fotelszurkoló
Feljegyzések a fotelból – Kíméletes bánásmód
Amíg a Fradi a BL csoportkörben vitézkedik, addig a hazai ellenfeleink Münchhausen báró szobája előtt toporognak, bebocsájtást remélve a nagyot mondás örök mesteréhez. Tanácsért, ötletért jönnek, valamivel mégis csak fel kell kéne dobni a hangulatot, nem elég, hogy nyakunkon a covid, még a Fradi sem hajlandó összecsuklani a kettős terheléstől, ezért ha már a pályán nem boldogulnak, legalább nagyot mondásból jeleskedjenek. Ehhez a jelenben nem kéne felébreszteni a közel 300 éve „pihenő” bárót, itt van nekünk Trump úr is a „nagy” Amerikából, elegendő tőle tanácsokat kérni butaságból, gőgből és paranoiából. Idehaza a töltőállomáson a „leghangosabbak” Márton gazda azzal a kissé furcsa álomképpel állt elő, miszerint nagyon csalódott lenne, ha karácsony szent estéjén, a karácsonyfa csúcsdísze nem egy Fehérvár címert díszelegne. Néhány nap múlva meg a szaksajtóval ellentétben, akik nagyszerű, hajtós mérkőzést vizionáltak, játékosai hozzáállását kritizálta miután a „kombinált” MTK-tól simán kaptak egy hármast. Ezt überelte kedvenc volt dózsásunk, aki szerint a Fehérvár játékosállománya épp olyan erős mint a Fradié. Hüm-hüm, létszámban talán egyenlő, de játéktudásban? Most pattan ki az ágyából kedvenc Münchhausen báróm és lekever egy jó nagy fülest az előtte toporgó „kovácszolikának„, mert ez a megállapítás már nála is kiverte a biztosítékot. Én a pofon helyett (nem vagyok híve az erőszaknak) csak annyit kérdezek: ha egyenlőek az erőviszonyok, akkor hogy a fenében nem jutottak be az EL csoportkörbe? De hagyjuk el a benzinkutat, most úgyis olcsóbb lesz a benzin, ráadásul a divatházak kedvenc edzője által vezetett Mezőkövesd várt ránk. Azt nem mondhatom, hogy tele önbizalommal, bár Kuttor néhány napja még megpróbált néhány udvarias mondat után egy picinyke kis hitet önteni a táblázat alján vitézkedő játékosaiba azzal, hogy nem szeretne üres kézzel távozni az Üllői útról. Távozni távozott, és még a keze sem maradt üresen. Három gombócot szorongatott útravalónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Két gól ajándékba
Kedd este távirányítóval a kezemben úgy kapcsolgattam a különböző csatornákra, mint ahogy egy Formula-1 pilóta váltja másodpercenként a sebességet. Real Madrid, Liverpool, Atlético, Bayern egyszerre a pályán. A sokadik váltás közepette (még szerencse, hogy előtte cseréltem elemet) ötlött fel, hogy atyaég, holnap mi jövünk, a Juventus ellen. Olyan szintű csapatokkal vagyunk a játszótéren, akikkel az elmúlt évtizedekben legfeljebb a gombfoci pályán, vagy a Playstation joystickot nyomkodva találkozhattunk. Ezt meg nem lehet elvenni, ezt át kell élni. Sajnos a covid sok mindent átírt, de akik vállalták a „kockázatot”, minden bizonnyal örök élménnyel lettek gazdagabb. Ezt még a tegnapi eső és a négy gól sem tudja elvenni. Aki meg örömködik a vereségen (vannak, lesznek szép számmal), hát tegyék, legalább lesz néhány boldog percük. Hidegen hagy, olyannyira, hogy nem is olvasok el egyetlen elemzést sem, mert nem is érdekel. Tudom hol a helyünk a foci palettáján, ahogy 1995-ben is tudtam, akkor sem kergettem álmokat, egyszerűen csak át akartam élni a BL varázslatot. Természetesen sokkal szebb lett volna a kép, ha nem ajándékozunk a Juvének két banális gólt, ráadásul ha nem követjük el a hibákat, a vége még szép is lehetett volna. Így sincs gond, velünk együtt hat csapatnak van „csak” 1 pontja és kettőnek még egy sem. Gondolom ők is úgy vannak vele, hogy tanulni jöttek, beültek az iskolapadba, saját bőrükön érzik, hogy ez bizony más kávéház. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Távolságtartás
Volt bennem egy kis félsz mielőtt beálltunk a töltőállomásra. Nem a kútkezelő és az ott munkálkodok kissé nagyot mondó nyilatkozatai miatt (ami áthatotta az egész 90 percet, ezért még szóba fog kerülni), hanem attól tartottam egy kicsit, hogy a Barcelona-Újpest-Kijev sorozat után, és a Juventus előtt (talán CR7-tel a fedélzeten) a lábadban az erő, a fejekben az összpontosítás egyszer minden bizonnyal megadja magát. Tényleg nem összehasonlítás miatt, de tegnap szenvedett a Pool, a Bayern, a Barca, a Sevilla, a Lipcse…és sorolhatnám azon csapatokat akik nem tehetik meg, hogy a „flúgos futam” közepette pihentessék a kezdőt, nem tudnak rotálni (nem szeretem ezt a szót, mert az számomra munkát jelent és nem pihenőt), mert arra fele a bajnoki mérkőzéseket nem a nyilatkozatok „ereje” dönti el. Ezzel egyből meg is érkeztünk a heti tankolásunk színhelyére, ahol a dolgozó munkások napi szinten oltották a meszet hangzatos, „vagyunk olyan jók mint a Fradi” kijelentéseikkel. Ezzel még talán nem is lenne baj, hiszen minden csapat a győzelemre törekszik, csak ahol normális viszonyok vannak, ott nem szokás elrugaszkodni a valóságtól, a tényekről. Mert azok tényleg makacs dolgok. Mert hogy a fenébe gondolják Fehérvár környékén azt, hogy egy szinten vannak a Ferencvárossal? Ahhoz nem kellett volna kizúgni néhány hónapja az EL-ből, és ha ők is csoportköröznének, még ha a második vonalban is, de legalább alapot szolgáltatna az ilyen jellegű megnyilatkoztatásokhoz. De mivel simán becsapták előttük az ajtót, így maradt a távolság, ha tetszik ez Fehérváron, ha nem. És hiába ecsetelte szinte könnyes szemekkel az ország „juhászrolija„, hogy az bizonyítja a két csapat erejét, hogy az utolsó 3 évben a Fradi és a MOL is csoportkörös volt. Drága Rolika, azt vajon miért felejtetted el megemlíteni (az élete gólján kívül), hogy az utolsó két évben a Fradi ténylegesen bebocsájtást nyert Európába, míg a Fehérvár oly messze van tőle, mint Makó lovag Jeruzsálemtől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ellentétek vonzásában
Még mindig meg kell csípnem magam ahhoz, hogy elhiggyem, 25 év után újra az európai labdarúgás fellegvárában léphetünk pályára. Ha tovább csipkedem magam, vagy Csipkerózsika leszek, vagy egy afrikai méhraj célpontjává válok, amit szintén elkerülnék, mert azok bizony eléggé gyilkológépekké tudnak válni. Így marad az „önsebzés”, de mikor felhangzik a BL himnusz már megszűnik körülöttem minden, a méhek meg inkább termeljék a mézet, az mégis csak hasznosabb tevékenység. Csipkerózsika meg gyorsan ébredjen fel, üljön a tévé elé és izgulja végig a Ferencváros második BL csoportkörös meccsét a Dinamo Kijiv (maradjunk a hivatalos, ukrán verziónál és felejtsük el a szovjet módit). Galamb lelkét ismerve, ha előre tudom mi vár rá a 90+5 perc alatt, valószínűleg nem ébresztem fel. Nekünk, harcedzett Fradistáknak sem volt könnyű menet, voltunk a „pokol tornácán”, de a végén mennyország kapuját is majdnem kinyitottuk. Erre is számítottunk még akkor is, ha voltak olyanok, akik egy kicsit túlzásba vitték az „ajánlásaikat”, melyeket olvasván a mérkőzés előtt egy kicsivel nagyobb reményekkel ültünk fel a maszkos lelátóra, vagy a maszk nélküli fotelba. Még az a gondolat is előtérbe került, hogy most itt az idő, vágjunk vissza a 45 évvel ezelőtti KEK döntőért. A realitás azonban más forgatókönyvet varázsolt a Groupama-aréna zöld gyepére. „A jó, a rossz – két ellentétes külön világ. Mindegy neked, mert egyenlően hatnak reád.” – énekelte Máté Péter, amit tegnap este mi is átéltünk. Időrendben haladva, kezdjük a „rosszal”, az első félidővel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csak a szokásos
A keddi barcelonai BL csoportkörös bemutatkozásunk után (még mindig enyhe bizsergés közepette tudom elhinni, hogy újra tagjai vagyunk az „elitnek”), szombaton két klasszikus is várt ránk. A spanyolok „el Clásicóját” a fociélményen túl azért említem, mert egy kicsit valószínűleg mi is hozzájárultunk a Barca sima verségéhez. Talán túlzásnak tűnik, de akik látták, azoknak biztosan feltűnt, hogy a „törpe zsenivel” az élen a 60. perc környékétől már képtelenek voltak felvenni a versenyt a Real játékosaival. Pedig Koeman próbálkozott, szinte sortcserélt, de azoknak akiknek vinni kellett volna a szekeret, már ólomlábakon tébláboltak a pályán. Amikor kedden nyilvánvalóvá vált, hogy a katalánok nem pihentetnek ellenünk az év egyik legfontosabb hazai mérkőzésére, már az is fokozta a bizsergést a Fradista szívünknek, még akkor is, ha a vége egy ötös lett, de nem megalázva, nem játszi könnyedséggel, hanem heves küzdelem árán. A negyedik góljuk után látható volt Koeman arcán, hogy igen, most már zsebben a három pont, meg lehet nyugodni és lehet készülődni az el Clásicóra. Arra valószínűleg nem számított, hogy a 5-1-s győzelem után maradnak „nyomok”a lábakban, melyek pont a Real elleni mérkőzés hajrájában hatnak majd leginkább a játékosaira. Szombat hat óra magasságában látva a Barca „kipukkanását” már a derbi járta körül a „fotelt”, vajon a keddi 90 perc nálunk milyen nyomokat hagyott a csapaton. Mert bármennyire is örök élmény fellépni a Camp Nou zöld gyepére, a derbi nekünk is „klasszikus” már 115 éve, meghatározva Fradista mivoltunkat. A 230. azért is volt különleges, hiszen egy Barca-Kijev „szendvics” közé lett ékelve, és még ott van a Covid, mely egyre jobban támadja a hétköznapokat. 15 ezer szurkoló maszkba burkolva elég szürreális látványt nyújtott, de a biztonság az első, bár vannak kétségeim, hogy ez elegendő. Ilyen körítés mellett (amit néhány füstbomba is „ékesített”) mi is történt a 230 derbin a Groupama-arénában? Csak a szokásos, folytatva az elmúlt évek hagyományát simán nyertünk a lilák ellen, újra szomorúságot hozva a megyeri-csárda egyre fogyatkozó hívei számára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Hoztuk a kötelezőt
Mielőtt bárki is azt vágná a fejemhez, hogy a BL-csoportkörös mámoromban lekicsinylő, deklaráló címet adok a tegnap esti győzelemnek, már az elején leírom, minden tiszteletem a várdai alakulat játékának, küzdésének, mellyel egy kicsit sikerült megnehezíteni a dolgunkat. Zárójelben annyit még hozzátennék, hogy az előbb említett tisztelet halványul egy kicsit, ha azokra a helyenként kíméletlen és durva belépőkre gondolok, amit a mérkőzés hevében követtek el, be is is sárgultak úgy, hogy citromfák kezdtek nőni a várdai dombok mentén. Minden tiszteletem ellenére a győzelem mégis csak a kötelező kategóriába tartozott, egyrészt a 6 meccses múltunk miatt (6 győzelem, egyetlen kapott gól), mely péntek estétől hétre dagadt úgy, hogy a kapott gólok száma továbbra is egy. Másrészt meg míg a várdai legények legfeljebb Zalaegerszegig jutnak el, addig mi hétfőn már Barcelonáig repülünk, hogy kedd este pályára lépjünk minden focista álomstadionjában, a Camp Nou-ban. Aki már látta a Barca stadionját az tudja, hogy a gigantikus méretén túl nem valami szép alkotás, bár ha elhagyjuk a stadiont és végig sétálunk az arénát övező parkon le egészen a kikötőig és elébünk tárol a Baleár-tenger lenyűgöző látványa, ha tehetnénk, örökre ott maradnánk. De hát a csapatnak kedden nem a tengerpartban kell gyönyörködni, ahonnan ha jól rémlik egészen Mallorcáig ellátni (távcsővel biztosan), hanem a világ egyik legjobb csapata ellen kell bizonyítani, helyesebben fogalmazva inkább csak tisztességgel helytállni. Legyen bármilyen erős a zöld-fehér szívünk, azt tudjuk, hogy kb. annyira kötelező a Barcának a győzelem ellenünk, mint ahogy nekünk volt a Kisvárda ellen. Természetesen más a szint, a BL-csoportkör tényleg más kávéház, olyan érzés mint mikor a 19.század közepén Józsi bácsi felvonatozott Pestre és egy forró kávé kedvéért belépett a Pilvax kávéházba, melynek asztalai mögött Petőfi, Jókai, Tompa kanalazta a kávéját, szívta a pipáját, miközben a szabadságról álmodoztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Bubus már nem Mumus
A népi hiedelmek világában nem vagyok járatos, de a gyerekkoromban anyám alaposan a fejembe plántálta, hogy ha valami rossz történik, vagy esetleg én követek el valami vétséget (néha ilyen is előfordult), akkor vagy a Mumus az oka, vagy rosszaság esetén a Bubus fog elvinni. Idővel, amikor már az iskolapadba ültem, a Mumus már a matematikát testesítette meg, a Bubusnak meg a szomszéd kutyáját neveztem, mert mindig megugatott és bizony volt, hogy meg is kergetett. Julis néni hiába mondogatta, hogy nem kell félni, a Bubus nem Mumus, csak szólj rá határozottan, de mikor látta az arcomon a félelmet, mindig kihozott egy frissen fejt pohár tejet elűzendő a rossz érzésemet. Meg is tanultam a leckét, nem kell félni a beidegződésektől még akkor sem, ha esetleg a múlt erre próbál kényszeríteni. Ez a „régi mese” Mumusról és Bubusról – akikről átvitt értelemben Kosztolányi Dezső is írt hírlapi írásaiban – akkor rémlett fel, amikor a keddi BL-diadal után szembejött velem a vasárnapi bajnoki forduló ellenfele, a felcsúti „akadémisták” tabellát átmenetileg vezető alakulata. Tényleg nem sértésből (a klub tulajdonosa sem tartja annak), de a magyar labdarúgás legendájának a nevét ma sem fogom leírni a felcsútiakkal kapcsolatban, ahogy az elmúlt 7 évben egyszer sem tettem meg, még a „hivatalosnak” számító bajnoki beharangozóban sem. Vagy Felcsút, vagy Akadémia, vagy PAFC. Erről ennyi elég is, de vajon mi köze van Mumusnak és főleg Bubusnak a vasárnapi mérkőzéshez? Valójában nem sok, hiszen egy bajnoki címet védő és EL-csoportkör után BL-csoportkörbe jutó csapatnak nem kell megrémülni Bubustól, még akkor sem, ha Szerhij Rebrovnak, a Fradi mesterének éppenséggel a mumusának számítanak (ugyanis velük a legrosszabb a mérlege). Az eddigi hat mérkőzésből csak egyet tudott győzelemre vezényelni, és bár a mérkőzés elején Bubus belénk harapott, de ahhoz már elég edzettek vagyunk, hogy ne ijedjünk meg. A „kutyaharapást szőrével”, a felcsúti előnyt meg gólokkal kell gyógyítani. Amit meg is tettünk, Bubuska lett a beteg, Mumuska meg ment a „levesbe”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megérkeztünk!
Emlékszel 1995 varázslatos őszére? Túl voltunk a rendszerváltáson, a szabadság fuvallata olyan lágyan simogatta az arcunkat, hogy azzal csak az első szerelem lágy érintése vehette fel a „harcot”. Biztosan arra is emlékszel, hogy 25 évvel ezelőtt „égig nőttek az Üllői úti fák”, melyek körbeölelték az egész világot. 25 évvel ezelőtt, szeptember 27-én, az Üllői úton ahol egy gombostűt sem lehetett leejteni, az Ajax mutatta be a labdarúgás művészetét. Blind, a Boer testvérek, Litmanen, Kanu, Overmars…de minek is őket sorolom, amikor a „másik, fényesebb oldalon”, a mai napig legendás „West” mezben a Hajdu – Nyilas, Telek, Kuznyecov, Kecskés – Zavadszky, Lisztes, Simon, Kopunovic, Vincze O. – Kuntic próbálta megállítani a korszak egyik legjobb csapatát. Szeptember 27-én már BL csoportkörösök voltunk, az Üllői úti fák a csillagokat simogatták, már túl voltunk az Anderlecht elleni varázslaton, amit Novák Dezső mesterien összerakott csapata azon a nagyszerű augusztus végi napon teljesített. Akkor még elég volt egy fellépés a 16 csapatos csoportkörhöz, akkor még csak alakulgatott a mai Európa, a volt „szovjetek” mint egy hatalmas menyasszonyi torta hullottak darabjaira, a Balkánon meg még a borzalmas háború sebeit próbálták gyógyítgatni. Ennek már 25 éve. De amikor tegnap a kezdődő éjszakában a holland bíró hármat sípolt, a csillagok újfent beragyogták az égi nővő Üllői úti fákat. Felnéztem az égre, egy mosollyal üzentem apámnak: — igen…igen, újra sikerült, megérkeztünk, kinyílt az ajtó és beléptünk rajta. Ha nem is volt könnyű menet, ha voltak percek amikor „vért izzadtunk”, de ez már történelem, dolgozzák fel a szakértők, nekünk szurkolóknak csak az öröm marad még akkor is, ha nem tudjuk mit a hoz a jövőt meggátolni akaró „koronás bajság”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Az álom kapujában
Pedig sokszor megfogadtam már (esküt azért nem tettem rá), hogy nem hivatkozom a történelem ismétlődésére, ezért most el is engedem a világ körforgását a Viasat History számára, én meg nemes egyszerűséggel, a tegnap esti diadallal a szívemben, Rebrov mester ismétli önmagát-ra változtatom a bölcseletet. Tudom, ilyen törvényszerűséget talán nem kéne átfogalmazni, de úgy érzem ma mindent megtehetek, ráadásul még nem is követek el túl nagy bűnt, ha a tegnap esti zseniális (ma még biztos lesz néhány magasztaló jelző) teljesítményt Rebrov „nyakába varrom”. Aki nemes egyszerűséggel a szép emlékek felidézésére fogta a három héttel ezelőtti Celtic elleni győzelemről készült videót, benyomta az okostévéjébe, felkuporogott az ágyra, kezébe talán tollat is fogott, hátha van még olyan tanulsága a meccsnek amit ki kell javítani a Dinamo Zagreb ellen, de ahogy peregtek a percek, hamar rájött, hogy nem elég itt jegyzetelni, a fiúk előtt is le kell még néhányszor vetíteni, majd kiadni a hadiparancsot: mindent úgy kell csinálni, mint Glasgowban. Akár csinálhatnánk egy másolatot is, amit el lehetne küldeni Zágrábba néhány soros üzenettel, miszerint nem szükséges elbuszozni a tengerpartról, a vírus sem akarja nyugdíjazni magát, a forgatókönyv adott, ha tetszik, ha nem, minden menetrendszerűen úgy fog történni mint három hete. Megszerezzük a vezetést, utána nyomtok egy kicsit az izgalom kedvéért, majd a második félidőben jön egy apró termetű csatár, nem Töki, ő most az elsőt készíti „csak” elő, Uzuninak hívják, biztos nem hallottatok még róla, ő nem 20 milliós mint a Ti csatárotok, de úgy fog kirobbanni a lassú védők közül mint ahogy Ti terveztétek a villámlábú Kastratival, a különbség csupán annyi lesz, hogy a Ti hálótokban fog landolni a laszti és nem a miénkben. Utána megpróbáljátok újfent kozmetikázni az eredményt, de véssétek jól a fejetekbe, ez a Fradi már nem ijed meg, nem zavarodik meg ha a benyomják a kapu elé, ezért kár is erőlködni, a BL-playoff a miénk. De ha annyira jönni akartok, hát legyen, de készüljetek fel, az előírások szerint üres stadion fog várni, de kintről több ezer torokból fog zúgni 90 percen át a buzdítás. Nem hangszóróból, élőben fogjátok hallani a szívek dobbanását, mely nem csak a stadion környékén zakatol, hanem át is plántálódik a játékosokba, egy olyan plusz erőt adva, mellyel nem lehet felvenni a versenyt. Ilyen egyszerű lenne a továbbjutásunk? Nem, természetesen nem…vagy talán mégis? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Keretbe zárt ötös
Nehezemre esik, de Danival kell kezdenem. Számomra továbbra is ő az elmúlt évek legjobb Fradi csatára, szimbólum volt éveken át a góljaival, a mentalitásával, a 100 kiló vagyok… kijelentéseivel, de tegnap este számomra túllépett egy határt. Frusztrált volt már az egész 90 perc alatt, Frimpongba annyiszor rúgott bele ahányszor csak találkoztak, Abraham „jószerencséje” abban nyilvánult meg, hogy Dani csak ritkán került kapcsolatba a labdával, így megúszta komolyabb sérülés nélkül, bár volt olyan talpalása amikor csóváltam a fejem, de mikor a védőnk egyik alkalommal úgy szerelte le becsúszva, hogy mindkét lábát használva csente el Danitól a labdát, inkább mosoly ült az arcomon. Ami le is fagyott a mérkőzés utáni nyilatkozatától. Megértem a helyzetüket és voltak is olyan pillanatok a halasztási kérelmük után, amikor én is amellett voltam, hogy talán mégsem kéne pályára lépni, de „lehiggadva” már tudtam, egyszerűen nem volt más választásunk. Zsúfolt a program, szinte az egész csapat válogatott, így a „szünetbeli” pótlás kilőve, plusz szerdán fontos mérkőzés vár a csapatra és reményeink szerint az ősz megint csoportkört hoz. Ilyen flúgos futam közepette, egy nappal a mérkőzés előtt halasztást kérni a paksiaktól…hát, ez inkább volt elterelés, mint valós igény. Egy dolgot ne felejtsünk el, az MLSZ szabályzata értelmében minden csapat vírusfertőzés miatt egy alkalommal kérhet halasztást. Erről is lehetne értekezni, meg az egész bajnoki lebonyolításról a jelenleg vírusveszélyes helyzetben (ezzel is akartam kezdeni a jegyzetet, de Dani „közbeszólt”), de a lényeg az, hogy a paksiak már másfél hete tudják, hogy baj van, de a titkolódzáson túl mást nem lehetett hallani tőlük. Ha józanul átgondolják, akkor fertőzés okozta karantént nem a Fradi ellen használják fel, hanem valamelyik soron következő, számukra pontszerzési eséllyel kecsegtető mérkőzés előtt. De ők inkább húszra húztak még egy lapot, majd mikor a Fradi nemmel válaszolt durcásan huzigálni kezdték a szakállukat. Dani erre tett rá egy lapáttal a mérkőzés végén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
