Muzeális lapszemle
1964.X.28. VVK, Wiener SC – Ferencváros 1:0
VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig
Budapest és Bécs történelme az évszázadok folyamán többször is összefonódott. Bécset 1485-ben Mátyás király foglalta el és tette székhelyévé, majd néhány száz évvel később az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosa lett. A labdarúgás történetében is több a kapcsolódási pont, az első nem hivatalos (1901) és az első hivatalos (1902) válogatott mérkőzésünket is Bécsben játszottuk, utána szinte menetrendszerűen találkozott egymással a két ország és már nem csak válogatott szinten, de klubszinten is. Sőt, először a Ferencváros lépte át a magyar-osztrák határt 1901. március 24-én, amikor Bécsben mérkőzött meg a Cricketer csapatával. A ’20-as évek végén a Közép-európai kupa keretében is számos nagy derbi helyszíne volt Bécs és Budapest, gondoljunk csak az 1928-as döntőre, ahol az osztrákok „zöld-fehér” csapatát, a Rapid Wien-t győztük le. Azokban az években már a magyar és az osztrák foci is „kitermelte” azon csapatokat, melyek a mai napig meghatározzák a két ország labdarúgását: Ferencváros, MTK, Újpest, Rapid, Austria. Az idők folyamán mindkét országban jöttek új „trónkövetelők”, de a feltűnésük számos esetben tiszavirág életűnek bizonyult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1964.IX.16. VVK, ZJS Brno – Ferencváros 1:0
VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig
Amikor 1964. szeptember 16-án a román Komsa bíró hármas sípjelével végett ért a VVK 1. fordulójának visszavágó mérkőzése, a pályán tizenegy zöld-fehér játékos kimerülten, fáradtan, de örömittasan ölelkezett össze. Továbbjutottunk, de vártnál egy kissé nehezebben. Voltak pillanatok amikor nagyon is rezgett a léc, bár nekünk is voltak helyzeteink (köztük két Albert kapufa), de mivel a csehek az első félidő 23. percétől vezettek, így annak a bizonyos lécnek közel 70 percig kellett a tartón maradnia. A mérkőzés után a csapat trénere, Mészáros József több okot is felsorolt „mentségül” a vereségre, most mi is ezeket vesszük górcső alá, hiszen a győzelmet soha nem kell magyarázni, de most egy továbbjutást érő vereségről kell beszámolnunk, ami a jegyzetírónak sem könnyű feladat, főleg annak fényében, hogy korabeli újságok sem szenteltek túl sok „betűt” a brno-i kalandnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1964.IX.9. VVK, Ferencváros – ZJS Brno 2:0
VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig
Rossz szájízzel indult az 1964-es év. A csapatok bár elfogadták a magyar foci irányítóinak, helyesebben a keleti blokk moszkvai „követőinek” döntését, miszerint újfent szakítunk a nyugati világ bevett ősz/tavasz bajnoki lebonyolítási rendszerével és visszatérünk az ötvenes években egyszer már bevezetett tavasz/ősz rendszerhez, de tudták, hogy a hatvanas évek elején elinduló európai kupasorozatban való részvételünket ez meg fogja bonyolítani. A legnagyobb érzelmi gondot a Ferencváros számára nem is ez a változás jelentette, hanem a kissé érthetetlen módon elvesztett 1963 (egyfordulós) őszi bajnokság, ahol az utolsó két meccsünkön csak egy pont kellett volna a címvédéshez, helyette két vereség jött és harmadik hely. Pluhár István szavaival élve, „Gyenge bajnokság volt, az érdektelenség köde fedte be a magyar labdarúgást”. Ebből a ködből azonban, a kezdeti csalódáson túl, a zöld-fehér szurkolók már meglátták a kibukkanó napsugarakat is. Mészáros József keze alatt, hosszú évek után kezdett kialakulni egy újabb álomcsapat, melyet a szurkolók az 1962/63-s bajnoki cím után már „aranylábúaknak” becézett. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen utoljára az 1948/49-es idényben szereztünk bajnoki elsőséget, igaz, ebben a 15 éves „magányban” benne voltak az ötvenes évek. Ilyen előzmények után vágtunk neki az 1964-s bajnokságnak valamint az 1964/65-s VVK küzdelmeknek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1964.VIII.23. Ferencváros – Debrecen 2-0
Egy-egy muzeális beharangozó megírásakor mindig sokat számított az első gondolat, mely eszembe jutott, amikor a „virtuális újságot” a kezembe fogtam. Volt mikor az végeredmény befolyásolta a cikk hangulatát, ilyen az 1933-as kupadöntő, amikor az Újpestet aláztuk meg 11:1-re, mely a magyar szleng nyelvben „közte mócsingként” szoktunk jellemezni. Voltak olyan visszaemlékezések, ahol olyan történelmi események vették körül magát a mérkőzést, hogy nem lehetett elvonatkoztatni azok rövid ismertetésétől. Számos esetben elég volt a mérkőzés dátumára figyelni és az adott év Fradi sikereit méltatva bemutatni az adott mérkőzést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1964.IV.19. Ferencváros – Pécsi Dózsa 3:2
Ritkán fordul elő, hogy egy muzeális bajnoki beharangozóhoz nagyon is célzottan keresek mérkőzést. Néhány napja az otthoni bezártság okán „lapozgatni” kezdtem a régi bakelit lemezgyűjteményemet. Bár soha nem voltam egy Beatles rajongó, de van tőlük egy remek válogatás gyűjtemény, rajta 12 ma már legendás számmal. Köztük a „Can’t Buy Me Love”, melyet nem nagyon van olyan zenebarát aki nem ismer és aki annak idején nem pendült táncra ha meghallotta. Amikor megláttam a borítón, hogy a dal 1964-ben került kiadásra már tudtam, hogy a következő muzeális barangolást is erre az évre teszem. De vajon 1964 április közepén játszottunk olyan mérkőzést melyről egy külön bejegyzésben érdemes emlékezni? A labdarúgásunkat jól ismerők biztos buta kérdésnek vélnék a felvetést, hiszen 1964 tavasza győzelmi sorozattal indult, és bajnoki címmel is végződött. Ehhez még vegyük hozzá, hogy október 23-án Tokióban a dr. Lakat Károly és Sós Károly edzette válogatott a csehek elleni olimpiai aranyérmet is nyert. A csapat kapitánya Novák Dezső, és a 19 éves Varga Zoli is egy mérkőzésen pályára lépett az olimpián (a keret tagja volt még Orosz Pál is, sőt a válogatott csapatorvosa és gyúrója is Fradista volt: dr. Juhász József és Dóka György). De ne rohanjunk annyira előre, a mai naptárunk április 19-t mutat, benne egy olyan mérkőzéssel, mely több fordulatot és egy parádés egyéni teljesítményt tartogat számunkra. A Pécsi Dózsa elleni bajnokira a bajnokság 7. fordulójában került sor. A képlet nem volt bonyolult, a Népstadion 65 ezres (!) közönsége egyetlen kérdést latolgatott a meccs előtt: továbbra is hibátlanul fogja-e vezetni a bajnokságot a Fradi, és a kirobbanó formában játszó Albert Flóri vajon hány góllal fogja megterhelni a pécsiek kapuját.
1963.IX.1. DVSC – Ferencváros 1:5
Mielőtt nekiláttam átolvasni a 46 éves újságot, az jutott az eszembe, hogy mennyivel könnyebb egy győztes mérkőzés után barangolni a dicső múltunkban. Nem csak azért, mert a múlt nagyjai gondoskodtak arról, hogy ne kelljen sokat keresgélni és kutakodni egy-egy érdekes és győztes mérkőzés után, mert volt belőlük számtalan, hanem azért is, mert ilyenkor sokkal fogékonyabbak vagyunk mindenre, ami Ferencvárossal kezdődik.
