Zsinka János
Zsinka János: 55
Serdülő játékosként Dunaújvárosban szerepelt, ifistaként már a Videoton játékosa volt.
Még 17 sem volt amikor bemutatkozott az élvonalban 1982 augusztusában. A ’82/83-as idényben tizennégy meccsen lépett pályára a székesfehérvári csapatban, egyszer a kapuba is betalált.
Egy idénnyel később a budapesti Volánhoz igazolt, a közlekedésiek színeiben tizenöt mérkőzésen két gólt szerzett. Az ifi EB-győzelem idején még a rákospalotaiak játékosa volt, 1984 nyarán igazolt a Fradihoz.
A 2016/17 évi NB III-as bajnoki szezon mérkőzései
A 2015/16 évi NB III-as bajnoki szezon mérkőzései
A 2014/15 évi U21-es bajnoki szezon mérkőzései
A 2013/14 évi NB III-as bajnoki szezon mérkőzései
Zsinka János: Portugáliában megváltoztam, de…
Már pályafutása elején a csúcsra ért, hiszen oszlopos tagja volt az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert válogatottnak. Óriási tehetségnek tartották a villámléptű szélsőt, aki már 16 évesen az NB I-ben futballozott. Bár sokan a Ferencvárossal kötik össze a nevét, a válogatottba mégis a Dunaújvárosi Kohászból került be, miközben összesen nyolc NB I-es csapatban is megfordult. Azt viszont már kevesen tudják, milyen peches körülmények között esett el a 200 ezer dolláros monacói szerződéstől, s miként került ki végül 1993-ban Portugáliába. Zsinka János lapunknak feltárta a múltat, s arról is beszélt: miért nem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A 2012/13 évi NB II-es bajnoki szezon mérkőzései
Fradista anekdoták: Zsinka János
Az izompacsirta
Kis emberbe is szorulhat nagy erő. Valahogy így szólhat a ferencvárosi Zsinka János mottója. A zöld-fehérek a Magdeburggal, a társak által „húsz kilósnak” csúfolt aprócska Zsinka pedig egy szálfatermetű hátvéddel küszködött. Kapott is akkorákat az óriástól, hogy sokan már emberhaláltól tartottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....