Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Kapusunk van, csapatunk nincs
Legutóbb úgy kezdtem a jegyzetemet, hogy nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz egyből a mérkőzés után leírni a gondolataimat. Annak ellenére kezdtem így, hogy akkor azt éreztem, a Haladás elleni döntetlennel megindultunk a felemelkedés rögös útján. Látszott valamiféle biztonság, igaz, ez elsősorban Megyeri érdeme volt, de úgy gondoltam, ha hátul stabilabbá válunk, akkor megjön a csatáraink aktivitása is. Ezentúl bíztam abban is, hogy a szakmai stáb is komoly változtatásokat fog eszközölni és végre megtalálja azt a csapatot mely eredményesen is tud játszani.
Egy kaposvári emlék
Más is kereste azt a csillagot 1977-ben
Amikor elolvastam K@rcsi bejegyzését és először megpillantottam az 1977-es újságot egy személyes emlék merengett fel a múltból. Olyan erőteljesen jöttek elő az emlékezés képei, hogy percekig egy különleges, és varázslatos érzés kerített hatalmába.
Az 1977-es emlékek duplán fontosak számomra. Az érettségim éve volt és a felkészülés jegyében, szeretett osztályfőnököm, Teréz néni úgy döntött, hogy egy Nyugat-Magyarországi történelmi kirándulással próbálja enyhíti az érettségi izgalmát. Csodás körút volt, mely keretén belül ellátogattunk Kaposvárra is, ha jól emlékszem a Rippl-Rónai villát és a Hősök templomát néztük meg, bár lehet, hogy keverem, mert a kaposvári kirándulás más miatt maradt emlékezetes. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelből – nem lettünk okosabbak
Amikor elvállaltam, hogy a mérkőzések után egyből leülök a számítógép elé és megpróbálom leírni az érzéseimet, a gondolataimat, nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz. Főleg a nyitó mérkőzés után, amikor oldalakon át tudtam volna repülni a szavak szárnyán. Aztán a folytatás egyre nehezebb lett.
Gondolatok a pokol tornácáról
Fradissimo mondta nekem a Paksi mérkőzés után, hogy most egy ideig a Fradi dicső múltjához fog fordulni egy kis erőgyűjtéshez. A csalódásunk pénteken még tovább fokozódott. A mérkőzés után, mint fotelszurkoló megpróbáltam túltenni magam az újabb fiaskón, de már a cikk írásakor tudtam, ez nagyon nehéz lesz. Annak ellenére, hogy tudtam azt is, hogy általában nem szoktam sokáig rágódni a csontokon, inkább odaadom szomszédom Füles kutyájának – mert ő még örül is neki -, és megpróbálom saját magam érzéseit és vágyait békésebb és főleg reménykedőbb mederbe terelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – elveszett illúziók
Azok akik követték az elmúlt napok eseményeit, azok szembesülhettek azzal a törekvéssel, hogy itt, a honlapon megpróbáltuk megfejteni az igazságot. Azt, amit igazából nem is lehet. Hogy mégis megpróbáltuk az egyetlen egy dologgal magyarázható, a féltéssel. Sajnos nem úgy alakultak az eredmények ahogy szerettük volna és két meccs után kitört az „országos pánik”. Mindenki kereste az okokat, mindenki kereste az igazságot.
Hol itt az igazság?
Mivel a vasárnapi napomat főleg a PC előtt töltöttem, így volt időm különböző fórumokat olvasgatni. Nem voltam a géphez ragadva, csak a fotelem után most a derekam mondta fel a szolgálatot, így a fűnyírás helyett az egeremet dolgoztattam meg. Bár ne tettem volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – csalódás a Szentélyben
Először is köszönetet kell, hogy mondjak a felajánlásokért melyek a sérült fotelem javítására szolgáltak. Volt nagylelkű, aki egyből megjavította volna, de az egyik kedves szerkesztőtársam azzal az ötlettel állt elő, hogy nagyapámhoz hasonlóan, ha vonattal felcipelem a fotelt, a javítás költségeit ő fogja fedezni.
Természetesen meghatódva fogadtam a felajánlást, és mivel a gazdasági válság egy kicsit megtépázva anyagi lehetőségeimet, az ingyen javíttatás jól jött volna, de sajnos a technika ördöge közbeszólt, mivel városunkban megszűnt a vonatközlekedés.
Érzések
Egy hozzászólás, amely tartalmánál fogva igazán megérdemli, hogy önálló bejegyzés legyen. Köszönjük! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – az expressz kisiklott
Az igazság az, hogy nem készültem fel ilyen estére. Bár öt óra környékén furcsa borzongás futott át rajtam és éreztem, a féltés, az aggódás járja át a testem. Nem tartott sokáig, megpróbáltam elhessegetni a kínos pillanatokat. Eldúdoltam magamban a Fradi indulót, megsimogattam a fotelt és arra kértem segítsen átlendíteni a holtponton. Biztos voltam benne, hogy nem haragszik rám a múlt heti baleset miatt, de azért ünnepélyesen megfogadtam, nem fogom rajta levezetni az érzelmi kitöréseimet.
Időtlen időkig
Vasárnap reggeltől egyforma gondolattal ébredek. Bevillan egy régen látott film története, igazából a címére sem emlékszem, csak a két főszereplőre, Bill Murrayre és főleg Andy McDowellre. A film arról szól, hogy Bill minden reggel úgy ébred fel, hogy mindig ugyanaz a nap van és mindig ugyanazokat az eseményeket éli meg újra és újra.
Ezek után valószínűleg mindenkinek azonnal beugrik, hogy a gondolataim miért is járnak éppen ezen a történeten. Milyen jó lenne, hogy minden nap augusztus 1-jével ébrednénk. Milyen jó lenne, ha minden nap átélhetnénk azokat a pillanatokat.
Kezdődött a feszült várakozással, a visszaszámolt percekkel, a készülődés izgalmával, majd beteljesedett az egész mérkőzés fergeteges hangulatával.
Ahogy eljátszottam a gondolattal, egyre több részlet rémlett fel a filmmel kapcsolatban és rájöttem arra is, hogy mégsem szeretnék Bill bőrébe bújni.
Az ok nagyon egyszerű. Miért gondolom azt, hogy a Zete elleni mérkőzést kell állandóan átélnem? Bár fantasztikus volt, de én többet akarok. Még több ilyen mérkőzést, még több ilyen hangulatos, varázslatos estét. Főleg úgy, hogy elmúlt negyven évben is volt részem hasonló élményekben. Sőt, ha a Diósgyőr-Szentély között megtett autóskalandra vagy az azt követő ünnepségre gondolok, még fölözték is a szombati élményt. Ettől függetlenül mégis napokon keresztül járt a fejemben az ötlet az állandó szombattal való ébredésről. Az okát is tudom.
Mert, most ismét nagyon jó Fradistának lenni. Mindig is jó volt, de az elmúlt évek gyötrelmei után, most mégis mást jelentett. Visszahozta a régi élményeket is.
Mert, most ismét jó volt ismerősökkel találkozni, jó volt a reggeli meleg kifliért bemenni a boltba, és mintha az eladó kislány is kedvesebben mosolygott, mint általában, öröm volt hallani az újságostól vasárnap reggel, hogy – a Sportújság, az bizony elfogyott. Tudja, a Fradi miatt.
Ma reggel – bár még titokban reménykedtem abba, hogy megint szombat van -, amikor betértem a kisboltba, egy ismerőssel futottam össze, aki egyből nekem is szegezte a kérdést: – a tegnapi henger után mire lesztek képesek pénteken?
Csodáltam a kérdését, mert eddig, ha találkoztunk mindig a horgászélményeivel traktált, de úgy látszik mindenhol beköszöntött a szép, új világ.
Vissza is zökkentem a normál kerékvágásba. Elfeledtem Bill Murrayt, az állandóan ismétlődő napot, mely egy idő után, bármennyire is csodálatos volt, unalmassá, egyhangú válik. Egyedül Andy McDowell varázslatos mosolyát nehéz feledni, de ez megint egy más történet.
A menetelés tegnap folytatódott, az esti Liga-kupamérkőzésen egy félidő alatt rámoltunk be egy négyest. Nem értékelem túl, a helyén kell kezelni ezt a győzelmet is, de a tanulságokat azért le lehet vonni. A „B” csapatok küzdelmében ennyivel vagyunk jobbak.
A tegnapi napon, a testvérfórumon egy komment figyelmeztetett: hogy visszább az agarakkal, nehogy kellemetlen csalódásban legyenk részünk. Válaszomban neki azt írtam, és most sem tudnék más felelni rá: ma még nincs kedvem visszafogni az agaraimat. Ma még ünnepelni akarok, ma még sütkérezni akarok a közös örömben és nem hagyom, hogy ebbe bárki is belerondítson.
Holnaptól már jöhet a munka, kezdődhet a féltés a pénteki mérkőzés miatt. Már látom előre a sorsom. Mert időtlen időkig benne vagyunk ebben a körforgásba, és bár szerencsénkre nem ismétlődnek a napok, mint a filmben, de aki egyszer is belekóstolt ebbe a csodálatos hangulatba, képtelen kilépni belőle.
Lalolib
