellett „átkeresztelni”, hanem abban is, hogy az egyik csapatot évekre kizártak a bajnoki küzdelmekből. Mégis átvészeltük a második világégést, a zsarnoki ötvenes éveket és bár sokkal puhább verzióban, de a kommunista évtizedeket is. A hatvanas évek már az „Aranylábú gyerekekről” szóltak, benne az örökrangadók visszatérő hagyományával. Bár nem olyan elementáris erővel, mint a 20-s és 30-s években, de akik a hatvanas években felültek a lelátóra, azok közül többen még „élőben” láthatták Sárosi Gyurkát és Orth Györgyöt. Amikor a hétvégére keresgéltem a „nap mérkőzését” és rábukkantam az 1969. májusi örökrangadóra már tudtam, ez az én terepem. Ráadásul nyertünk, 7 gól, 35 ezer néző a Hungária körúton, a pályán Lakat doktor legendás Fradija, ennyi meg bőven elég ahhoz, hogy ne keresgéljek tovább. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1969.III.16. Ferencváros – Haladás 6:1
Fél tucat gólt lőttek Alberték a Népstadionban
„Van olyan, hogy az ember éppen akkor nézi meg az óráját, amikor az életének fordulópontjához ér. Akkor persze még nem tudja, hogy fordulópont. Még nem tud semmit. Csak talán évekkel később kezd így visszaemlékezni, hogy pontosan fél hat volt, amikor…” – a kipontozott rész szabad, oda mindenki beírhatja azt a „fél hatos” eseményt, mely új vágányra irányította az életünket. Az 1969-s esztendő több fél hatos eseménnyel változtatta meg a világunkat. Januárban egy cseh és egy magyar fiatal is benzinnel locsolja le magát és tiltakozásul a kommunista rendszerek ellen, mártírhalált halnak. Július 20-án hangzik el Neil Armstrong legendás mondata: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. Megjelenik Kurt Vonnegut „Az ötös számú vágóhíd” című zseniális regénye (az egyik kedvenc könyvem), nálunk két legendás „banda” is kirukkol új bakelit lemezzel, Illésék az „Illések és pofonokkal”, az Omega a „Tízezer lépéssel”, mely sokak szerint minden idők egyik legjobb haza albuma volt. Amerikában piacra dobják minden autós álmát, a Chevrolet Camaro-t. Mindezek mellett a Ferencváros életében is több fél hatos eseményt produkált az évtized utolsó éve. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1968.XII.1. Ferencváros – Vasas 2:1
A Ferencváros a bajnokság első számú esélyese
Mielőtt bárki is orvosért rohanna, vagy túlzó optimizmussal vádolna, az előbbi mondat természetesen nem a mostani állapotokra értendő. Ezzel a főcímmel jelent meg az 1968-as Népsport, a kommunista rezsim által támogatott Vasas elleni bajnoki mérkőzésről. Természetesen az sem véletlen, hogy megemlítettem a politikai szálat, hiszen a Vasas történelme a rendszerváltásig szinte egybeforrt Kádár János személyével.
Bár a Vasast 1911-ben alapították Vas- és Fémmunkások Sport Clubja néven, de a komoly anyagi gondokkal küzdő klub akkor került jobb helyzetbe, mikor a 40-es években a Kommunista Párt „látókörébe” került. 1946-ban a klub elnökét úgy hívták, hogy Kádár János. 1947-ben „tisztelgő látogatást” is tett a klub Szovjetunióban, ahol több mérkőzést is játszott. Az ötvenes években a Vasasnak meg kellett osztania a párt rokonszenvét a Honvéddal, de az 56-os forradalom leverése után, amikor Kádár János végleg átvette az országban a hatalmat, ismét a Vasas számított a párt kedvenc csapatának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1968.IX.15. Videoton – Ferencváros 0:3
A 11-es fordulatot hozott Székesfehérvárott
Amikor keresgélni szoktunk a lassan könyvtárnyira duzzadó tárgyi emlékeink között, elsősorban olyan mérkőzések után kutatunk, mely nem csak egy bajnoki beharangozóhoz nyújt „mankót”, hanem egyéb információkkal segíti elő a zöld-fehér szurkolókat, hogy minél közelebb kerülhessünk dicsőséges múltunkhoz. Ezek meg a legtöbb esetben csupán apró rezdülések, egy csodaszép gól, egy játékos remeklése, vagy éppenséggel az ellenfélhez kapcsolódó adat mely magában még nem jelentene olyan túl sokat, de együtt már közelebb visznek minket ahhoz, hogy nem csak az újságok hasábjain keresztül, hanem lélekben is vissza tudjunk utazni a múltunkba. A mai választásunk egy olyan mérkőzésre esett, mely számos egyéb információval színesíti az 1968. szeptember 15-i, Videoton elleni 3:0-s győzelmünket, és mely jó ajánlólevél is lehet a jelen bajnoki találkozójának beharangozójához. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1968.IX.11. VVK Döntő, Ferencváros – Leeds United 0:0
A Ferencváros sok gólhelyzetet kihagyott, lelkes küzdeni akarása kevés volt, a Leeds beton védekezéssel megtartotta előnyét, s megnyerte a kupát
Annak ellenére, hogy közel 10 évig aktív játékos voltam, csupán egyszer fordult velem elő, hogy egy döntőben szerepeljek. Az is még általános iskolás koromban volt, talán 1972-ben, Pápán játszottunk országos döntőt a Pajtás Kupában, amit sajnos el is vesztettünk. Az edzőnk és a tanárok, akik elkísértek minket, hiába mondták egész úton hazafelé, hogy nem baj fiúk, így is fantasztikusan szerepeltetek, hiszen egy kisváros csapataként jutottunk el egy országos döntőre, nem lehetett megvigasztalni minket. Egy döntőt csak megnyerni, vagy elveszteni lehet, közbenső állomás nincs, és ahogy az 1968-as VVK döntő első mérkőzése kapcsán írtam, „sírni csak a győztesnek szabad”, igenis a második hely az mindig is csalódást jelentett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....