Féltettem a csapatot. A Videoton elleni „történelmi” vereség után felállni a padlóról, nem könnyű feladat. Óhatatlanul jutott eszembe az őszi Újpest utáni hazai vereség, ahol szintén nem tudtunk megbirkózni a ránk nehezedő mázsás súllyal, mely a Győr ellen is agyonnyomta a csapatot. Ezzel felmentést is lehetne adni, főleg úgy, ha hozzá vesszük azt, hogy egy olyan mérkőzésen kaptunk ki, mely tipikus egygólos találkozó volt, és bár igazi helyzetei a hazaiaknak voltak, de ahogy a Honvéd ellen, itt is „találhattunk” volna egy gólt.

Nem találtunk, helyettünk a győriek vették be Ranilovic kapuját egy olyan támadás után, melyre Prukner László szerint felkészültünk, hiszen hasonló találatot kaptunk a Videoton ellen. Felkészülni azt lehet, ki is lehet elemezni egy ilyen gólt, de ha nincsenek hozzá gyors védők, akkor bizony törvényszerű, hogy egy gyors kontraakciónál lemarad a belső alakzat. Itt kell visszatérnem a féltéshez. Nem csak amiatt féltettem a fiúkat, hogy ki tudnak-e mászni a gödörből, hanem akkor is elkezdett vibrálni körülöttem az izgalom, amikor megláttam az összeállí­tást. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →