Varga Zoltán
Requiem a nagy 8-asért – a fradisták vargazolija
Egy tündöklő
Megpróbálok nem Zolit írni, hanem Zoltánt. (Azt hiszem, nincs magyar ember, az újpestieket is beleszámítva, aki ne vargazolizna.) Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben III. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
III.
„Nekem a »barát« abszolút bizalom…”
Én meg beszéltem Varga Zoltánnal. Nem egyszer, hanem sokszor, élete utolsó két esztendejében közelről ismerhettem őt. Az alkalmat a véletlennek, ami nincs, mint tudjuk, illetve Borsi-Kálmán Bélának, Az aranycsapat és a kapitánya című könyv szerzőjének köszönhetem, aminek 2008. áprilisi bemutatóján Varga is szerepelt. Jó szívvel írtam róla, ahogy a legendás játékos néhány héttel később megjelent önéletrajzi kötetéről is aztán. Menten felhívott, olvasta, nagyon köszöni, s találkozzunk, beszélgessünk is mihelyt lehet. Július eleje volt, egy budai bevásárlóközpont sörözőjében váltottunk szót – aztán is itt lett a „törzshelyünk” –, én az akkor tizenöt éves, halk szavú, de már valóságos futballszakértő fiammal mentem, akit azonnal megszeretett, úgyannyira, hogy búcsúzáskor odasúgta nekem: „mondd meg neki, legyen kissé vagányabb, s nehogy Zoli bácsinak szólítson legközelebb”. Nyugodtnak, derűsnek s rendkívül fiatalosnak mutatkozott, mint találkozásainkkor általában, de láttam többször keserűnek is. Hogy barátjává fogadott, kimondani nem merem – írt róla, miért, tény, fukarul mérte ezt a szót –, de éreztem, tudtam, hogy ragaszkodik hozzám. Ha Budapesten élek jóval többször futunk össze, ez bizonyos, sokszor váltottunk szót telefonon („találkozzunk, dumáljunk egyet”, így mondta mindig), hívott a Rőzse utcába („ott nyugodtan, bármeddig dumálhatunk”), örömmel készültem, no meg „ráérősen” talán, hisz rémálmomban sem gondoltam, hogy azzal a látogatással nagyon sietni kellene.
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben II. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
II.
„…a lelkem, a lábam és a labda együtt volt”
Az első részként megjelent nekrológ-féleséget Varga Zoltán honlapjára írtam, a halálát követő hét elején, aztán napokig javítgattam, szöszmötöltem rajta, nehezen engedtem el, mert elégedetlen voltam vele már akkor is. Valamiféle tanácstalan bénultság lett úrrá bennem, amikor szólni muszáj, de a szóhiány helyére rendre az üresen kongó „nagy szavak” szöknek csupán, így a személyes megrendültség magánügy marad, a vallomás méltósága – s hitelképessége – pedig végképp odalesz. Mi tagadás: most, hogy e hónapok óta tervezett búcsúzóba belevágtam, hiába próbálom egyengetni, nyesegetni, fegyelmezni hol széttartó, hol döcögős áprilisi mondataimat, látom, ama tanácstalanság szorítása alig-alig engedett, s nemigen lettem higgadtabbá, okosabbá, azóta sem. Vajha pontosabb lehetek e legalább?
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben I. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
I.
Zoli, hát végleg el…?
Mindannyian elmegyünk földi életünk törvénye szerint, emlék, s megbékélés marad utánunk leginkább, de van veszteség, amely feldolgozatlan marad, mindörökre talán. Petőfi, József Attila, Soós Imre vagy Latinovits Zoltán halála például valami fel-feltörő kollektív lelkiismeret-furdalásként él bennünk nemzedékeken át, tán a szégyen s az önvád kevercseként is valamiképp; hogy nem figyeltünk, hogy nem vigyáztunk reá (reájuk) eléggé, hogy nem értettük őt (őket) igazán, hogy már megint eltékozoltunk valamit. Németh László szava jut eszembe még: „egyszer az emberiség is így fog ránk mutatni – írta 1944 háborús telén –, »ezek azok, akik Adykat kaptak s azon túl, hogy megölték őket, nem tudtak mit kezdeni velük«”. Egy váratlan távozás döbbenete, a sajgó hiány különösen felkorbácsolja az érzelmeket, ez igaz, ám higgyük el: lelkünk mélyén a bélyeget a beletörődést követően is viseljük tovább és tovább.
A Ferencváros nagy gólarányú győzelmei
Varga Zoli disszidál
Volt egyszer egy Ferencváros
Ennek a könyvnek a megállapításai függetlenek a Ferencváros mindenkori eredményeitől. Ha igazak, akkor nem cáfolja őket az sem, ha egymás után háromszor nyer a csapat. Ha hamisak, akkor nem teszi igazzá őket az sem, ha háromszor veszít. Ez a könyv egy mentalitásról szól, és arról, hogy annak milyen esélyei vannak Magyarországon. Akiket bírál, azokat nem személyükben támadja, hanem a szemléletüket kifogásolja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Valahogy mindig félúton
AJÁNLÁS
Azok miatt írtam meg ezt a könyvet, akik, bármerre jártam, bármire jutottam, megkülönböztetett figyelemmel, várakozással és szimpátiával követték az életemet; azoknak ajánlom, akik kudarcaimban is, tévedéseimben is kitartottak mellettem és erőt adtak, amikor már azt hittem, hogy magam vagyok.
És amikor már úgy látszott, hogy védtelen vagyok, ők körülvettek, kiálltak értem, és védelmeztek a mindenfelé kinyilvánított megbecsülésükkel. Nekik adom ezt a könyvet, akiknek megszolgál-hatatlanul tartozom mindezekért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
VARGAZOLI
Miért kellett volna nekem Varga Zoltánnál beszélnem ahhoz, hogy megírjam róla a könyvem? – kérdez vissza a kiváló író. – Hány életrajz született Napóleontól Hitlerig anélkül, hogy Napóleonnal és Hitlerrel beszéltek volna?” Milyen igaz! Más kérdés, hogy Napóleon és Hitler már régen halottak voltak, amikor történetüket papírra vésték. De akkor sem lett volna jobb a helyzet, ha az íróknak még életükben sikerül a közelükbe férkőzni.
Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy mondjuk a tavaszi hadjáratra készülő Bonaparte fogadja a kor Végh Antalját és mindjárt be is avatja őt a legkényesebb kérdésekbe: mi a stratégia, hogyan vélekedik Kutuzovról, kik lesznek az előretolt csatárok és mit szól mindehhez Mária Lujza?
Szép volt fiúk… (IV.) „Varga Zoli”
Mészáros József, Varga Zoltán, Sárosi György
Magyar Dokumentumfilm, 1986 Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mesterhármasok, avagy a hét mesterlövész
Mesteremberek a szakma legjobbjai. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