A Debrecen elleni mérkőzés felvezetésére miért éppen az 1963-as mérkőzést választottam? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1963.IV.28. Ferencváros – Győri ETO 5:3
Az elmúlt hetekben többször is „dohogtam” amiatt, hogy olyan ellenfelek ellen játszottunk bajnokit, akikkel nem rendelkeztünk olyan múlttal, melyek elé oda lehetett rakni a muzeális szót. Elsárgult újságok sem róluk regéltek, nem születtek róluk szurkolói „novellák”, a régi idők legendái sem ostromolták a kapujukat. Anélkül meg nincs muzeális barangolás, hogy legalább képzeletben ne tartsunk a kezünkbe több évtizedes újságot vagy néhány pillanatra ne hunyjuk be a szemünket és ne üljünk fel a Szentély falelátójára és ne képzeljük el ahogy Sárosi, Deák vagy Albert Flóri kergeti őrületbe az ellenfél játékosait, akik a hangorkán közepette eleve ijedt kis nyusziként bóklásznak a pályán. Pedig ezek hozzátartoznak ahhoz a varázslathoz mely felkészít minket ahhoz a semmihez sem hasonlítható érzéshez, mely egy Fradi mérkőzés jelent a számunkra. Mert bár igaz, hogy mindig a jelen számít, de ahhoz, hogy igazi alázattal léphessünk be a stadion kapuján, tudnunk és ismernünk kell azt a múltat, mely igazán szentéllyé változtatta az Üllői út 129-et. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1961.IV.2. Ú. Dózsa – Ferencváros 0:2
Nem tehetek róla, a hatvanas években készült sportfotók mindig rabul ejtenek. Eddig igazán nem is gondolkodtam azon, hogy ennek mi is az oka, igaz nem is volt szándékomban megfejteni a titkot. Persze belül tudtam, hogy ennek a szeretetnek könnyen megfejthetők az okai, hiszen egyrészt a hatvanas évek Ferencvárosa oly sok dicsőséget szerzett, hogy azokra való emlékezés mindig újabb és újabb erőt ad, másrészt gyerekként éltem meg azokat az éveket. Melyek ugyan szegénységben teltek el, de apám jóvoltából hamarabb fújtam a Fradi összeállítását, mint a „csip-csip csókát” amit anyám próbált játszani velem elalvás előtt. Ez meg eleve kijelölte számomra az utat, így amikor már öt-hat évesen kezdtem „meghódítani” a grundot, természetes volt, hogy Albert vagy Fenyvesiként kergettem a bőrgolyót, bár ha idősebbek is közénk álltak, akkor a gyengébb jogán le kellett mondanom a sztárnevekről. Nem estem kétségbe, mert ott volt nekem Juhász Pista vagy Rátkai Laci, akiket ritkán választottak a „nagyok”. Pedig milyen csodálatos játékosok voltak ők is! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1960.XII.11. Ferencváros – DVSC 7:0
Amikor először megláttam az évek alatt nagyon megviselt Népsport 1960. december 12.-i számát (szerkesztőtársam sokat dolgozott rajta, hogy „bemutatható” állapotba kerüljön az újság), az első gondolatom az volt, hogy talán még sem kéne erről a mérkőzésről bajnoki beharangozóként megemlékezni. Ha a kedves olvasó is rápillant a 7:0-s győzelemmel végződő mérkőzésre talán megérti a dilemmámat. Bár negyven év választja el a két dátumot, és 1960-ban a erőviszonyok is olyanok voltak, hogy a Fradi simán tudott „gurítani” egy hetest az akkori Lokinak, de 2010-ben már egy kicsit provokációnak tűnhet az akkori mérkőzés felidézése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1960.IX.17. Ferencváros – MTK 4:1
Több mint 200 mérkőzés bőven elegendő ahhoz, hogy a jegyzetíró mérlegeljen és válogasson a jobbnál jobb és izgalmasabb örökrangadók között. 1903. március 1-től a focitörténelem számos örökké emlékezetes Fradi-MTK mérkőzést jegyez, ráadásul voltak olyan időszakok (1920-1938) amikor egy örökrangadó igazi társadalmi esemény volt, amikor nem csak a két csapat feszült egymásnak, hanem a kulturális és az irodalmi élet is kihegyezte a pennáját és olyan glosszákat írogattak beharangozónak, melyek felemlítésére sem vállalkoznék, mert egyből rám sütnék, hogy kirekesztő vagyok. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy az a „tündéri” állapot sem tartott örökké, hiszen jött a politika (1938 – első zsidótörvény), és a hamis, gyilkos eszmék kezdték átmosni az agyakat. A háború után sem változott túl sokat a helyzet, hiszen az ötvenes években mindkét klub léte került veszélybe és bár hat éven át ÉDOSZ-Kinizsi-Bástya-Textiles-Vörös Lobogó feszült egymásnak és csak a pincék mélyén ejtették ki a Ferencváros és az MTK Hungária neveket, az utókor számára ezek is szerves részei a két klub 110 éves közös történetének. Az „enyhülést” a hatvanas évek hozták, mindkét csapat a régi nevén szerepelt, de a két világháború közötti sikerszériát már csak a Fradinak sikerült folytatnia. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
