FF Malmö
Emlékezetes Fradimeccseim 19., avagy az első eset, hogy utólag osztottak ki sárga lapot…
„CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”
1988.VII.30. Ferencváros – FF Malmö 0-1
Mintha csak tegnap történt volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1974/75 – A KEK döntős csapat
1975.III.19. KEK, Ferencváros – FF Malmö 1:1
A nemzetközi kupák sorozatában, ha egy csapat idegenben kétgólos vereséget szenved, de lőni tud egy gólt, még van esélye arra, hogy a hazai pályán ledolgozza a hátrányát, hiszen az idegenbeli találat „duplán számít”. Hazai pályán elég 2:0-ra nyerni és máris lehet találgatni, hogy vajon a sorsolás milyen csapatot sodor az utunkba. De mi van akkor, ha a vendégcsapat nyer 3:1-re, ráadásul egy mindmáig emlékezetes játékkal? Vajon a visszavágó előtt milyen kérdések foglalkoztassák a szurkolókat?
Kettős győzelemmel kell továbbjutni? Vagy legyen egy biztonságos játék, az eredmény mellékes, csak jussunk tovább? És vajon mit gondol az ellenfél, aki hazai pályán kapott ki, de talán még reménykedik abban, hogy ők is tudnak olyan meglepetést okozni, mint 1975. március 5.-én a Ferencváros, amikor is Svédországban nyertünk 3:1-re, a KEK harmadik fordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1975.III.5. KEK, FF Malmö – Ferencváros 1:3
Örök igazság, hogy vannak pillanatok, melyeket soha nem lehet elfelejteni. Vannak gólok, melyek bajnokságot, kupát döntöttek el, ezért nem csak a személyes emlékeinkben maradnak meg, hanem a „történelemkönyvek’ lapjain is fennmaradnak az örökkévalóságnak. De vannak olyan pillanatok és olyan gólok, melyek igazából másnak nem jelentenek sokat, de nekünk olyan, mint az első csók, melynek bársonyos varázsa örökké elkíséri az életünket.
Elnézést, ha a mai muzeális lapszemlénk bevezetője egy kicsit romantikusra sikeredett, de mikor szerkesztőtársam „kezembe adta” az 1975. március 05.-i FF Malmö elleni KEK mérkőzésről szóló Népsport számát és megpillantottam az első gólunkról szóló beszámolót, egyből úgy láttam minden mozdulatot, mintha előttem pergett volna le. Ahogy az akkor még csak húsz éves Nyilasi Tibor kilépett a védők közül és soha, senki mással nem téveszthető testmozdulatával a vetődő kapus mellett a kapuba helyezte a labdát, örökre „eldőlt a sorsom”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....