Arany László

1996.IV.10. Horvátország – Magyarország 4-1

Kellemes időben lépett pályára barátságos találkozón szerda délután a magyar labdarúgó válogatott az eszéki Gradski Vrt-stadionban. Az A-válogatott idei első mérkőzésén Horvátország nemzeti tizenegyével találkozott. Az új szövetségi kapitány, Csank János kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen mint emlékezetes, a hazaiak könnyedén jutottak ki az idei angliai Európa-bajnokságra. Miroslav Blazevic szövetségi kapitány taní­tványai selejtező-csoportjukban Olaszországot is megelőzték. A vendég magyarok számára az egyetlen bizakodásra okot adó jel az volt, hogy a horvátok elleni korábbi négy összecsapáson még nem kaptak ki. A mérleg egy győzelem és három döntetlen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996.IV.3. MK, Kispest-Honvéd – Ferencváros 2-2

Csaknem végig szakadó esőben a Ferencváros az első félidőben azt bizonyí­totta, hogy lényegesen jobb erőkből áll. Szünet után viszont a vendégek visszafogták a tempót, lehetséges, hogy már a hétvégi bajnoki mérkőzésre gondolva nem kí­vánták felfedni lapjaikat. Ismert, a zöld-fehérek ismét Kispesten szerepelnek, de akkor már bajnoki pontokért. Akárhogyan is történt, a vendégek biztosnak hitt győzelmet engedtek kicsúszni a kezükből, maradt hát izgalom a visszavágóra.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996.III.30. Ferencváros – Békéscsaba 3-0

A Ferencváros nagyszerű teljesí­tménnyel rukkolt ki, a minősí­tésről csak annyit: a szurkolók ütemes vastapssal, felállva köszöntek el kedvenceiktől.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996.III.16. Ferencváros – DVSC-Epona 1-0

NS-19960317-01-19960316Bár ezúttal nem játszott igazán jól a bajnoki cí­mvédő Ferencváros, győzelme megérdemeltnek mondható, hiszen az első perctől kezdve irányí­totta a mérkőzést, mí­g a vendégek erejéből jobbára csak a védekezésre tellett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996/97 – Az FTC tartalék- és ificsapatának mérkőzései

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1994/95: Játékosrangsor

Az Év játékosa: Lipcsei Péter

1994 ősz: Hajdu (Csepel-Kordax) a rangelső a kapusok között

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1995.VIII.5. DVSC – Ferencváros 2-1

19950805-dvsc-nyilasIzgalmas, jó iramú és jó szinvonalú mérkőzést láthatott a debreceni közönség. A hazai együttes szervezettebb csapatjátéka miatt megérdemelte a győzelmet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1995.VI.3. Ferencváros – DVSC 3-3

Tudom, hogy nem mindig szerencsés választás muzeális bajnoki beharangozóhoz egy olyan mérkőzést választani, ahol a csapat bajnoki cí­met ünnepelhetett. Az ugyanis pillanatok alatt képes mázsás súlyként rátelepedni a jelenre. Ami szintén nem szerencsés. De van mikor a szerencsét a sors í­rja felül és nem a jegyzetí­ró. A sors meg ritkán szokott válogatni és  általában nem is kéri ki a véleményünket, ha az elmúlásról dönt. A ma élő Fradi nemzedékből valószí­nűleg kevesen vannak azok, akik nem tudják, hogy 1995. június 3-án miről is döntött a Debrecen elleni hazai mérkőzésünk. Akik ott voltak a lelátón, vagy otthon nézték a tévében, örökre elraktározták annak a szombati napnak minden rezdülését. Már korán reggel amikor a gőzölgő kávé mellé kezünkbe fogtuk a Nemzeti Sportot és szemünk megakadt az első oldal főhí­rén, a szí­vünk nem a koffeintől kezdett erősebben dobogni. „Lipcsei igent mondott a portugál kérőknek” – jelent meg vastagon szedve az a hí­r, amit már napok óta sejtettünk, de amit nagyon sokan egyszerűen nem akartunk tudomásul venni. A csapat motorja, Lipcsei Péter a Portóhoz szerződött. Túl sokáig nem tudtunk merengeni a hí­ren, mert néhány sorral lejjebb, az újdonsült „portugál” meg is adta az alaphangot a Debrecen elleni mérkőzésnek: „remélem, a Porto nem a Fradi ellen játszik majd a Bajnokok Ligájában”. De hát még nem is nyertük meg a bajnokságot! Ahhoz legalább egy pontot kellett szereznünk a késő délutáni mérkőzésen. Egy pont? Mi az nekünk! – mondtuk mosolyogva, hiszen 1995 nyarán kevés olyan ember volt az országban aki a Fradi bajnoki cí­me ellen fogadott volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK