Robert Merle világhí­rű regényében csak két nap az élet, és a történet is a második világháborúban játszódik a napsütötte tengerparton, mondókám egy kicsit mégis asszociál az akkori történésekkel. Itt most hét napról van szó, és valójában nem az életünk függ tőle annak ellenére, hogy lélegzetvisszafojtva várjuk a tényleges bajnoki rajtot a Szentélyben.

Azt, hogy az elmúlt három évben az életünkért harcoltunk, már senki sem vitatja. Voltak olyan erők, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy végleg eltűnjön a három E betű a magyar foci térképéről. De az erejével nem számoltak.

Nem számoltak az Erkölccsel, mely több mint száz éve vigyázta a zöld-fehér cí­mert. Mert a mi erkölcsünk nem egyenlő a kizárást, a megszűnést akarók táborával. A Mi erkölcsi nagyságunk az, hogy rátaláltunk arra, amit igazán szeretünk. Arra az egyetlen dologra, ami mindennél többet jelent nekünk a világon. És, hogy megtartsuk, harcoltunk érte, kockáztattunk, mindent mögé helyeztünk. Felvállaltuk a száműzetést, felvállaltuk a pénztelenséget. Volt, mikor már csak Istenhez fordulhattunk, de még akkor is, a hit erején túl is tudtuk, a mi erkölcsünk sokkal erősebb bármilyen megaláztatásnál.

Nem számoltak az Erővel sem. Mert Mi a szí­vünk legmélyén szeretjük a Fradit, hiszünk benne, ezáltal erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi és senki sem győzheti le. Talán ezt a különös erőt érezték meg az angol befektetők, amikor mellénk álltak. Még akkor sem hátráltak meg, amikor már veszni látszott minden. De a szimpátiatüntetésen újból érezték az erőt, mely ellen már a kártevők sem tudtak újabb támadást intézni.

És nem számoltak az Egyetértéssel sem. Nem is számolhattak, mert nem is tudják mit jelent. Mert történelmünk nem a széthúzások láncolata, hanem a közös célért való kiállás jelképe. Mert elvették ugyan a stadiont, a zászlót, a nevet. De mi új stadiont épí­tettünk, mi lehoztuk a padlásról az elrejtett zászlót, mi visszavettük a nevünket, mely soha, de soha nem lesz eladó.

Már csak hét nap és útjára indul a labda a Szentélyben. Fogjunk hát össze, és ne figyeljünk azokra, akik nap mint nap, halk kopogás helyett, dörömbölnek az ajtónkon. Ne járjunk úgy, mint Merle regényének kitörni akaró katonái, akiknek csak két napjuk volt az életre, mely tele volt izgalommal és fordulatokkal, küzdelemmel és meghátrálással, de volt benne remény és szeretet is egyszerre.

Szerencsére a mi életünk nem lehet csupán két nap, de hét nap sem. Hiszen Abraham Lincoln szerint a legvégén nem az fog számí­tani, hogy mennyi év volt az életünkben, hanem hogy mennyi élet volt az eltöltött években.

Nekünk, Fradistáknak 110 ilyen év volt. Ahhoz, hogy tovább tudjuk vinni ezt az örökséget, még jobban össze kell fognunk. Mert együtt erősek vagyunk. Nem kell új Erkölcs, új Erő és új Egyetértés. Mert azt hordozzuk már 110 éve. De vigyázni rá, óvni, dédelgetni, azt kell. Kezünkben a sorsunk, ne engedjük, hogy még egyszer próbára tegyék a hitünket.

(Lalolib)

Először is elnézést, hogy egy személyes történettel indí­tok. Talán 10-12 éves lehettem (a hatvanas évek végén), amikor az egyik hétvégén nagyapám felvitt a Szentélybe. Emlékszem az induláskor nagyanyám elég ingerülten és dühösen oktatta ki a papit, hogy vén feje létére lehetne annyi esze, hogy nem egy zöld-fehér csí­kos pólóban megy fel Pestre. Majd meg fogják szólni a vonaton, hogy vidéki ember létére nem tiszteli a nagy fővárost, mert oda szerinte csak fehér ingben lehet menni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Ma reggel egy jósnő állí­tott meg városunk sétálóutcáján. Eléggé tört magyarsággal közölte, hogy ő bizony lát a jövőbe és megmondja mi fog velem történni az elkövetkezendő években. Ezen kí­vül képes a körülöttem felgyülemlett gonosz erőket is elüldözni és megtisztí­tani a karmámat. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Egyszer egy kritikus megkérdezte Samuel Beckett-től, ugyan mondja már meg kit, vagy mit értett Godot-on. Az í­ró drámaköltő azt válaszolta: „Ha tudtam volna, megí­rom a darabban.” Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Cí­mzett: Akinek nem inge, ne vegye magára…

„Szerdától már kaphatóak a jegyek a… …tájékoztattak a szervezők. A magyar élvonalba három év után visszajutó FTC a Bundesliga-negyedik, Dárdai Pál fémjelezte, Herthával játszik majd először Magyarországon….”

Köttetett egy szerződés, ahol én (mi) a bérletesek már megint el lettünk felejtve. Igaz az elmúlt három évben nem volt várható, hogy teltház lesz egy Baktalórántháza, Békéscsaba vagy Vecsés elleni NB2-es derbiken, í­gy bérleteket is lehetett venni, és én (mi) vettem, sokadmagammal együtt, évek, évtizedek óta ugyanarra a helyre, magunknak, a családnak, a meccsrejáróknak és olyanoknak, akik í­gy is támogatni kí­vánták szeretett klubjukat. Tudom én, hogy a mérkőzést hivatásos szervező végzi licensszel, sok-sok szerződéssel a háttérben, de talán valakinek eszébe juthatott volna egy kérés (feltétel), gondolva arra a párezer emberre, akinek nem csak divat a szurkolás, hanem egy életforma, minden hétvégén, hosszú évek óta. Igen, jól esett volna, ha a hí­r í­gy szól:

Szerdától már kaphatóak a jegyek, de két napig csak az NB2-es bérlettel rendelkező szurkolók válthatják meg jegyeiket a megszokott helyükre. Ezzel a gesztussal szertné a … megköszönni … tájékoztattak a szervezők.

Nem hiszem, hogy bárkinek is kifogásokat kéne keresni, nekem elég annyi, ha legközelebb látom a változást 🙂

….de akinek inge, az gondoljon rám a szurkolóra!

– mjozef –