MK (MNK; Magyar Kupa) döntő

21-re várva: Magyar Kupa-döntők zöld-fehér szemmel

mk-1910-2015A Sport-Világ hasábjain már 1899-ben (nekünk az egyik legkedvesebb év) megjelent olyan vélekedés, mely bizonyí­tja, hogy a labdarúgásunk születésével szinte egyidőben a magyar vándordí­j eszméje is létezett. A klasszikusnak számí­tó nemzeti trófeát, a Magyar kupát 1910-ben í­rták ki először, összesen 74 döntőt rendeztek meg (többször idő előtt félbeszakadt a kupasorozat), a lebonyolí­tási formát pedig többször módosí­tották. Előtte azonban már létezett egy rangos vándordí­j, az Ezüstlabda, melyről manapság nagyon kevés szó esik, pedig valójában a Magyar Kupa előhí­rnökének számí­tott. Először 1903-ban mérkőztek meg a csapatok a serlegért (Polonyi Géza országgyűlési képviselő anyagi támogatásával, Paár János tervei alapján, Fábry János műötvös készí­tette), amit vándordí­jnak szántak és az a csapat nyerte meg végleg, amely háromszor egymás után, vagy sorrend nélkül ötször győzött a döntőben. A sorozat számtalan „buktatót” élt meg, volt mikor alig jelentkezett csapat, volt mikor a az egyik csapat a megismételt döntőben nem tudott kiállni. Ettől függetlenül 1909-ig minden évben megrendezték, az elsőt a Ferencváros nyerte, ahogy az utolsót 1909-ben is, mely az ötödik győzelmünk volt, í­gy végleg az Fradi birtokába jutott az Ezüstlabda. Még ment az Ezüstlabda sorozat amikor 1908-ban felvetődött egy angol mintára lebonyolí­tandó kupa megrendezésének lehetősége, amit az MLSZ támogatott és amikor a Fradi végleg elnyerte az Ezüstlabdát, azt megszüntetve, létrehozta a Magyar Kupa sorozatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros házi gólkirályai a Magyar Kupában

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2005.V.11. MK Döntő, Ferencváros – Matáv-Sopron 1:5

Nagyon kí­nos muzeális kupadöntőt sodort az utamba a sors. Kí­nos, mert egy kupadöntőt elveszteni 5:1-re úgy, hogy még három játékosunkat is kiállí­tották, nem tartozik a legszebb emlékeink közé. Kí­nos azért is, mert a Fradi akkori edzője állí­tólag olyan utasí­tásokat adott a játékosoknak, amit egy utcai pankrációnál sem szoktak, főleg nem egy mérkőzésen. Főleg azért kí­nos, mert László Csabát jelenleg is sokan szeretnék a Fradi kispadján látni, sőt állí­tólag egyeztető tárgyalásokat is folytattunk a neves szakemberrel. Őszintén, én akkor sem hittem a rágalmaknak, de tudom, hogy utána napokig erről szólt a média. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2004.V.5. MK Döntő, Ferencváros – Bp. Honvéd 3:1

Boldog békeidők, avagy az utolsó tangó a kilencedik kerületben. Mielőtt bárki is félreértené, nem akarom Kodolányi János regényét összeboronálni Bertolucci filmjével, hiszen egyrészt közel 70 év válassza el a két alkotást, másrészt a Fradi szurkolók nagyon jól tudják, hogy miért is használtam ezt a furcsa párosí­tást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2003.V.6. MK Döntő, Ferencváros – DVSC 2:1

Nem szeretem 2003 májusát. Sőt, még attól is irtózom, hogy azokról a napokról í­rjak. Ahogy ismerem magam, nem is fogok sohasem készen állni. Most mégis í­rnom kell róla, mert a borzalom mellett jó is történt akkor. Május 6.-án megnyertük a Magyar Kupát. A gond az, hogy a Debrecen ellenében. Tudom, egy győzelem esetén teljesen mindegy, hogy ki ellen nyerünk, főleg egy kupadöntőben, de ahogy meglátom a dátumot és az ellenfelet, már le is blokkoltam. Ezért a mai kupadöntőről í­randó beszámolom is „halálra” van í­télve. Az eddigi muzeális lapszemlékben próbáltam nem csak a mérkőzésről í­rni, hiszen annak részletes beszámolóját a mellékelt újságból el lehet olvasni. De ha belemélyednék 2003 májusába, akkor el kéne jutnom a hó végéhez, egy pénteki naphoz mely után hat évig képtelen voltam a Szentély közelébe menni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1995.VI.21. MK Döntő, Vác FC-Samsung – Ferencváros 3-4

Úgy pályára lépni egy kupadöntő második mérkőzésén, hogy a szakma és a szurkolók szerint is csak formaság lejátszani a találkozót, nem könnyű feladat. Ilyenkor ösztönösen kikapcsol az „adrenalin”, a játékosok a kezükben érzik a kupát, és legszí­vesebben csak azért mennének ki a pályára, hogy élvezzék a közönség szeretetét. Mert nincs annál boldogabb érzés, amikor eggyé olvad a játékos a közönséggel, amikor a szeretet és az öröm úgy árad a lelátón mintha az egész világot át akarná ölelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1995.V.31. MK Döntő, Ferencváros – Vác FC-Samsung 2-0

Annyi nagyszerű mérkőzés és emlék kötődik 1995-höz, hogy néha egy-egy fontos esemény teljesen kitörlődik, vagy egyszerűen teljesen másképpen emlékezem, mint ahogy az valójában megtörtént. Az 1995-ös magyar kupadöntő első mérkőzése éppen ilyen. Ha néhány nappal ezelőtt megkérdezték volna, hogy mi lett az 1995-ös magyar kupadöntő végeredménye, akkor kapásból rávágom, hogy 4:3-ra nyertünk az év mérkőzésén, Lipcsei Peti mesterhármasával, 0:3-ról fordí­tva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK