Jászberényi Zoltán

Jászberényi Zoltán

Jászberényi Zoltán

A Szemere telepen kezdte a focit a kis Pitroff Zoltán, majd az MTK-ba igazolták, ahol már Pesti Zoltánként szerepelt.

Miután vasutasként dolgozó apját Vácra helyezték, elhagyta a kék-fehéreket. Vácott már Jászberényi (hogy miért éppen Jászberényire magyarosí­tott a papa, arra nem tudott magyarázattal szolgálni…) néven rúgta a labdát.

Mindössze egy esztendőt töltött a Duna-parti városban, amikor felfigyelt rá a Ferencváros. Hí­vta az Újpest is, de az Üllői útra szerződött. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Mesterhármasok, avagy a hét mesterlövész

Mesteremberek a szakma legjobbjai. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1939.V.7. Szolnoki MÁV – Ferencváros 1:1

A harmincas évek utolsó évei nem csak a magyar labdarúgás történetében, de a Ferencváros életében is jelentős, dicsőséges időszak. 1938-ban a magyar válogatott a franciaországi világbajnokságon döntőt játszott június 19-én (a döntő évfordulóján részletesen is beszámolunk erről az eseményről, melynek fénye igaztalanul elhomályosult az 1954-es aranycsapat árnyékában). 1938-ban a Ferencváros bajnokságot és magyar kupát is nyert, valamint 1937 őszén második alkalommal is elhódí­totta a Közép-európai Kupát. 1939-ben a Fradi örök riválisa az Újpest nem csak a bajnokságot nyerte meg, hanem a Közép-európai Kupát is. Mindkétszer a Ferencvárost előzték meg …

Ahogy Pluhár István í­rta, a harmincas évek végére a magyar labdarúgásnak volt három erős csapata (Ferencváros, Újpest, MTK), egy Európában jegyzett válogatottja. A magyar labdarúgás ismét a csúcsra ért. Ezért is érthetetlen, hogy a szurkolók (sőt még a szakma) számára az emlékek között szinte csak az aranycsapat él, és a sikert sikerre halmozó 38/39-es időszak a „futottak még” kategóriájába esik. Ezt az időszakot olyan játékosok fémjelezték, mint Háda, Polgár, Lázár, Sárosi, Kohut, Titkos, Zsengellér, Turay és Korányi, akik megalapozták a magyar labdarúgás nemzetközi elismertségét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1937/38 – Az Aschner-serlegért

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1936 – Toldi mesterhármasa

1936-ban egy edzés előtt az Üllői úton balról: Fekete J., Polgár, Pálinkás, Szűcs Gy., Titkos, Gyurcsó-Gyarmati, Toldi, Vincze J., dr. Dietz Károly. elől: Cseh, Lázár, Sas

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK